„édesapám sokszor mondta, hogy figyelj fiam mit csinálsz, mert holnap es tükörbe kell hogy nézzé’”
ejj, olyan régen ülhettünk már dargay andrás kanapéján, hogy kicsit el is felejtettem, hogy milyen jó érzéssel tölt el a sajátos, csendekkel szabdalt hangulata -vagy csak az, hogy mácsai pál hangját hallgathatom... az első hét mindig a puhatolózásé, a fonal-felvételé, de örömmel vettem észre magamon, hogy őszintén érdekel mind az öt nap, hogy merre kanyarodnak majd a sztorik, hogy mikor fognak igazán a szívem közepébe vágni a drámájukkal. mert érezhető, hogy rengeteg fájdalmat ki lehet majd ásni a sanyarú gyerekkorból, a mániákus viselkedésbe kicsúcsosodó házassági problémákból, egy feldolgozhatatlan gyászból, egy betegséggel és félelmekkel gúzsba kötött családi viszonyból -és persze andrás egyre terebélyesedő problémáiból... az újrakezdések azért is izgalmasak, mert új színészeket fedezhetünk fel, vagy ismert arcokat láthatunk új szerepben, és nagyon tudtam értékelni azt rögtön itt az elején, hogy mennyire természetességet tudtak kicsikarni a kanapén ülőkből a rendezők (oké, udvaros dorottya most is udvaros dorottya maradt, de azért neki is voltak jó pillanatai) -vilmányi benett az egyszerű suttyóságával győzött meg, czintos györgy magával hozta az erdélyi fogalmazás összes szépségét, balsai móni meg nagyon érdekes lesz ezzel a minimalista játékkal... bár tudom, hogy korábban részletesebb felbontottam a teljes hetet, elemezgettem az elhangzottakat, de most még inkább kivárok, hogy legyen több mondanivalóm -azt viszont elárulom, hogy a pénteken szórakoztam a legjobban, de ez valószínűleg azért van, mert közel áll hozzám az andrás-féle cinikus keseredettség... (##01.08.)
„