„no vests, no bow ties”
minek ide nyomozás, olyan jó volt a viccelődés az elején a szállodában és a ruha-próbán... na jó, aztán beindult az írók csavaros agya, és az sem volt rossz. tom sizemore bemutatta, hogy steve-nek van még mit tanulnia keménységből... ezzel a shelburne-nel meg jól húzzák az idegeinket -bár nekem van egy tippem, gondolom, majd a fináléból kiderül... (bezzeg az esküvő most volt…) a tavalyi rész azért jobban karácsonyi volt... mele kalikimaka! (*12.24.)
„god’s got a funny way of teaching you things.”
kicsit talán túl direkt, hogy mindenki épp ebben az epizódban elmélkedett a múltról (majdnem azt írtam, hogy nosztalgiázott, de nem éppen vidám történetek voltak ezek...), de talán úgy voltak vele az írók, hogy egy szuszra túl akartak esni a karakterek mélyítésén, hogy a maradék részekben felpörgethessék az eseményeket. van még közös a külön futó két szálban, mindkettő elhagyta a tábort, és mindkét helyen hangsúlyos volt a bosszú-motívum. (mellékesen meg a rabszolgaság kérdését is rágtuk a szalonna mellé.) kevésbé volt feszült, mint az eddigiek (kivéve az akasztást és a rajtaütést), de muszáj néha megállni, és építkezni. (*12.23.)
„your people live in the stone age.”
tetszik, hogy ilyen mélységben foglalkozunk az indián témával, mégha egy kicsit egyoldalú is a megközelítés, a fehérek többsége mocsokban élő rasszista csőlátású köcsög, az indiánok meg bocsánatot kérnek a gyilkosságért is. de nincsenek illúzióim, a valóságban is így lehetett, lenézték őket, hisz’ a fehér ember kezében isten két adománya: a technika és a pénz... (és örülök, hogy ezzel a szemlélettel elérték, hogy a vonat vs ló versenynél is az indiánnak szurkolj!) a vasút hozott nekünk egy szenátort kavarni kicsit még a kakit, sőt úgy tűnik, svéd barátunk is beszáll a buliba... és közben süvít a hangulat... és közeleg a háború… (*12.23.)
„rescuing bartowskis is our business.”
mindenkinek jár egy kis izgalom -meg romantika! az előző részből nem hiányzott sis’ meg cap’, de most szupercukik voltak, és jól állt nekik a kémkedés! (mellékszálként: tessék újra összehozni morgan-éket!) jó, hogy nem erőltetik a ’minden részbe muszáj belepréselnünk mindenkit’ politikát, egy cseppet sem hiányzott a buymore... így volt meg igazán a sztori húzása. és megint sikerült a ’még fel nem használt dögös színésznők’ feliratú dobozból egy jót húzni rebeca romijn-nal (gondold el, ezt a testet ölelgeti jerry o’connell esténként...). az átívelő sztorinak is szép íve lett, nincs okom panaszra, sőt, maximálisan visszatért a hitem a sorozatba. (*12.22.)
„the church of the eternal wind.”
ki más tudna hibátlan esszenciális chuck-epizódot rendezni, ha nem zachary levi? mert bizony pont olyan feelgood fun pörgősforgós akciómóka volt, amiért beleszerettünk a sorozatba. végi vigyorral figyeltem a nerd-ködéseket meg a csajos akciókat. (kieg.1.: kit érdekel, hogy a semmiből húzták elő ezt a chuck hacker volt vonalat, miért ne, meg egyébként is, bőven kárpótoltak poénnal, swordfish-sel, chardonnay-vel. kieg.2.: két dögös nő bőrgatyában gyakja a rosszakat, hmmm... wetdream...) érdekes módon, most jobban működött a jeffster, hogy szétszedték őket... és akkor még ott volt a hippi-kommuna (ad 1.: ex-lost-ost mindig öröm látni. ad 2.: hülye network, kikockázni yvonne intimebb részeit...), a community-s kacsintás, a kirobbanó meglepetés, ésatöbbiésatöbbi… a következő rész is ilyen jó lesz, ugye...??? (*12.22.)
„sting, grassing me up. you’re not actually in the police, you know.”
fináléba mindig kell event! most jótékonykodási vacsit kaptunk, nagyon csinoska sophie ellis-bextor-ral, stinggel meg a lantjával (és az eddigiekhez képest meglepően sok ricky-vel). fináléhoz mérten lezártuk az anyagi ügyeket, warwick talán elérte a mélypontot, innen a komód-fiókból már csak felfelé vezet az út. de ahhoz visszább kéne venni az arcból, és jobb emberré válni, de akkor min fogunk röhögni...? (*12.22.)
ricky és stephen megint megcsináltak... valahogy ezekkel az insider, áldokus, kamerába-nézős cuccokkal mindig le lehet venni a lábamról... tisztában vagyok vele, hogy mások miket látnak hibának, hogy túl sok a pofáraesős poén, hogy nehéz megkedvelni egy olyan főhőst, akinek magasabb az egója, mint ő maga, és valljuk be, legtöbbször istentelenül pofánbasznád, ha megszólal... én mondjuk (így tv-s keretek között) bírom az arcoskodást. arról már nem is beszélve, hogy a sztárok még mindig sorban állnak rickynél egy kis szopásért... nagyontetszett. a johnnydepp-es rész meg az év legjobb vígjátéka címet simán viszi. találkozunk 2013-ban, ehhhh…
„the potential collateral damage”
az milyen már, hogy azért szurkol az ember, hogy robbanjon fel a bomba...? a rész elején még csak alapszinten morgott a nyúlós feszültség, aztán a középső részben fokozatot váltottunk, a bunkernél már kattogott a szívem, izzadtam, mintha nekem kellene meghozni a végzetes döntést (damian lewis arcán ott volt minden, jézusom, mekkora zseni ez az ember!), majd a végén jöhetett az unhappy end, a készülődés a második évadra. megint azzal szembesül az ember, mint a samcrow-nál, hogy ha nem pont úgy elégítenek ki az írók, ahogy elvárható lenne, akkor máris panaszkodnak az egyszeri (opcionálisan: egyszerű) nézők. pedig szépen fel volt építve ez, minden okkal és okosan történt, ahogy kell, a karakterekből következett. nincs igazi lezárás? so what? sorozatot nézel kisfiam... (*12.21.)
már megint egy terroristás cucc, kit érdekel ez...? aztán meglepődtem, hogy szó szerint az első perctől behúzott és nem eresztett heteken át. a feszültség, a hangulat, a kiemelkedő színészi játék, a fordulatok valószínűleg mind hozzájárultak ehhez. szerettem, hogy ennyire mernek komplexen hozzáállni az írók a dolgokhoz, nem fekete-fehér (csúnya rossz arabok...), nem egyszerű. de a főszereplők formálásáért is jár a pacsi, hisz’ egy hőst fordítottak a hazája ellen, a másikat meg önmagából fordították ki -és taszították igen mélyre. (meglepő, hogy pont én vetem fel ezt, de érdekes, hogy az elején letudták a kötelező meztelenkedéseket, aztán már nem erőltették a ’minden kábeles sorozatba kötelező a csöcs’ vonalat...) szóval nem vártam előre, mégis nagyot robbantott, idén ősszel a legnagyobbat... nagyontetszett. hogy jövőre merre megyünk tovább? hát úgy tűnik, a konspirációt nagyobb szinten fogjuk űzni. érdekes lesz, hogy hiányozni fog a ’brody jó-e-vagy-rossz-e’ játék, úgyhogy biztos más dolgokon lesz a hangsúly. de nem izgulok, akik egyszer képesek ilyen szintű karakterépítésre, azok legközelebb sem fognak cserbenhagyni minket. csak az a baj, hogy rohadt messze van az az ősz...
„the league of rays.”
nem pont ilyen apáról álmodtuk... de legalább a simlissége hozott egy tipikus btd-s nagyjelenetet baseball-lal, küzdelemmel, szuperhősökkel... arról sem felejtkeznek el az írók, hogy minden fináléba kell esküvő (vagy opcionálisan temetés, ugye...), úgyhogy gyorsan írtak egy szolid, ukulelés, nem tipikus verziót. az meg jól érzékelhető, hogy a végére mennyire beleszerettek coney island-be... (*12.21.)
nem sokat változtattak a készítők tavaly óta, csak kivették a lehúzós rák-szálat, helyette az apaság témakörét jártuk körbe. de bármit kitalálhattak volna, mert ez a három lüke simán elvitte volna a showt, nem beszélve a rengeteg és nagyszerű vendégszereplő fűszeréről. tetszett.
eskü, nem sejtettem, hogy az hbo pont most fogja kaszálni a sorozatot... sajnálom, mert egy kellemes agykikapcsolós őrülettel kevesebb... ráadásul egyedi íze volt, kicsit alter, kicsit fentebb stíl, ugyanakkor nem felejtkezett el az alantas ösztöneikről sem. oké, a pilotnál még az ember mást várt, hisz' noir-paródiaként volt belengetve, de aztán csak nyomokban kaptuk a nyomozást, de nem baj, valószínűleg úgy hamarabb kifulladt volna. vagy nem. mindenesetre nekem így is tetszett. örülhetünk, hogy jonathan ames írói válságban szenvedett. a valódi és a fikciós is... mivel nem kaptunk cliffhangert a végén az arcunkba, ezért talán könnyebb elengedni a srácokat, simán csak nem lesz több közös kalandunk, füves elszállásunk, szexuális kilengésünk. a lényeg, hogy ők is, mi is maradunk perverzek. mindörökké, ámen.
„you shut the fuck up! i am i, don quixote!”
üldöznek ezek a vérfertőző kapcsolatok, hülye kábeltévések... oké, ez most viccesen jött ki, még úgy is, hogy kilométerekre lehetett előre látni, hogy mire megy ki a játék... a másik két lüke bocsánatkérése meg nagyszerűen volt mixelve ezzel a donkihóte analógiával. so, nagyot léptünk előre az apa-szálon, de azért nem győzik hangsúlyozni az írók, hogy ki az igazi apa, nem kell ahhoz biológiai kapcsolat... (*12.21.)
„i have to guard the wedding necklace of my sex-crazed college girlfriend.”
(ehh, a címet akartam én is idézetként kiemelni...) a nőkkel csak a baj van... volt ma szó impotenciáról, szex-függőségről, érzelmi-kötődés-problémáról, mindegy, hogy öreg vagy fiatal, a jelenlegi párod, a szeretőd, vagy már ezer éve nem láttad... csak óvatosan srácok... (*12.21.)
„i suggest a pugilistic match between mr. bohannon and his negro nemesis!”
...itt van ez a box-meccs, amit már a címből is lehetett sejteni, és nem az izgalmasságával / látványosságával fogott meg, hanem hogy mennyi minden mögöttes tartalmat és drámaiságot tudtak belepréselni, az elnyomottak harcától a ’pénz nagy úr’ közhelyig... a fizikai laposra-verés, maszkulin örömünnep mellett szépen domborodik az elmék párbaja is, a két ravasz-róka jól egymásra talált... és még közben az indiánok is egyre hangsúlyosabbak lesznek... hát nem jó érzés alámerülni...? (*12.20.)
„three blankets and a horse.”
a lovakat lelövik, ugye? (de csak szigorúan képen kívül...) a vadnyugat veszélyes üzem, főleg, ha még mutyiznak is a puskaporral. de kellett a nagy bumm, mert így legalább hősünk kijöhetett a gödörből, amibe az írók erre a részre taszították... de örültem, hogy a női karakterek is kiemelt szerepet kaptak ma, a szöszi rafináltnak tűnik, a vadlány meg cuki -és jól passzolnak a csokival, éljen a kitaszítottak balladája. ...és még arra is jutott idő, hogy a mocskos sárban feltalálják a peep-showt, ez ám az amerikai álom... (tudom, elvicceskedem, pedig nagyon élvezem a hangulatát...) (*12.20.)
„no penetration between friends”
sajnálom srácok, de ezt a kifejezetten vicces epizódot most a vendégek vitték a hátukon, a lábmasszírozós terapeuta (sarah silverman!), a betépett ének-tanárnő (mary steenburgen a.k.a. mrs. danson!), az örökifjú öreglány (olympia dukakis!). (de ha már ez utóbbi: azért ray szépen gyűjti a skalpokat, jutott ma neki szopás és férfi-csók is, még jó, hogy a szakáll eltakarja, ha belepirul...) so, mókázunk barátsággal és extrákkal... (*12.20.)
„emily was attacked by a homosexual tiger in brooklyn!”
imposztorok, másolók, utánzók... szépen gyűlnek a visszatérők is (oliver platt!), így érezzük igazán, hogy ez egy nagy összefüggő mese. a nap legőrültebb poénja címet a plüss-szex kapja (ami azért nem lehet az igazi, ha threesome-mal kell feldobni... vagy minél több műszőr, annál jobb...?). különdíjas ray haskötője... (*12.20.)
„the big black cock of time”
így a harmadik évadra szépen elérték az írók, hogy három egyenrangú főszereplőnk van, akiknek párhuzamosan fut a történetük, és néha találkoznak. bár legtöbbször azt mondanám, hogy ez intelligens humorú történet (freud találkozik woodyallennel), de azért egyensúlyozzák pofára esésekkel (szó szerint), rajzolt óriás faszokkal. (még jó, hogy a sorozat nem olyan hideg, mint ahogy írsz róla, zoli...) (*12.20.)
„i am a father. a son. a serial killer.”
látszik, hogy dexnek már harrison a legfontosabb, az óvoda után pörgették fel igazán a zárást az írók. talán lesz értelme a kicsit kényelmetlen (de nagyszerűen eljátszott) ’deb szerelmes’ vonalnak is, hisz’ ha eddig küzdött az érzelmeivel, akkor mi lesz most, mikor meglépték azt, amire hat éve várunk? de a vallási téma betetőzése is szép nagyjelenettel koronázódott meg. ...az íróknak mindig dolga, hogy elérjék, hogy azonnal akarjuk a folytatást. sikerült, gratulálok... (*12.19.)
hölgyeim és uraim, a világvége elmaradt... tudom, hogy most a kiábrándult rajongók tömegeinek fogok csalódást okozni, de nekem ez az évad is tetszett. persze, megkopott már a lelkesedés az elmúlt években, másabb, mint régen (persze, ennyi showrunner-váltás után...), kicsit hullámzó volt, könnyen találhatott az ember jobb / élvezetesebb kábeles cuccokat idén ősszel, de... a hangulata még mindig megragad, a karakterek maradtak jók és / vagy szerethetőek, nemigen sikerül kiszeretnem belőle. mint egy megbízható házastárs, még két ősszel összebújunk majd hétről hétre mosolygós szeretettel...
„we’re pilots for aero mexico.”
oooh, pedig azt hittem, tovább nyújtják majd a noir-szálat, de így is remek szórakozás volt az igazi femmefatale-lal, a leszámolással a körhintánál, a paranoia-thriller hangulattal... meg a szokásos karakter-poénokkal (ray bénázik, jonathan keménykedni próbál, george értetlenkedik) és pizsamákkal... (*12.19.)
„i come from a sperm bank in fair lawn, new jersey.”
tudom, sokan azt gondolják, hogy ez a sorozat pont olyan, mint a címe (azaz dögunalmas), de szerintem ez hülyeség, én bírom a stílusát. ami most is maradt a régi, mégha némi változások be is álltak az eltelt időben (george és az étterme, ray kiegyensúlyozott házasélete, jonathan új könyve). úgy néz ki, az évad fő témája a szülő/gyerek-viszony lesz. valamint a kezdetben egy szokásos noir-ihletettségű nyomozós-szálból is komoly átívelés nőtt ki. jó kis felütés volt ez! (*12.19.)