soroló

„we’re just an accident, harold. we’re just bad code. but the thing you built... it’s perfect.”

a jelen legtökösebb országos sorozata is nekiindult, hogy hétről-hétre szórakoztasson minket. méghozzá egy erős kezdéssel. egy ügyes trükkel foglalkoztunk a cliffhanger-rel (még ügyesebb trükkel elodázták a feloldást, hogy a hozzám hasonló átívelés-buzik örömködhessenek), de volt heti-ügy is (ken leung szokás szerint nagyszerűen hozta magát), nem maradt el a mr.reese féle keménykedés, az odacsapós egysorosok, plusz a fless-ben a gépről tudtunk meg tök érdekes dolgokat (lehet, hogy mr.machine-nek kéne hívnom őt, ha már ennyire személyesítették ő-inteligenciáját...) szóval, megszokott, komplex élmény, fanyalgóknak térdlövést, rajongóknak kellemes évadot kívánok! (**09.30.)

„sometimes i hate it when i’m right.”

hogy kell-e nekünk néhány éven belül egy harmadik holmes feldolgozás is? miért ne? ha nem szolgai másolatok, ha van bennük plusz -és jelen esetben is áll ez. őszintén mondom, eszembe sem jutott hasonlítgatni az epizód nézése közben. pedig itt is kaptunk egy kicsit zizis, öntörvényű, jó megfigyelő főhőst, akit johnny lee miller is nagyszerűen hoz (vajon a szerep elfogadása előtt felhívta országos cimboráját, benedict cumberbath-ot...?) lucy liu meg érdekes színfolt lehet majd ms. watson-ként. ha majd lesz valami a jelenlegi karakter-vázlatokból, a drámai múlt megvan mindkettejük esetében, van mire alapozni. de ha csak amolyan amerikaiasan felszínesen nyomozgatnak majd, abban is lehet spiritusz, ha tudják tartani a humor/pörgés faktort. bár ahhoz nem árt, ha michael cuesta hoz még néhány üveg művért a dexter forgatásáról. hogy hogyan tovább, kedves watson-om? én kivárok, figyelem a nézői reakciókat, tavaly már ez bejött egy másik cbs-nyomozós esetében... (**09.30.)

„welcome to 2036.”

az ember vajon másképp néz valamit, ha tudja, hogy utoljára teheti? mindenesetre fura kimondani, hogy ez az utolsó fringe évadnyitó -és ez az írók szeme előtt is ott lebeghetett, mert igencsak odatették magukat erre a kezdésre. és nem csak az izgalom-faktorral, hanem a jövő világának felépítésével (amber gypsies, piac, park-átalakítás, autó-roncsok, minden, ami egy sötét jövő-képhez jól mutat a háttérben), plusz a drámáról sem felejtkeztek el (család-egyesítés, walter-kínzás). a karaktereink hozzák magukat a jövőben is, a kis-szöszi jól beilleszkedett. eddig bizakodtam, de most már az egekben a várakozási faktorom az utolsó 12 részre. so say we all! (**09.29.)

„the only kind of salsa i like, comes in a little bowl next to your nachos.”

brent került ma sorra (szerencsétlen tényleg négy éve ragaszkodik hozzá, hogy heteró...?), meg egy kis múlt-utazás egy aranyos francia-kanadai lányhoz. a tanulságok adottak voltak, vállald önmagad, de tudj kompromisszumot is kötni -könnyű, mi? de most aztán jöjjön valami commingout...! (átszőtte a popzene a részt, gagás cím, katyperry karaoke, blur a múltban, kurt cobain emlegetés.) (**09.29.)

„472 chaplin”

egy pilot, ami pontosan azt adja, amit vársz -elolvasod a leírást, hogy miről fog szólni a sorozat, és a rész végéig el is jut odáig. de szerencsére nincs egy cseppnyi unalom sem, martin cambell ért a hatáskeltéshez, a zene is eléggé ránt magával, a szereplők is működnek. a tenger alatti részeknél a sok rangjelzés meg a híd miatt kicsit előtört a bsg-s múltam, aztán megláttam a szigetet, ami le sem tagadhatná, hogy hawaii, így már lost-földön jártam (plusz ne felejtkezzünk el a kötelező flashback-ekről sem!), jó jel, ha ilyen nagy elődök szelleme idéződik fel bennem. erőteljesen érződik a potenciál, bízom shawn ryan-ben -a nézőkben már kevésbé. kár, hogy én nem számítok bele a nézettség-mérésbe... (**09.28.)

„i have information that will destroy your career, and i will use it, unless you do exactly as i say.”

tudom, tudom, azt mondtam tavasszal, hogy majd tömbösítve nézem a sorozatot, de mivel nyáron a rokonokkal heti program volt a szinkronos verzió az ertéelen, plusz csak baszta a csőrömet a cliff, hát itt vagyok. és ezt tapasztaltam: a két főhős tényleg olyan aranyos együtt, mint várni lehetett. végre kaptunk egy arcot beckett-anyu-gyilkosnak, méghozzá nem is ismeretlent, jack coleman-t bírjuk nagyon. persze ez nem azt jeleneti, hogy lezártuk az átívelést, csak szépen elcsomagoltuk az évad közepéig/végéig. helo gonoszat is úgy játszik, hogy fittyeszti az ajkát. valamint: az operatőr kölcsönkért néhány sárga és kék szűrőt michael bay-től. ha igaz, hogy a könnyedebb vonal jön vissza idénre, akkor én is jövök vissza. (**09.28.)

„as my uncle used to say, let’s not let a botched kidnapping ruin our whole afternoon.”

heti tanulságok: ne rabold el a szülinapost, és főleg ne dobd a vízbe. ne szállíts óriás plüss állatokat az autó tetején. próbáld okosan kezelni a terhességed bevallását. old meg egy ügyes vágó-trükkel, hogy feloldod az elmúlt idény cliffhangerét és felvezeted az új évadot. a szakáll menő. (**09.28.)

„the cost of doing battle.”

mibe keveredtetek srácok -harc a rácsokon belül és kívül. és ha lesz is győzelem, milyen áron...? lehet azt gondolni elsőre, hogy a női gondok csak kitöltötték az epizód maradék idejét a zúzás mellett, de itt is lesznek következmények, figyeljétek majd meg. a börtönbeli eseményekről nehéz úgy írnom, hogy ne csapkodnám dühösen a billentyűzetet, annak ellenére, hogy megértem az okokat (jax fejlődéséhez szükség volt erre a sokkra), de mégis szívszorító volt látni az egyik kedvenc karakterem halálát. még úgy is, hogy sutter bácsi jó előre világgá kürtölte, hogy mire készül, plusz az epizód felétől érezhető volt, hogy ki lesz az áldozata ennek az értelmetlen háborúnak. (tudom, hogy tök felesleges, de charlie hunnam-ot a díjátadók figyelmébe ajánlanám. meg a sorozatot is...) (**09.27.)

„i don’t even want to go to this wedding. now i’m the co-ring bearer?”

elijah wood, a gyűrűhordozó, érted?! (gondoltam meg kell magyaráznom az idézetet...) jó lenne már felülemelkedni az önsajnálaton, a saját boldogtalanságunk feletti kesergésen, nem féltékenykedni, szánalmaskodni. nekem, nekünk, ryan-nek, wilfred-nek, minden nyomorúságos léleknek. (**09.27.)

„billie kent, the little hummingbird.”

előkerült néhány szereplő, aki elsunnyogta az évad-nyitányt, de velük is, és a már látott arcokkal is tipikus boardwalk-os események történtek: rengeteg kenőpénz cserélt gazdát, a féltékenység zöldítette a szemeket, korabeli lánykérési szokásokba lestünk bele. és megint akadt egy bátor jelentkező, aki bele mert köpni nucky levesébe. a szokásos szálak mellett a tempó is a szokásos, megfontoltan haladunk bele az évadba. de hé, nem lehet egyből jazz-ritmura váltani! (**09.27.)

„i can’t wait to see your meat bar.”

jess megtalálta a tökéletes módját, hogy eltöltse azt a rengeteg időt, ami rászakadt: ájulásig dugni, mintegy, hogy ki a másik fél. kétségtelenül vonzó unalom-űzésnek tűnik! arra meg kíváncsi leszek, hogy a ’nick előre bocsánatot kér’ labdát mikor ütik le a jövőben. (vendég-alert: david walton!) (**09.27.)

„my boobs are loving this unemployed thing. they don’t have to go to boob jail every day.”

ha aggódtatok volna, hogy az előző szezon legbájosabb sorozata veszített valamit az erejéből az idei kezdésre, hát nyugi, nincs itt baj. ráadásul mindezt egy nem felhőtlenül hasraesős résszel érték el, ügyes lavír volt a keserédesség és schmidt között. még mindig nekem szól a sorozat, ismerem a munkanélküliséget és a szex-hiányt is... (vendég alert: parker posey és nelson franklin!) (**09.27.)

„celebration of manhood. family all together. it’s beautiful.”

gondoltak rám az írók, tudják, hogy szeretem az ilyet, mikor ugrunk egy nagyot az időben, és úgy kell rakosgatni össze a kirakós-darabkákat. plusz bedobták a big family event klisét, hogy minden fontos arcot fel lehessen villantani egy kicsit. érdekes (lesz) a botwin-család sorsa, akadnak jó dolgok (gazdagság, guruság, gyerekek, szeretet), ugyanakkor szétszéled a kiscsapat, vélt és valós problémákon / ellentéteken rágódva. de a kötelék megvan, mindig is meg lesz, és ezt sikerült is egy gyönyörű utolsó képbe sűríteni. (mellékes, de tetszett, hogy csak apró technikai dolgokkal kacsintottak ránk, hogy hé, a jövőben járunk ám.) (**09.26.)

úgy emlékszem, hogy jenji kohan-ék viszonylag későn tudták meg a csatornától, hogy ez lesz az utolsó kör, nem? mert látszik kicsit, az első 10 rész széttartó volt, egymás mellett csordogáltak a szálak, még gonoszul lagymatagnak is mondhatnám, nem vészes, nem világmegváltás, weeds-mértékkel közepesen vicces. aztán az utolsó részeknél bezártuk a kört, kerekké tettük ezt a nyolc évet, jól jön az értékelésnél a kellemes íz a végén. so... halvány tetszett jön ki, akárhogy is csűröm, de a legjobb lenne bevezetni a ’kellemes’ kategóriát, mert ez lenne rá a legjobb szó.

...és már megint el kell búcsúzni egy korszakos sorozattól? a weeds volt az egyik első dramedy, amit nézni kezdtem a nagy sorozatos bumm-om kezdetén, mintegy négy évvel ezelőtt (omg...), és most eljött az idő búcsúzni a botwin-családtól. érdekes egy trip volt, srácok. tele meglepő írói döntésekkel. az első három évad az igazi klasszikus, ezt én is tudom, aztán minden költözéssel kicsit másabb arcát mutatta a show. a mexikói szálat, és különösen az ötödik évadot nem nagyon szerettem, de utána minden idők egyik legnagyobb magára találásának örülhettem a hatodik etap idején. érdekes ez, hogy sok sorozatnál idővel kiveszik vagy erősen csökken a kezdeti fekete humor, de a weeds azért megtartott magának egy szippantásnyit (köszi doug, köszi andy!). és mlp miatt kattantam rá a milf-ekre, ez is mindenképp a pozitív oldalra löki a végső konklúziót. egyenletes hullámzás volt ez, good days, shit days, minden diszfunkcionális családban megesik az ilyesmi. tetszett. most megyek, és összegyűjtöm az összes little boxes változatot...

„it’s called regrestic now.”

na, végre megcsapott az elmúlás szele! és ehhez csak az kellett, hogy visszatérjen a régi főcím, a régi helyszín, a régi szereplők, a régi emlékek. gonosz és tudatos manipuláció ez a készítők részéről, de én mégis vevő vagyok rá. kaptunk még egy rég várt egyesülést is, igaz, nem a várt formában, nyakonöntve szomorúsággal. fura, hogy doug és shane még mindig teljesen külön utakon járnak. (**09.26.)

„i should tweet that.”

…és ismét problémákba ütközünk, van itt beilleszkedési zavar, generációs szakadék, gettó életforma, munkahelyi elbocsátás, hajléktalan jelenség. de aztán kigyúl egy kis lámpa nance fejében, és elkezd visszakanyarodni a kezdetekhez, az ő híres origójához, újra dögös fűvel házaló milf lesz belőle. mazel tov! (**09.26.)

„marijuana, tobacco’s final frontier.”

újabb játékos lép be a színre, a dohány-gyárossal akár nagyra is törhetnek (plusz jól működött a déli hangulat). de elsősorban nem ezen a szakmai továbbképzésen volt a hangsúly, hanem a magán-dolgokon, nance az anyai ösztön nevű fegyvert vette elő, andy-ék férfias lelkizése frenetikus volt. mellékszálakként kapjuk a szívós humort is. (**09.26.)

„victoria is wunderbar, but she is not my lebenslangerschicksalsschatz.”

tipikus himym-kezdést szorgoskodtak össze az írók, a szerethető-, az aranyos-, az érzelmes-, a poénos-összetevők megfelelő elegye. hogy az-e a fontosabb, hogy a végén megint láttuk anyu lábát, vagy az addig megtett út, azt mindenki döntse el gusztusa szerint. nincsenek kétségeim afelől, hogy én ezt az évadot is bírni fogom. (**09.26.)

„what do you want? crying babies or screaming orgasms?”

mindenhol érhetnek hullámvölgyek, munkában, magánéletben, és akkor még a kísértés veszélyeit nem is említettük... nyolc rész kellett, hogy nance-t visszalökjük a bűnbe, de mivel az epizód utolsó perceit nagy vigyorral abszolváltam, ezért bizton állíthatom, hogy ez a jó út. mlp és jjl milyen jól összehangolódott az elmúlt évek alatt –közös érdeklődési körük, hogy szeretnek mezítláb mászkálni (én kérek elnézést...). (**09.25.)