soroló

„run”

a legjobban azon lepődtem meg, hogy 20 perc után megvolt a nagy fordulat, és nem tudtam, hogy mivel fogják kitölteni a maradék fél órát... de megoldották, lecsengették szépen a történéseket, minden túlvilági lélek megkapta a maga küldetését a jövőre, jóindulattal azt is mondhatnám, hogy happyend lett a vége, legalábbis a korábbiakhoz képest pozitív a hangulata. (oké, előtte az új család kiűzetésénél még kaptunk egy horror-löketet, meg egy cselló is zengett a maga bánatosan gyönyörű hangján...) titkon reménykedtem benne, hogy a ház pusztulásával zárunk igazán kerekre, de így sem húzom a szám... (*12.31.)

az elmúlt napok darája közben próbáltam rájönni, hogy honnan is jöhet az, hogy hidegen hagynak a horrorok. valószínűleg a gyerekkoromra vezethető vissza, amikor a nagynéném jegyszedő volt egy balatoni moziban, és én nyaranta majd' minden este ott ültem az előadásokon -még ha horror volt, akkor is... talán ezért van az, hogy megijedni már rég nem tudok egy filmtől, borzongani meg csak ritkán van kedvem. de most volt... elsősorban ryan murphy miatt próbáltam be ezt a cuccot, nem is vállaltam nagy kockázatot, a sorozatai elejével nem szokott gond lenni... a horror-t (pszicho-thillert, egyhülyeség...), mint műfajt, nem kedveltem meg, de szívesen libabőröztem, vártam, hogy kicsit besötétedjen, hogy újra alámerülhessek ebbe a világba. végig feszültségben tartott, működött a tempó, nagyszerű színészekben gyönyörködhettem (jessica lang-nek száz díjat, ezeret!), és csak néha húztam a számat a horror-klisék miatt. meg egy kicsit sajnáltam, hogy egy idő után elfogytak a mindfuck-ok, oké, minden logikusan fel lett építve, de én szívesen vesztem volna el egy lynch-féle őrületben. nagyon erős tetszett. szokásos f/x minőség (vajon láttam-e már tőlük olyan sorozatot, amit nem szerettem...?). örülök, hogy maradt az eredeti koncepció, jövőre új történettel, új karakterekkel folytatjuk, jól jön egy ilyen antológia-szerűség a repertoárra. csak akkor is legyen kedvem alámerülni a sötétségbe...

„that’s a woman’s curse.”

nagy a harc a babákért... ha ilyen a szülés, én nem szeretnék egyen sem részt venni... nagyszerűen játszottak rá a hatásra a zenével (először cselló, aztán dobok), a gyertya-fénnyel, a képi effektekkel. kedvesek ezek a házlakók, hogy így segítenek veszély esetén... kaptunk még egy kis tizenhatodik századi flesst is, ezzel mintha mitológiához kötöttük volna az eseményeket. pörögtünk, hatott rendesen, szépen fordultunk rá az a konklúzióra. remélem az lesz a vége, amit várok... (*12.31.)

„the boy dahlia.”

épp akartam írni, hogy violet skippelt vagy két epizódot, erre jön a sokk... (azért valahol ott volt ennek a lehetőssége, csak az ember nem gondolt bele igazán...) őrült-tate is kezd kicsit más színben feltűnni (+a verekedős-rész milyen intenzív volt már! ja, és ha már itt, a 'violet nem jut ki a házból' szcéna végre egy igazán működő horror-jelenet volt -vagy csak egy saját álmomra emlékeztet...? bocs, kacskaringós az agyam...). még jutott idő két fontos mellék-karakterünk (égett-arc és szomszéd-néni, ugye), színesítésére, jó, hogy még van bennünk sztori bőven. a ’ki hal meg még a végéig’ játékra lehet még nevezni! (*12.30.)

„could I have a hug?”

a kísértések epizódja -és nem csak a szereplőknek... (még egy leszbi-jelenetet is bedobnak, hogy keményen odafigyeljünk...) hősünk minden alkalommal ellenáll, végre elindult benne valami pozitív változás. bezzeg a szomszéd-szerető-fiúka gyenge, meg is lesz az eredménye... fontos elem még a híressé válás hajszolása, nagyon nip/tuck-os téma, hozta is a hangulatot. mint ahogy a negyvenes-évek fless is már a zenével és az autókkal megfogott, és akkor még nem is láttam a jelenleg barnában pompázó mena suvari-t... szépen vezetik fel az ’ördögi gyermek’ elméletet is...na, jöjjön még egy rész, nem bírok ellenállni... (*12.30.)

„personal inversion ritual”

ma lemegyünk legalulra, a vágyakhoz, az ösztönlényhez, néha félre kell tenni a szuper-egót (helló freud!), és azt kell tenned, amit csak akarsz, mindegy, hogy mi vagy, heteró vagy meleg, öreg vagy fiatal. (btw, a leszbikus barátnő nekem teljesen kiesett, kár, mert cuki...) egész bátrak voltak az írók, melegszex, kisgatyás táncosfiúkák, részeg hősnő, jégpénisz... és sok fun volt ma, csak tovább -a lenin-i úton... (*12.30.)

„i’m not crazy, i’m just pregnant.”

bár az epizód nagyon okos szerkezettel fűzte egybe a különböző síkok eseményeit (és nem csak magára a latex-cucc központi szerepére gondolok, de a vágásnál is nagyon figyeltek), mégsem voltam maradéktalanul elégedett. az oké, hogy a szerető őrületbe akarja keverni hősnőnket, de ezt miért tipikus szellemes-horror-klisékkel kell abszolválnia...? eddig pont azért lelkesedtem, mert próbálták kerülni az ilyesmiket... nem igazán maradt mindfuck-moment sem, nincsenek már titkok, az űrnővel együtt mi is beavatódtunk a szellem-titkokba. még a maszk is lehullott... de bízom murphy-ékben, meg a hangulata húz, úgyhogy no para... (*12.29.)

„i’ve always heard persians have big, thick cocks.”

veszélyben a ház, muszáj volt tenni valamit ez ügyben a holtaknak és a ház megszállottjainak... szépen bonyolódik tovább a múlt, égett-arc és szomszéd-néni kapcsolata (+már három gyereket ismerünk a négyből), meg a frankenstein-i húszas évek... brad falchuk ide is átmentette a nip/tuck-ból a beteges fantáziáját, eddig odavoltam a fiatal maid-ért, de ezután a harapás után... még ha képen kívül volt is... (az égő embereket sem láttuk, de sokszor rosszabb, ha a fantáziánkra van bízva a szörnyűség... (*12.29.)

„urban legends, they... they terrify me.”

voltak itt fontos események (violet megtudja az igazat a holtakról, a sátáni gyermek lehetősségének belengetése), és voltak, amik a hangulat-fokozásért voltak (eric stonestreet kicsit elszabadult a modernfamily-s őrületből, hogy retteghessen egy sort, és lecsapjon rá a karma). na jó, volt, ami mindkettőt szolgálta -lásd még a belsőségek jóízű fogyasztását... a tini-szálat megértem, de ez a vagdosós / túl-gyógyszerezős dolog nekem mindig magas lesz. az meg főleg, ha valaki puskát fog az iskolában és bumm. bumm. bumm. (*12.29.)

„fitzpatrick brothers landscaping.”

nehéz feladat állt az epizód előtt -megkedveltetni velem adam-et. nem is igazán sikerült a vállalkozás... mindenesetre érdekesebb lett, mint volt... az itteni tanulság mellé (mindig van választásod -egy jobb életért) kaptunk még némi pozitív betegség-szemléletet is, engem meg (lehet, hogy csak a kezdődő fejfájásom miatt, de) egyre jobban zavar a sorozat didaktikussága... (*12.29.)

„what are you, the dead breakfast club?”

a halottak teljes letámadásba kezdtek, nem véletlen, hogy ez volt eddig a leg-horrorosabb epizód (a rendezés is jócskán rájátszott erre). örülök, hogy ryanmurphy-ék első szavára ugrik mindenki, most is ismertebb arcok voltak a vendég-hullák is, és gondolom adják is tovább a kilincset a következőknek... azért a gyomorszorító feszültség mellett újra lehúztak igazi mélydrámával is. az időérzékemmel baj lehet, mert az elmúlt két résznél meglepődve ocsúdtam, hogy vége… (olyan jó tim minear nevét egy olyan sorozat stáblistáján látni, amit nem kaszálnak néhány rész után -érdemtelenül.) (ja, és végre nem zavart a szutyok hálovín…) (*12.28.)

„i want a relationship with a man, not martha stewart!”

bár most csak egy évet ugrottunk vissza az időben, mégis milyen jó látni a sokat emlegetett civakodó melegeket, ráadásul zachary quinto nagyon ráérzett a szerepre (éz ezzel most nem a nemi preferenciájára akartam utalni, gondolom ismert saját magán kívül is melegeket, akikről mintázhatott...). ajándék ő is a shownak, akárcsak jessica lange, aki most igazán leáshatott a karakter mélyére (az ütközés-jelenet meg brutál volt!). újabb apró részletek a kirakósban, továbbra is ámulok egyre. na, megyek, indítom a következő részt, mert megöl a cliff... (*12.28.)

„you’re a shitty maid.”

egyre szellemesebb ez a sorozat... szépen épül a múlt, ma sokat megtudtunk a házvezető-néniről (btw, a fiatal verziójának csábító ereje nem csak apura hat...), de lementünk egész az alapokig, a 20-as évekbeli kezdetekig, és minden flesset élvezet nézni. na nem, mintha a jelennel bajok lennének, az egész apu-megzuhanás prímán volt felépítve. kate mara bár szép, azért hogy tudott már örülni az ember, mikor lecsapott az ásó... egy újabb titokkal bővülhet a ház repertoárja... (érdemes figyelni az alkotók neveit, szépen gyűlik a nip/tuck csapat... ja, az is milyen már, hogy várja és élvezi az ember a fura főcímet...) (*12.28.)

„stuck in a loop”

érdekes volt, hogy a napi tanulságot (nem az élet hossza, hanem a minősége a fontos + ne féljünk a haláltól) ebben a ’groundhog day’ hommage-ba csomagolták, és működött is. szépen végigjártuk a stációkat a sokktól, a tagadáson és a részegségen át az elfogadásig. valami újra mocorog a sorozatban... (*12.28.)

„r. franklin hated nurses.”

(hajnalban a saints-meccs utáni eufóriában letoltam újra a pilotot, és másodszorra is működött, úgyhogy jöhet a dara! így is kivártam, hogy vége legyen a karácsonynak, mégsem ünnepi horror ez...) a ’68-as flessnél először csak legyintettem, mondom biztos minden részt egy ilyennel fognak indítani, sok titka van a háznak, de aztán a gyilkosság-majmolókkal szépen integrálták a felütést a jelenbe. jól jött az ezzel járó feszültség, ellensúlyozta az előtte zajló építkezést -na, nem mintha azzal baj lett volna, működött a hangulata, szépen formálódnak a karakterek (ma elsősorban ben, az apu), bontódik ki a furcsák szövetsége is (szóval őrültsrác, a szomszédnéni meg a házvezetőnő...), de aztán mindenképp emelt egyet a szívdobogás... hideglelős, de jól esik... (*12.27.)

„show me her heart.”

jól megtanult lecke, hogy akkor hatnak igazán a történetek, ha a karaktereken és az érzelmeiken át mutatjuk be őket. most is ügyesen meg lett magyarázva a sok érzelmi probléma, persze bele-integrálva a hófehérkéből ismert elemekkel. (btw, meg lettem vezetve, meg voltam győződve, hogy a sheriff = farkas, hisz’ gyakran mutogatták piroska társaságában, de azért ehhez a huntsman változathoz hozzácsapott ’farkas-nevelte’ vonal is árulkodó, hogy eleinte ez lehetett a terv...) ha már érzelem-mentesség, öröm nézni a királynő / mayor minden jelenetét, bár ő sem úgy hideg, hisz’ dolgozik benne a féltékenykedés ezerrel. a vége meg... jó sok bátorságot szívtak magukba a lost írói szobájában a srácok, ha most egy végleges halált láttunk -oké, flessben visszatérhet, de akkor is... igazi szív-kitépés és lelki szív-facsarás országos tévén, minden elismerésem! (*12.26.)

„on the road to true love.”

megint dobálják be az ötleteket az írók két marokkal (midász király, eltitkolt iker, sárkányért királyság), de nem lesz belőle káosz, mindig szorosan tartják a kezükben a szálakat. bár lehet, hogy légből-kapottnak tűnik, hogy előhúzták a herceg igazi múltját a semmiből, de nekem tetszik, ahogy újabb rétegek kerülnek a szereplőkre a múlt fokozatos megismerése által (honnan is ismerős ez a formula...? btw, alan dale egy-az-egyben hozza a widmore-i önérdek-karaktert...) de nem is baj, hogy kardozós a flash, ellensúlyozni kell a csajos-romantikus-jajkitválasszak-tégedszeretlekdemégsem jelen-szálat... (és midász adhatott volna némi aranyat a cgi-re... vagy mr.gold, de annak túl nagy ára lett volna...) (*12.26.)

„i haven’t listened to the crickets in a while.”

egy hónap kényszerszünet, mégis oly’ könnyedén merültem alá a mese-világba, illetve... most először a jelen-szál érdekesebb volt, mint a meseflash, igaz, ügyesen reflektált egymásra a két sztori-vonal a szülői gondokkal. lehet, hogy az volt a baj, hogy annyira nem vagyok otthon a pinokkió-ban, de mondjuk úgyis új sztorit találtak ki szorgalmas íróink tihamérnek, nem...? (btw, jane espenson, helló! plusz paul edwards rendezőnek, gyűlik a sok geek, mi?) bár volt már jobb és / vagy szerethetőbb rész is, de öröm látni, milyen okosan van felépítve minden. (*12.26.)

„what would baby jesus do?”

karácsonyi meglepi! teljesen abban voltam, hogy el-alibizik az írók ezt a részt, hogy ilyen diós-mákos, pulyka-hajkurászós lesz, mer’ abba bele sem gondoltam, hogy a csúnya vírus grincsként teszi tönkre ezt az egészet. de mindez még semmi, gyerekek! eldobtam a tollam, mikor megláttam, hogy ki tért vissza gonoszkodni kicsit! (én teljesen abban voltam, hogy meghalt vagy két-és-fél évaddal ezelőtt...) de milyen jó, hogy kicsit bosszút forralhatott, hozhatta a tipikus bond-i gonoszt (monológgal, persze!) (még a zenei témáját is előszedték), brandon-nak nagyon jól megy ez! aztán persze cuki xmas-os happyend lett, de közben is volt humoros oldás (cia-party!) a jól működő feszültség mellé. jól sült el ez a meglepi ajándék! (*12.26.)