„hiányozni fog ez a szoba. komolyan. bírom ezt a hangulatot.”
felkavarták a dolgokat az utolsó részekre, és most nem csak arra a megszokott érzésre gondolok, amikor benyúlnak a szívedbe, és csavarintanak egyet rajta, hanem a szerkezetre. laura bujkál, helyette apa/lánya-kapcsolatot kapunk hétfőn. kedden egy arogáns bigott vallásos faszon háboroghatunk máté helyett. péntekre tevődik át a laura-szál konklúziója. a többiektől meg simán csak szívfájdítóan búcsúzunk. csütörtökön nem rágják a szánkba, hogy mi lesz a civakodó, de (ahogy a mai példa is mutatta) szerethető párunk sorsa, az optimista/pesszimista (megfelelő aláhúzandó) énünkre akarták bízni. talán zsófi karakterétől a legnehezebb megválni, nagyon a szívemhez nőt a kis mocskosszájú. plusz, hogy még jobban élvezem a napját, leszerződtették mellé a mindig nagyszerű lászló zsoltot is (joker-es pólóban!). hjaj, nehéz a búcsú, inkább kibeszélném magamból, jó...? (**12.15.)
köszönöm. (nagy szavak jönnek!) a magyar mozgókép-kultúra meg van mentve! és nem kellett hozzá más, mint alázat. odafigyelés. a megfelelő alapanyag kiválasztása. jó szereposztás. igényes szakemberek (végre olyan fényelési és hangmérnöki munka, hogy nem zökkenek ki a beleélésből). hitelesség. természetesség. szerethetőség. tudom, sokan legyintettek a bemutatás előtt, mi érdekes lehet abban, hogy két ember beszélget húsz percen át -hát nagyon sok. bármilyen napszakban, agyi éberségben, hangulatban ültem is neki, egyben egy heti adagnak, vagy napi bontásban, mindig működök, mindig beszippantott a világa, fájdalmas, élveboncolós élvezetet okozott. gyógyultabbnak érzem magam igaz, függő lettem, de reméljük arra kapok majd orvosságot hamarosan. nagyontetszett. (és ez nem a hazafias, elnézős, hátbaveregetős fajta, hanem szívből jövő, simán odatenném bármelyik amerikai/angol értékelés mellé.)
