soroló

„-it’s 3:00 a.m., you need a cigarette, and the only place that’s open is an ez pick that’s five miles down the road. you have no car. what do you do? go.

-dirt-bike it.

-i can walk that far.

-masturbate.

-take a boat.”

van olyan, hogy ted poirot is téved egy picit... jó volt ez a klasszik krimis levezetése a lilly-rejtélynek, nem várt konklúzióval. de azon is prímán szórakoztam, ahogy hasonlóvá vált barney és robin-apu. és hát ki az a férfi, aki nem morzsolt el egy apró könnycseppet a végén? (halkan jelentkezik...) (++03.12.)

„you were embarrassed? you write about jerking a kidney stone out of some puerto rican jew’s dick and you’re embarrassed?”

jó az a kezdés, ami a múltra építkezik, ugyanakkor érzed azt, hogy egy kicsit más helyen vannak a karakterek -lelkileg elsősorban. persze nem mindenkinél indulhattunk pozitív irányba, christopher abbott agybaja miatt marnie-nak most rossz (nem véletlenül írta bele lena azokat az értetlenkedő sorokat a szakításról). hannah-t jó látni kilábalva a mélypontról, jó hatással vannak egymásra adam-mel -aki még mindig morog, mint a bolhás kutya, de néha felcsillog valami szív-féle, és olyankor tökre megérted, hogy miért ragaszkodik hozzá annyira hősnőnk. de a legjobb persze jessa-t viszontlátni, aki semmit sem veszített buldózer-stílusából, de szomorú is lennék, ha egyszer fékezné a nyelvét, izé, annak bármelyik funkcióját... (++03.11.)

„my ascension removes me from the disc and the loop. i’m near final stage. some mornings, i can see the infernal plane.”

szerintem ilyenkor az a legjobb megoldás, ha nincsenek elvárásaid, megpróbálod csitítani a szívdobogásod, veszel egy nagy levegőt, és úgy indítod a lejátszás. hagyod, hogy az írói szándék vezessen. aztán örülsz, ha meglepnek. én például nem számítottam rá, hogy az elején ennyire elmerülünk az őrült elme mélyére. fura dolog ez az agy egyébként, néha nem tudhatod, mitől kattan át benne valami, és jössz rá a megoldásra (igen, a zöldfülű megoldásra célzom...). meglett a gyilkos, ebben követtük a nyomozós sorozatok hagyományait, azonban nem varrtak el minden feldobott labdát, de ez rendben van így, sosem fog előkerülni az összes csontváz a mocsárból. a sok szörnyűség ellenére a befejezés szép pozitív gellert kapott, de azt is baromi érdekes megnézni, hogy a kezdeti (aka ’90-es évekbeli) isten-tagadó rust meddig jutott az évek alatt. talán nekem is van remény... (++03.11.)

van az a pillanat, amikor annyira behatoltál már a láp-vidékre, hogy teljesen megszűnik a külvilág, és már csak a legfontosabbal tudsz foglalkozni: a gondolataiddal... ritka, amikor ennyire áldott legyen egy projekt. amikor az író úgy dönt, hogy a megálmodott története jobban működne mini-sorozatként, mint az eredetileg tervezett regény-formátumban. amikor van egy ifjú rendező, aki mindent belead, hogy egy egyedi és egységes hangulatú képi világgal nyűgözzön le. amikor sikerül megszerezni két jónevű színészt, akik az amúgy is érdekes karakterekből kihozzák a maximumot, sőt megközelítőleg életük alakítását préselik ki magukból. amikor sikerül olyan helyszíneket találni, amik jól leképezik a történet hangulatát, és kevésbé elhasználtak a vásznon. amikor egy csatorna teljes mellszélességgel áll ki egy szerelem-gyermek mellett, és hagyja kibontakozni a nem túl tapasztalt alkotókat. valahogy így kell a huszonegyedik században létrehozni egy alkotást, kiforgatott panelekből egyediséget kovácsolni (filozofikus, karakter-centrikus nyomozós sorozat, ahol mellékes a nyomozás...?). nagyontetszett. örülök, hogy gyönyörű egységes kört kaptunk, nagyon várom, hogy jövőre merre lapozunk az antológiában, de bloody hell, úgy hallgattam volna még rust elmélkedéseit úgy százhuszonhét epizódon át...

„hey, leslie, who cares? they’re old people. they eat, they sleep, they complain, and they watch family feud. oh, my god, i wanna be an old person.”

ennyi idő kellett, hogy donna és larry bekerüljön a főcímben? pedig most is mennyit röhögtem a leslie-t helyettesítő romantikus mackón. de persze a többieken is nagyszerűen szórakoztam, a véleményét kőkeményen megíró ron-on, a lelkes fiatalok láttán elérzékenyülő leslie-n, és a meglepődött arcot vágó ben-en. de most őszintén, volt már olyan, amikor nem szórakoztam fergetegesen a sorozaton? mert én nem emlékszem... (++03.11.)

„-why does your bottom need to breathe?

-well, it’s like a plant. needs sun and air to survive.”

vannak alapvető tanácsok, amiket igazán megfogadhatnál: ne akarj versenyezni a testvéreddel; ne kényszerből dönts egy párkapcsolatban; ne vegyél fel csajos attitűdöket attól, hogy barátkozol egy lánnyal; vigyázz a nadrágodra, ha húzóckodol; mindig moss lábat... no, elmúlt a sis’ korszak, fura, hogy inkább csak katalizátornak használták, mintsem hogy erős külön sztorit kapott volna. (++03.11.)

„we’re supposed to be dealing in justice, but... all we’re really doing is enforcing a set of rules. but justice... real justice... is personal.”

nyamm, sűrű egy rész volt. jó látni, hogy job nőies külseje keménységet takar, igaz a pofonok mellett figyelhetne arra is, hogy körülnézzen az úttesten... de legalább volt izgalom végig, hogy mi van és mi lesz vele, meg lehetett jókat lövöldözni a megmentése közben, és a new york-i épületek sem utolsók vágóképnek (ráadásul sokkolóan hatottak az egész évados pennsylvania után). rebecca nem csak biblia-szakkörre járt, hanem manőverezési órákat is vett, vagy legalábbis most jól megy neki. ahogy ő hidegül, úgy a nagybátyja emberesedik, valamiért most gondolták úgy az írók, hogy ideje érzelmeket adni neki. pedig azok csak bonyolítják a dolgokat, a sheriffnek is mennyivel egyszerűbb volt a dolga, amikor a nők csak dugni akartak vele, és nem beszélgetni. szerencséjére a duma-időszaknak vége, most a fegyverek szava lesz az első... (++03.10.)

„-in his mind, proves that he is the dick with the biggest dick of all and we are just...

-pussies.”

tök érdekes ez, amit marty fejteget az újgazdagokról (jelen esetben a gettóból kiemelkedett csokisrácról, de a hazai viszonyokban is jól látszik ez), hogy csak vásárolnak, minden szart, nulla ízléssel, értelmetlenül, aztán arra verik magukat. az ilyenek jól megvezethetők, főleg, ha gyenge férfiak, és a pénz mellett a másik p-betűsnek is könnyen bedőlnek. the power of the pussy, boom goes the dynamite! de látod, haver, még az olyan határozott srácokat is megzavarja a női nemiszerv, mint roscoe. nehéz egy dzsungel ez nekünk, férfiaknak... (++03.10.)

„-how many times do i have to say it? she’s like a sister.

–that’s what luke said about leia.

-hey, luke didn’t know! no one knew!”

annyi jó duma volt a részben, hogy alig bírtam választani, de aztán persze a starwars-os nyert... meg ez kapcsolódik a fő témánkhoz is, azaz, hány részen keresztül lehet húzni, hogy ne hozzák össze azt a két embert, akik között erőteljesen pattognak a szikrák. lehet megtenni a téteket... (++03.10.)

„craquelure. it’s french for the cracks that appear on an oil painting as it dries and it becomes rigid with age.”

egy erőteljes gyomros az elején, megérkeztél a világomba. aztán a továbbiakban sem kíméltek minket. talán most először láttuk annak teljes bizonyítékát, hogy hannibal emberi testrészből készít íncsiklandozó étkeket. valahogy nagyon van érzékük ahhoz, hogy fájdalmasan szépen mutassák meg az elképzelhetetlen borzalmakat. ahogy az emberi testekből leképzett írisz tükröződik az emberi szemben, például. aggódhattunk a tavaly év végi zárás után, hogy megfosztódunk a will és hannibal közti párbeszédektől, de itt vannak, még a vizelési távolságot sem tartják be... bár ma inkább az ügyre koncentráltunk, megvoltak a beleélések is, azért jutott kiemelkedő színészi játék most is, gillian andersont kell kicsit kiemelni a sok erős pillanat közül. (már lement 14 rész, de csak most tűnt fel, hogy a dekoratőrnek mekkora szerepe van, cseppet sem mindegy, hogy meddig húzza be a függönyt, vagy milyen lámpát tesz két karakter közé, mennyit számít az összkép...) (++03.09.)

„a tsunami wipes out a village in india. those are good people who don’t deserve to die. your friend is a traitor.”

most látszott igazán, mennyire fontos, hogy jó karaktert hozzunk létre már az elején. és nem arról van szó, hogy a korábbi mr.reese, azaz mr.dillinger ne lett volna érdekes, de azért sokkal többet nyertünk azzal, hogy mr.reese-nél léptünk be a történetbe. az idei rendes speciális epizódhoz értünk el, ami már a teljes flashback koncepcióval is nyerő lett volna, de szerencsére nem érték be annyival, hogy bemutassák, hogy milyen volt, mikor mr.finch mással dolgozott, hanem igencsak arra használták a részt, hogy kitöltsék azokat a réseket, amik még homályban maradtak az elmúlt két és fél évben. nem tudom, hogy láttam-e már ennyire tudatosan átgondolt sorozatot valaha. ja, azt ugye nem kell mondanom, hogy mennyire szépen görgették a jelenbe ezeket a múltbéli eseményeket...? (++03.09.)