soroló

„jesus christ of nazareth, ace, was tempted to anger.”

borongós hangulattal kezdődött a rész, elsősorban a zene nyújtott valami nehezen megfogható feszültséget, de illett is ide, komoly dolgokról volt szó, szenvedélybetegségekről, egy régi sérelemről, egy jó mélyen elrejtett gyűlöletről (most már michael gambon is itt, wow és wow!). aztán jött egy újabb verseny-jelenet, és egyszer csak ott állt előttünk a maga pőre gyönyörűségében a csoda. ahogy nick nolte szurkolt a lovának, ahogy a verseny izgalmai fokozódtak egyre fel, ahogy kilassításba csapott át, azzal a zenével, elfogytak a szavak. nem volt véletlen phillip noyce felkérése a rendezői székbe, úgy hiszem. (+02.17.)

„i just basically need a cause that’s about the size of clooney’s cause, only with bigger tits. i mean that guy, he puts on a hawaiian shirt, and they hand him a fucking oscar.”

a jimmykimmel-es csörték óta tudjuk, hogy matt damon-ban erősen buzog a humorérzék, és ez most is bizonyítást nyert, zseniálisan hozta az arrogáns faszkalapot. a rész egyébként az egyik legjobb görbe tükör volt, amit a ’valójában ilyenek a szentnek hitt és körülrajongott hírességek’ témakörben valaha láttam. a végén meg az alapítvány videója, muhahahaha... (+02.17.)

„i’m trapped on an island and my only friend is named wilson.”

nem gondoltam, hogy megcserélik majd egyszer is az arányokat, sok sziget, kevés jelen, de örülök, hogy megtették. így jöhetett egy kis dzsungel-kaland, némi spartacus-os ugorva kardozás, alágyújtott pirotechnika. és néhány múltbeli titok felfedése, motivációkra magyarázat. és némi kulturális oktatás. bár rövidebb volt a most, de nem kevésbé izgalmas, a múltheti cliff-ből kihozták a maximumot, de ami sokkal fontosabb, végre beavatódott a szöszi, ez reméljük több jelenlétet, és laza egysorosokat jelent majd. de tudjátok miért volt igazán jó a rész? mert lesorjázták a felesleges drámát és hisztit. (+02.16.)

„every technology ages, john. the only thing that never gets old is connecting with people.”

avagy hogyan fordítsuk le a sorozat nyelvére a facebook-sztorit. az a jó abban, ha egy kiszámíthatatlan és meglepő húzásokra képes heti-arcot kapunk, hogy tele lesz a rész kiszámíthatatlan és meglepő húzásokkal. és ilyenkor örülünk, mint mikor az ember bulizik egy jót egy őrült barátjával. az aktualitás mellett érdekessé formálódott a fless is, finoman adagolták a magyarázatot egy fontos eseménynek. muszáj még kiemelnem a kedvenc jelenetem: amikor mr.reese felfedte igazi valóját, ott olyan coolság áradt a képből és hangból, ami elolvasztana minden szívet... (+02.16.)

„nothing says ’happy valentine’s day’ like a ’star wars’ toy.”

sok mindent tanulhatunk ebből a valóság-show áradatból: például, hogyan adjuk ki a dühünket. vagy, hogy a nők mennyire pénzéhes törtető ribancok. én kérek elnézést. az apró vigyorgásaim közepette szomorúan vettem tudomásul, hogy hiába hozták be meglepibe gina torres-t, effektíve nem volt közös jelenete nathan-nel... viszont legalább a valentin-napot aranyosan rendezték le. (+02.16.)

„child stars go downhill no matter how good they act. they could star in a spielberg movie and still end up playing the nutty mom on some sitcom.”

(köszönjük martha, legalább utánanéztem, hogy (a) the goonies-ban kezdted a karriered...) ha a sztori hollywood felé kanyarodik, egyik íróstáb sem tudja megállni, hogy jól kiossza a filmkészítőket, tökön rúgja a stúdió-fejeseket, bemutassa az álomépítők trükkjeit és szarságait. hogy kacsintsanak ránk egy nagyot. és tudod mit? minden alkalommal bekajáljuk... (+02.16.)

„l.a. is not that cool, man. they don’t have a pro football team, there’s tons of traffic, and they make their porn stars wear condoms.”

gondoltam, hogy az esküvő után a nászút következik logikusan, csak azzal leptek meg, hogy az egész családot vitték a túrára. de nem véletlen, hogy dupla epizód lett belőle, szép hosszú felvezetést kapott a szál, hogy aztán egy tobecontinued-dal elvágják, burt legnagyobb értetlenkedésére. jó pár meglepi visszatérővel is találkozhattunk, de gondolom ezt tudják még fokozni legközelebb. (+02.16.)

„if god didn’t want us putting things up our ass, he would have given the rectum a gag reflex.”

jól felfűzték a címbeli segítségnyújtásokra az epizódot. még ha nem is minden segítség volt a hagyományos fajtából. elég csak frank-re gondolni, aki önzetlenül elintézte, hogy egy férfitársa segge tele legyen műfasszal... és, ha belegondolunk, mi jól elröhögcsélünk, de a háttérben igen komoly témák húzódnak, munkahelyi zaklatás, végstádiumú rák, drog miatt árván maradt gyerek, estébé. de hé, pont ez a sorozat egyik erőssége, hogy lenyomja a torkunkon az ilyeneket, és közben nem érzed, hogy megrágták volna negyvenkétszer. a másik erősségét a ’csöcs’ és a ’kefélés’ címszónál kell keresni a szótárban... (+02.15.)

„it was like listening to jesus ejaculate into the mouth of the angel gabriel.”

a kis kitérő után irány vissza a rock-bizniszbe. oda, ahol gyönyörű mellek veszik körül az embert, ahol két kézzel mérik a kokaint, ahol mindent meg kell tenni a tökéletes hangot kiadó hangszerért. úgy tűnik, hogy hank-et nagyon az írás felé terelgetik, a megfelelő és hosszúlábú múzsa már megvan hozzá. a b-szál? hát talán kezdik elvetni a sulykot marce és janice ezzel a farok-utálattal. de majd meglátjuk. (hehe, jorge garcia mióta várhatott már arra, hogy a sok országos tévés cuccból kiszabadulva motherfuck-kolhasson egy egészségeset...) (+02.15.)

„indiana jones and the temple of the greased fist.”

széthúzzuk hollywood meglehetősen rossz állapotban lévő ánuszát, és alámerülünk... és hát hol vezetne végig a kénköves pokoljárásunk, mint meleg-bárokon, szopásokon és feministák gyűrűjén. a sorozat ismét nem tagadta meg önmagát, altesti humort hoz, de a faszt érdekel, ha ennyit lehet röhögni runkle meleg kalandjain vagy hank bosszú-szexszén. egy újabb kísérletet (avagy variációt) láthattunk hank megjavítására. na, kötünk fogadásokat a kudarcra...? (+02.15.)

„they say that true divas aren’t really mortal. they’re more like the loch ness monster or smeagol.”

nézeteltérésünk van, rendezzük le egy dallal -na, az ilyenek miatt nézünk musical-eket... nem tudom, hogy azért érzetem, hogy vissza-csempésződött valami ma a régi hangulatból, mert a régi arcok énekelték a dalokat, vagy mert a szituációk, a beszólások (és nézőknek kiszólások), a narrációk sikerültek hasonlóra. talán együtt mind. szórakoztató és meglepő módon logikus volt. mert ideje volt lerántani rachel-t a magas lóról. vagy így kiemelni tiná-t. normálisan foglalkozni a ’buta lány beleszeret a meleg barátjába’ témával. rendesen visszahozni santana-t (az a hang!). (+02.15.)

„i’m too small for back home. i’m too big for here.”

csak nem tudták elengedni jorge-t... de nem is baj, van potenciál az óriás-sztoriban, ez most is látszott, ahogy szépen kiforgatták a paszuly alól a földet, húztak szoknyát jack-re, és tették drámaivá egy elnyomott (kis) nagy ember mindennapjait. meg egyébként is, lost-os színészeket mindig öröm látni mindenütt. az utalásokról már nem is beszélve, de tudjátok ezt már ti is jól, hogy egy régi motoros rajongó már a ’42’-es számtól is visít, nem hogy az ’exposé’ vagy az ’arija’ szavak hallatán... (a rész vége viszont kicsit király-visszatér-esre sikerült, vagy háromszor hittem azt, hogy na, ez volt a záró-jelenet.) (+02.14.)

„abed’s happy community college”

törvényszerű, hogy most mindenki azon rugózik, hogy érződik-e dan harmon meg a többi író távozása. jelenleg, a premiert látva, még nem-mel válaszolnék, legalábbis én jól szórakoztam a nyitányon, megkaptam a meta-adagomat is (érdekes volt látni, hogyan működne a commu aláröhögősként), so... nem tudom, hogy ezzel a ’végzősök lettünk’ szállal a kaszára készüljünk-e, de jó, hogy pedzegetünk ilyet is. főleg, ha a karaktereken keresztül akarják majd megfogni a dolgot. (+02.14.)

„crazy girls are crazy because they’re crazy.”

jöhet a litánia, hogy én semminek sem tudok örülni, de sajnos ebben a részben nem sok örömöt találtam. túlhúzták a robin-szálat (még pösze mike sem tudta feldobni), az őrült szösziben meg semmi izgatót nem találok, so... rossz passz, mi? (+02.14.)

„it’s like ’10 little indians’ out there.”

az ösztönből döntések sokszor negatívan csapódnak le. széthullhat egy közösség, rossz irányba indulhatsz, ha nem gondolod át, hogy hogyan is kéne lépni ebben az élhetetlen világban. sugároznod kell az erőt, nem inoghatsz meg az emberek előtt. (muszáj ilyen közhelyekkel kitöltenem az előírt direktívát, mert egy nem túl izgalmas, túl-lelkizős epizóddal csoszogtak vissza közénk a holtak. jövő hétre kiderül, hogy apró botlás volt csupán, vagy le sem merem írni...) (hines ward-ot kiszúrtátok? én igen!) (+02.12.)

„these people are dead. i’m alive. it’s a desert island. she’s there, too. we’re eating you, steve.”

mi lenne velünk, ha jim egyszer úgy döntene, hogy befogja a száját, és nem fejti ki a keresetlen véleményét mindenki füle hallatára. nagyon-nagyon szomorúak lennénk valószínűleg... a melegek/négerek/stewardes-ek/stb kiosztása mellett zseniális volt, ahogy felelgetett a két szál az egymásra a vágással. (plusz öröm, amikor valaki tökösen kiosztja a szociálisan analfabétákat. még ha ehhez buzinak is kell hazudnia magát...) (+02.12.)