„the revenge of the abused women.”
hát nem ástunk még elég mélyre? hát nem nyomasztottunk még eléggé? a halál elfogadása körül jártunk egy kört, és végtelenül tetszett, ahogy hősünk magánéleti tragédiája folyton bele-belekapcsolódott a sorozat-gyilkolós ügybe. wallander ismét megmutathatta, hogy ő az empatikus nyomozás császára. fura volt látni, ahogy a drámai végkifejlet után egy vélhetően pozitívabb jövőbe lépett tovább (ennek szurkoltam is rendesen az epizód nagy részében). a többi a szokásos: kenneth, képek, hangulat, okos vonalvezetés... (**06.22.)
szinte minden ugyanolyan volt, mint az első körben -a minőség legalábbis mindenképp. csak még lejjebb lökték a főhőst a drámába -igen, volt még lejjebb... a művészi munkát is dicsértem már eleget, így meg kell magyaráznom, hogy miért csak tetszett-et adok rá: mert nem könnyű az embernek rászánnia magát. hisz’ tudja, hogy másfél óra egy rész, hogy meditatív lesz a tempó, hogy fájni fog a lélek-vájkálás. de amint nekilendül az egyszeri néző, és elmerül a hideg svéd habokban, már érzi is a fájdalmas megtisztulást, és jól esik. talán nem is baj, hogy csak három részt kapunk évadonként.
