soroló

„so you’re a religious man and a torturer. what are you, catholic?”

az a terrorista-kikérdezés... brutális feszültség volt benne (a zene is sokat segített!), és minden pillantásnak, arcrándulásnak jelentősége volt. érdekes látni, hogy működik a cia rendszere a megtörésre (és itt most nem csak a grindcore-metal használatára gondolok...). és eközben még volt idő carrie-t is megtörni, az öreg is kaphatott egy kis magánéletet, még nagyobb gyanúba kevertük a hőst (azért az gonosz, hogy mutatják, hogy borotválkozik, látjuk a borotva-penge következményeit, de azt nem, hogy ténylegesen ő adta volna át azt... de tetszik, hogy egy szavát sem hisszük már el...). erős rész volt ez is. (*11.27.)

„rolling up this operation is a fucking mistake.”

ugrottunk három hetet, változnak is a dolgok. vége a megfigyelésnek, szintet kell lépni (btw 1.: a leszerelés + templomi ének ütött. btw 2.: megint hogy ki volt dolgozva pszihológiailag, hogy a megfigyelőre is hat a munkája.). kicsit lassabbnak lehetett érezni a tempót a sok magánélet miatt, de ez nem jelent unalmat, hiszen ettől még ott vibrál a feszültség végig. meg van egy kvázi nyomozós szálunk is, igaz, ott is úgy tűnik, hogy a terroristák lelki világával is fogunk foglalkozni. a vége meg... az jó nekünk, ha elindul valami hőseink között...? hátpersze... (*11.27.)

„you’re my hall of famer coach”

kicsit lagymatag volt ez a rész... mert oké, foglalkoztunk az edzővel, thad maradásával, csak kicsit humor-deficites volt ez így... (igazából csak a tribute video lesz maradandó szerintem...) (*11.27.)

„dreamers versus pritchetts!”

annyira jó, hogy mindig találnak valami főtémát, amire szépen felfűződik a három aktuális szál, ma ugye ez a hideg realisták és a föld felett lépkedő álmodozók ellentéte volt (persze a végén a családi szeretet jegyében azért vegyült a két népség). plusz különösen sok kamerába sóhajjal növelték az egyébként is magas nevelést-faktort. (*11.26.)

„this is a fucked-up business.”

várható volt, hogy a herceges ügy nem az, aminek látszik, és tragédiába torkollik. carrie most nem csak a hangulat-ingadozás miatt akad ki, komoly lelki törés lehet, ha miattad hal meg valaki (és az is nagyon tetszik, ahogy az öreggel való kapcsolatát ábrázolják). közben hősünk családi viszonyaival is foglalkozunk, lemenve egészen a legbelső intimitásig (továbbra is lenyűgöz a természetesség, ami a sorozatból árad). (btw, sokan mondhatják, hogy ezek a kábelesek megint kényszerből mutogatnak csöcsöket, de morena mai villantásáról senki nem gondolhatja, hogy öncélú volt.) (*11.25.)

„he finds shelter in the corner of the bedroom, where he hasn’t moved in over five hours.”

pszichologizálunk erősen, a fogság következményeivel foglalkozunk. hősünk seggfejként viselkedik, mégis megértjük valahol (paparazzi-verés, kifakadás), de nem mindig (éjszakai erőszakoskodás, imádkozás). eközben elindul egy bahrein-ni vonal is, kurva-háremmel, brazil-gyantázással, ez is érdekesnek tűnik. igaz, ez a rész is húzott be, végig követelte a figyelmemet. ennél jobb dicséretet nem tudok kitalálni... (és akkor arról még nem is volt szó, hogy a számomra egyik legfontosabb dolog, a karakter-építés is elindult, lásd pl. hősnőnk betegsége, és ezen keresztül a családja.) (*11.25.)

„operation switchback”

egy kis romantika, egy kis kamu-nyomozás, aztán hopp, máris nyakig vagyunk a főszálban! ezzel most megleptek kicsit, de örültem, mert fordulatos epizódot kaptunk, mégha egy kicsit chucknorris-filmbe torkoltunk is a végén. meg azért a távol-keleti feeling sem jött át ezzel a fura szűrővel, vagy igazából dzsungel-dzsungel, mindegy hogy hawaii vagy észak-korea...? a helikopterrel a naplementébe, meg a bajtársi mosolyok viszont hozták a kötelezőt... és most ezek után megint nyomozni fogunk legközelebb…? (*11.25.)

„we don’t shoot sick people.”

mit sem ér a két jó jelenet, ha sok kamu-dráma és felesleg-hiszti megfojtja őket... és továbbra sem az a fejrázásom oka, hogy keveslem a rész / rohadó test arányt, hanem, hogy az igazi karakter-építés és borzongató feszültségkeltés helyett csak ezt a minden ízében hiteltelen és valószerűtlen drámának látszó valamit tudják nyújtani. nem hiszem el, hogy ezzel bárki is elégedett lenne... ráadásul, ahogy számítottam rá, lecsapott a pregnant-átok, ejjj-ejjjj... (*11.24.)

„an american hero is coming home.”

már csak egy paranoia-thriller hiányzott az étlapról... méghozzá egy kifejezetten jó fajta! (mit tudnak ezek az izraeliek, hogy ilyen alapanyagok teremnek náluk…) már a pörgős nyitó-jelenetnél behúzott, és nem eresztett a végéig. elsősorban a természetességével, hitelességével fogott meg. meg persze az érdekesnek ígérkező karakterekkel. az alakításokra se lehet panasz, de ilyen színész-válogatottal (damian lewis, claire danes, morena baccarin (és a cicije!), meg a felismerhetetlen mandy patinkin) nem is várt más az ember. aggodalmam csak abban van, hogy ez most, mint film, működött, de nem tudom, hogy 12 részben mit tudnak majd kifejteni, de bízom az írókban. a másik problémán, hogy a tinilány halálra fog idegelni, ha így folytatja a hisztijeit... hjajjj, már megint egy sorozat, amivel szintre kell kerülnöm... ez a junkieság meg a minőség-hajhászás ára... (*11.24.)

„thompson submachine guns.”

bár én más fajta csatára számítottam, de azért nem bántam, hogy a box-meccsre utal a cím, mert jó kis analógia ez a nucky vs jimmy harcra. mindketten folytatják a bizniszelést, jimmynek persze most sem jönnek ki a dolgok (lásd a halhatatlan mészárost), nucky meg egy hangulatos trip keretében belefolyik az ír belpolitikába is. eközben kapunk még egy átélhető szívfájdító gyerek-drámát, halad a csoki-lázadás és a nyomozás is, lesz még itt baj, csak nem mindegy, hogy pontozásos vagy kiütéses győzelemmel... (*11.23.)

„did you think i was gonna pass up a road trip to the boardwalk empire, the east coast epicenter of dancing, gambling, showgirls, and sin?”

jó ötlet volt kiruccantani a srácokat, az elvis-kinézetek zúztak (kár, hogy lelőtték az elején a fordulatot...), richard burgi is jól illet ebbe a kemény világba (btw, kedvet kaptam némi ’las vegas’ nézéshez, de nem zoli, nem, vissza kel fognod magad!). kipróbáltuk, mit ér a két hősünk egymástól elválasztva, így vastagodott a főnöknéni szerepe. ja, és alexis is kapott egy mellék-szálat. egész jó volt... (*11.23.)

„i didn’t know if i should listen to my head or my heart.”

utálom a báli szezont vol2. lányok nem olyan bonyolult ám ez, mindig válasszátok a jófiút és ne az izomagyat (kacsint!). remélem nem csak ezzel a ’jaj-melyiket-is-szeressem’ szarsággal lehet csak megfogni a tinilány-nézőket (btw, itt is jake-nek hívják a másik srácot...), mert én azért többre tartom őket ennél... (*11.23.)

nehéz a tinédzserek élete... annak ellenére, hogy én már öreg vagyok, ezért ráncoltam néhány dolgon a homlokom (szövegértés-gondokkal küzdők kedvéért még egyszer: túl sok kamu-szenvedés, jajkitválasszak), de ha egy kedves, csinos lány sorozat-ajánlatot kérne tőlem, biztos ez lenne az egyik, amit mondanék, mert szerethető, jópofa, van hangulata, könnyen csúszik, és a célcsoportnál telitalálat lehet. egy (remélhetőleg még humorosabb) második évados darára simán benevezek majd. inkábbtetszett.

„welcome to karmageddon, bitch.”

utálom a báli szezont vol.1. mindenki küzd a meghívással / meghívatással, nem is csodálom, hogy a végére mindenki kiakad, bekeményít, drámázik. szerintem hivatalosan is törölni kéne a prom-okat a középiskolák életéből... (*11.23.)

„all magic comes at a price.”

nagyon tetszik, hogy ennyire átgondolt és összetett ez a sorozat. bár a címből mr.gold központú epizódot vártam, de 2in1 megkaptuk hamupikőkét is. és ezzel együtt az anyaság kérdését, és a bátorságot, hogy merjünk változtatni. közben megtudtuk, hogy került börtönbe rumpelstiltskin. tetszik, hogy át-meg-átszövik utalásokkal (cipő-elhagyás pl.), hogy tudnak meglepetéseket okozni (tündér keresztanya szomorú sorsa), és még kacsintani is van idő (henry az ’ultimate wolverine vs hulk’-ot olvassa, amit a lost-atya damon lindelof írt, de nekem tallahassee-ről is egyből az a bizonyos sorozat ugrik be...). szóval tetszik, és kész... (*11.22.)

„the slap heard across the quad.”

egy csóknak mindig vannak következményei... tetszett a jenna/matty párbeszéd a randira-híváskor, a két gonosz-lányban lévő bő humorforrás kihasználása. az már kevésbé, hogy még mindig nyitva hagyjuk a háromszög szárait... (*11.22.)

„15 could suck it.”

ez most kicsit túl direktbe jött üzenet volt (a ’fogadd el önmagad’), nem...? de még az én kérges szívem is megmelegítette, hogy a katasztrófa-nap után pozitív volt a vég. (a ’sixteen candles’-ről meg azt jutott eszembe, hogy mennyi klasszikus kéne nekem is pótolni...) (*11.22.)

„my friend and i, we’re not a couple. we are two straight guys who are single and we have a baby. just so you know.”

a suburb-ba költözés és a végzetes ’p’-betűs szó kimondása előtt most is volt dögivel ötlet (az egész adoptálási ügy levezetése, összemenő lakás, ghostbusters-poén), ezekből úgy látszik nem fogynak ki az írók. (*11.22.)

„pray for your sister.”

a testvérek epizódja. akárhogy is, figyelned kell rájuk, törődnöd velük. és persze befolyásolják a döntéseidet. dex nem csak a deb által keltett hisztiben merül el, hanem a vallásban, a bibliában, a gyónásban. továbbra is hangsúlyos, hogy változhat-e, hogy jobb emberré válhat-e. bár kaptunk egy újabb tablót (whore of babylon) meg egy halott pucér kurvát, inkább egy lassabb, elmélkedősebb, építkezősebb rész volt ez. (aki meg azt mondja, hogy ejo nem igazi gonosz, nézze meg újra a tűznél ülő jelenetet!) (*11.21.)

„what’s up with the long faces? looks like a sarah jessica parker convention in here.”

megint csavarunk az aggódó szülők tyúkszemén, alkohol és begyógyszerezés, de azért most már anyu is aggódik a kislányáért. kaptunk kötelező vicces mellékszereplő-milf-et, és most már flashback-technikával is feltérképeztünk a két fiú közti huzavonát. a drámai végben azért egy rejtélyt is kipipáltunk. no more bff...? (*11.21.)

„she’s still got that big soft spot on her head. it’s like an emergency kill switch.”

elő kellett venni, hogy hope örökölte-e édesanyja gyilkos természetét. ez némi tanulsággal járt együtt (egy szerető családban lehet veszekedni...), őrült poénokkal (álom-jelenet!), és sok vicces hope-nézéssel. (*11.21.)