soroló

„you always pick pussies.”

nagyon pörögtünk ma, zajlottak az események a gallagherek körül, és mindegyik szál tartogatott nagyszerű pillanatokat. fi menekülése a dühös feleség elől vicces, összeomlása megható volt. deb felnőttsége továbbra is szomorkás, de hé, már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem. csak nem carl újdonsült idióta haverját kéne választani, drága. ahogy lip-nek is el kéne tudni engedni a szex-barátját, de az utolsó fordulat sok mindent megváltoztat és megmagyaráz (nem tudom, hogy mennyi dráma lesz a ki nem mondott p-betűs szóból...). és persze itt volt még frank is, aki mindent megtesz, hogy a megszokott kényelme meglegyen, még lábujjakat is enged az ánuszába. de az írók kegyes istenek, küldenek neki egy repülőgép-kereket, ezzel abszolválva az egyik legőrültebb ötletet, amit valaha láttam. de baszki, ide még ez is simán passzol... (**02.12.)

„this is just biology, so i’m sure it’s no problem for a genius like you.”

sheldon bárhova megy, ott biztos okoskodni fog, és valószínűleg felsülni. mi pedig, remélhetőleg, nevetni, mint itt a biosz-laboros részeken. (legközelebb azért megnézném shelly-t disneylandben...) de esküvős készülődések is hozták a jókedvet. ja, és ezek a nerdök milyen rohadt pletykásak... (**02.12.)

„this trip has been nothing but calamity all the way.”

sűrű egy nap, mi? két zsarnok megölése, demokrácia létrehozása, egy kis kalózkodás, egy kis griveous, egy kis gulliver, egy kis óz. a végén még robot-humor-csömöröm lesz... (**02.12.)

„welcome to our disaster.”

nem voltak gunganek, de túl sok izgalom és eredetiség sem... szőrtelenített ewokok, update-elt entek avatar-földön ötödik elemest játszanak. nem néztem utána, de eddig minden bolygón előkerült a két nép közti konfrontáció, ez az évad főtémája? ja, és ti is együtt éreztek a félszemű klónnal, amikor jól pofánverné threepio-t...? (**02.12.)

„yousa used magical powers to manipulate mesa head thoughts.”

ajjajj, ezek meg akarnak ölni -gungan-mérgezéssel... de most komolyan, van olyan, aki nincs rosszul ettől a kiejtéstől kettő és fél perc után...? griveous-nek viszont megörültem, az esőben harc jól nézett ki, de a fogolycsere után megint helyreállt a statusquo persze... gyerekek, nagyon döcögve kezdünk, neme lesze ígyjó... (**02.12.)

„long live the prince.”

(egy időben scifi-délelőttöket tartottam vasárnaponként, így most kicsit rájátszom a nosztalgia-faktorra is.) mivel köztudott, hogy a készítők antológiaként tekintenek a sorozatra, így gyakran változik az epizódok sorrendje, ezért talán választhattak volna egy másik nyitó-trilógiát is. mert így a harmadik részre sem lett az igazi. és nem tudom, talán túl bond-gonoszt csináltak cápafejből, talán túlhangsúlyozták ezt a fogjunk össze, így lesz győzelem dolgot, talán a herceg figurája nem működött, vagy a hangulat volt túl sötét, esetleg jarjar taknya talált el, nem tudom... na mindegy, evezzünk más vizekre... (**02.12.)

„both towns will be destroyed and all of us with them.”

mi más miatt kerülnének bajba hőseink, ha nem walter gyomra... kicsit fura volt, hogy mi már a tizedik percben összeraktuk, hogy itt bizony universe találkozóról van szó, bishop-éknak meg kellett több, mint harminc... de sebaj, hisz’ a rész jó volt, a kietlenség, a szélfútta levelek, a suliba-zárkózás adott hozzá némi zombi-horroros ízt. úgy néz ki, elindultunk a mi világunk felé, igaz, nagy meglepetésre, nem úgy, ahogy arra számítani lehetett (a gép-szálat csak lengetik előttünk ma is néhány pillanatig). persze a karakter-momentumok ma is előtérben voltak, azzal, hogy waltert kihoztuk a laborból és peter segít neki, egész első évados hangulatot teremtettek, tuti direkt, mert emlegettünk is korai dolgokat. (**02.11.)

„training officer”

végre egy őr bukkant fel, jó volt kicsit az ő életükbe is belelátni, de ami még fontosabb, hogy néhány raybácsi / nagyapa titokról is hullogatott le a lepel, de ha úgy vesszük, az időutazásról is szó volt vagy három mondat erejéig. sőt, ma egész tetszett, ahogy csipegettük fel a morzsákat, bár ezen infók fele fényképek nézegetéséből bukkant fel… most hogy végre nem egy gyilkos után szaladgáltak, még az öreg szíve is meglágyult kicsit, de szerencsére mi is szimpatizáltunk vele (végülis már a trueblood-ban is szerethető volt...). soha rosszabb epizódot! (**02.11.)

„i think i’m getting seasick.”

cápafej komoly kihívóra talált a ’kit-utálunk-jobban’ versenyben, becsobbant jarjar is... dooku meg átment náciba, nincs itt semmi meglepő... továbbra is lődözünk és kardozunk a víz alatt, james cameron is kölcsön adott néhány robot-medúzát. viszont az örvényes-gép és elsöprő hatása tetszett. úgy látszik, idén is hármas egységekben gondolkoznak az írók, de a konklúziót csakazértis holnapra tolom. bár a kedvem megjött a sw-hoz, de ez a két rész nem löttyintett olajat a tűzre... (**02.11.)

„the prince is not ready to lead an army.”

ha arra gondolok, hogy a bébi-hutt-tal büntető nyitófilmet mennyire utáltam, akkor nagyon messzire jutottunk... szeretem a sorozat hangulatát, most is már a főcímnél elkapott a szokásos érzés. itt a negyedik etap elején azért sem kell aggódnom, hogy húzni fogom a számat a mimikák miatt, rég megszoktam már. esetleg azért van okom félszre, hogy megint hullámzó lesz az évad minősége. és jogosnak is tűnik az aggodalom, elég közepesen kezdtünk. oké, calamari-k még nem voltak, ilyen sok víz alatti jelenet sem, de maga a történet nem lett igazán erős. mondhatjuk, megszokott. egy bolygó, két faj, két oldalra állás, dooku keverés, harc, túlerő, visszavonulás. közben a kisherceget próbálják építeni, minden vezetőnek fel kell nőnie a feladathoz. voltak benne ötletek (csövekben közlekedés pl.), de kicsit olyan volt, mint a thunderballs című bond film. attól még, hogy jól néz ki a víz alatt, még nem lesz izgi... (**02.11.)

„let’s have a threesome.”

huh, sűrű volt ez, záporoztak a poénok... a landlord-vonalon is (jess túlkedvessége mindig csak bajt hoz, most is majdnem ujjbilincs lett belőle...), de schmidt is hozzátette a magáét a munkahelyi szexuális zaklatással... vinnyogós röhögés mellett nehéz reggelizni, köszönöm szépen... (**02.11.)

„we are knee-deep in mormons.”

hát ezeket a piáló, káromkodó, perverz istenteleneket beengedték utah szent földjére? szegény hithű emberek egyből át lettek verve, sőt, az egyikük ilyen (ujjakkal mutat) közel volt, hogy anális inzultus érje, még szerencse, hogy az a fura-hajú gonosztevő belátta bűnét, és elmenekült isten haragja elől... na jó, komolyabban. érdekes volt látni, hogy marty milyen keményen bánik a szöszivel, ez a jó főnökség titka? az viszont tuti nem a jó anyaság titka, ha lopni viszed a gyerekedet… (**02.10.)

„just give me grace.”

kell a személyesítés, hogy jobban pörögjön a dolog, átélhetőbb legyen a dráma? engem valahogy mégsem tudott megérinteni, pedig scott caan melózott rendesen az érzelmek kicsikarásában. ha zsaru vagy, sose legyen családod, mert valami pszicho mindig megtalál a múltból... (csúnya vagyok, ha inkább a szöszi vs steve évelődést néztem volna tovább...?) (theo rossi-t meg nem nagyon használták ki...) (**02.10.)

„the all-expense-paid trip to atlantic city!”

hát én is jól tudok választani -két szerencsejáték-problémás sorozat-epizód egymás után, tök véletlenül. itt is hozott jó poénokat (fred loco lett, majd a nyert pénz miatt akart öngyilkos lenni...), de a férfi-móka mellett a kapcsolatokkal is foglalkoztunk -bizalom-játék, megcsalós-kavarás, túl sok afrika, túl kevés szex... a vége miatt meg jön majd a pofon... (**02.10.)

„welcome to gamblers incognito.”

az milyen már, hogy egy karakter (patty, a nappal kurva) egyszercsak átsétál az earl-ből... tetszett, ahogy igazi függőségként vezették végig a szerencsejáték-mániát (szem-rángatózás, minden érték pénzzé tétel, stb). jöttek új vicces karakterek (zálogházas házaspár), lehet majd őket még előszedni. a beteg-gyerekek versenyénél gurult el igazán a készítői gyógyszer... esetleg a hillary-musicalnél... (**02.10.)

„you can kiss my wife, you can take her to bed, but you cannot make her laugh… i wanna go back…”

mennyiféle verziót ki lehet hozni egy ilyen alapötletből: ma legyen mindenki féltékeny valakire. imádtam phil figyelmetlenségét, a konyhai táncot, manny pszichológiai próbálkozását és betty luke-ot. na meg (egyszerre kedves olvasóim:) a kamerába nézéseket... ez most kifejezetten jól esett. (**02.09.)

„what gives with this obsession about death?”

amikor azt hiszed, hogy frank tényleg mélyre süllyedt (donorszív letagadása, pénzért házasodni -lenyúlt gyűrűvel, halálba kefélés), akkor mutat egy kis emberséget, még őt is megviseli a halál közelsége (ügyes párhuzam deb új érdeklődési körével, btw). de aztán meglátja a pénzt a templomban... nem aggódom, hogy frank nagy változáson esne át az évadok folyamán... fiona is kicsit karmikus játszmába keveredik, vajon a talált pénz elvétele miatt bűntette az élet egy álom összetörésével? vajon minden ifjúkori lángolásunkról kiderül, hogy pocsék szerető? vajon mikor veszik rá magukat az írók, hogy tényleg visszahozzák az igazit, steve-et? nem csak egy szopatás erejéig... a többi gallagher ma kicsit háttérbe szorult, nem? vagy kev bár-vásárlása így vitte a perceket? ja, és a karen lánykérős szálat ki nem állhatom, már most szólok... (**02.09.)

„we’re in the middle of bumblefuck michigan and we’ve got no plan.”

kifuttatjuk szépen a szálakat, elrendezzük charlie-val, a csoki-pimppel (hagyományosan, élő-állatban, és ki más segítene a kézre-kerítésben, mint az erőszakos rendőrnő), jessica végre kiáll magáért otthon és a rendelőben egyaránt. lenore mesterkedéseit végre megelégeli valaki, mondtam én, hogy a fiatalokkal veszélyes szórakozni. és aztán vége lett a résznek, én meg csak anyáztam, hogy ne már... igazán szólhattak volna a csatornánál időben, hogy hé srácok, lehet, hogy kasza lesz… (**02.09.)

az évadnyitós feelgood-hangulat a végéig kitartott, sosem mentünk túl mélyre, de most nem is volt rá igényem, bár kényes vagyok a dramedyk arányaira, most ez kellett, végig mosoly, sok lükeség, kielégítő mennyiségű csöcs. az új karakterek jól beilleszkedtek, a régiek hozták a formájukat, bár az ikrekkel látványosan nem tudtak mit kezdeni. …nincs meglepi, szimplán tetszett.

bírom ezeket a kábeles dramedy-ket, főleg, ha kellően viccesek, trágárak, nyíltan kezelik a szexualitást, nem veszik túl komolyan magukat, de alámerülnek, ha kell. ha fél órás energia-bombák. a hungnál már eleve jó volt az alap-téma, ha válság van, mindenki azt az adottságát szedi elő, ami a legnagyobb. és (bár hiányosak az ismereteim a témában), nekem hitelesnek tűnt a tálalás. a karakterek is működtek, thomas jane élete formájában hozta ray-t, rebecca creskoff-ról már eleget áradoztam, jane adams is működött neurotikus nőszemélyként, bár a karakter néha túllépte a szerethetőséget. mint ahogy az írók is arányt tévesztettek a második évadban, amikor túl komorra, kevésbé szerethetőre hangolták a hangulatot. mert a nagy farkak balladája jobban működik, ha közben jókat kuncogsz a menetek között. tetszett.

„pimps don’t get invited to weddings.”

újabb leckék az élettől. tanya már épp belejön a gyereknevelésbe, amikor elviszik őket. ray bizonyítja, hogy mennyire jó új választott szakmájában (ő nem helyettesítő, ő az első-számú!), és újra megmutatja, hogy a szíve is nagy. örülök, hogy végre jessica összekötötte a pontokat, hogy a nagy titok nincs többé, annak meg még jobban, hogy minden hiszti nélkül zajlott le a jelenet. még ha egy kicsit komolyabba fordult is így a vég. fura ez az hbo, a legnagyobb lépéseket (meg az esküvőt) az utolsó előtti részben lövik el rendszeresen, hogy legyen idő a reakciókkal is foglalkozni… (**02.09.)

„feel my melons.”

a vígjátékok igen gyakran dolgoznak félreértős alapokkal, most egy egész részt erre építettünk két szálon is. srácok, nem lennének ilyen gondok, ha megszerelnétek a meleg-radarotok, és nem gondolnátok túl egy nő kacérságát. a rendőrszál meg bújtatott 21 jump street reklám volt, ha már jön az új verzió? ki a szekrényből emberek! (**02.09.)

„we’re country club people.”

bármennyire is tagadják hőseink, ők bizony be akarnak illeszkedni ebbe a közösségbe, lehet fogni a stressz-oldó szaunára vagy a ropogós százdollárosra, én nem hiszek nekik... vastagon kaptuk a buta szőke nős poénokat, meg a kikockázott férfi-testrészeket. most megyek, iszom egy teát, de a kisujjamat jól eltartom majd. hülye sznobok... (**02.09.)

„good cop, bad cop, bald cop”

ha valaki egy nap két sorozatban is ciciskukist lát, az azt jelenti, hogy... túl sok kábeles cuccot néz...? nem mintha fenn akadnék ilyeneken... so, témára, a végén már kicsit megsajnáltam runkle-t, annyit osztották a többiek, de azért velük röhögtem én is. jó kis feelgood trip volt ez, igazi tanulmányi kirándulás, igaz, a fánkzabálós klisén kívül nem sok derült ki a zsaru-életből. sokkal inkább a magánügyi gubancok voltak az előtérben. és végre előkerült a férfi-punci is, már vártam nagyon... kár, hogy a végén a megveretés kiderülésével elrontották az addigi hangulatot... yo mádáfáká! (**02.08.)

„if we fuck, I die.”

frank kedves, segítőkész, önzetlen lett. meg a lófaszt. szerintem sohasem csinált még semmit, amiből nem remélt hasznot... az egy dolog, hogy pénzért befogad egy terhes kínai menekültet, de hogy még szerszámokat és wc-pumpát is a kezébe vesz, hogy dughasson egyet? még ha egy ex-piáshoz képest jó testű nőről van is szó, but her face (izé, butherface!) + szívbeteg! kaptunk még egyéb szexuális és axeszuális kapcsolatokat. fionában meg nagyon csípem, hogy fáradt morgós medve, de azért odafigyel a testvéreire, ha kell. az öreg-otthonos szállal hoztak egy kis feelgood-ot (parkjelenet), majd a kötelező szomorúságot (halál) egyaránt. a zenei szerkesztőt továbbra is csókoltatom. (**02.08.)

„i’m going to be your own personal tapeworm living up your ass, and you won’t be able to shake me until you self-destruct and die.”

lenore gonosz terve kezd beérni, közeleg a katasztrófa. tanya tanfolyama kezd túlnőni az eredeti elképzelésen. ray egy egész epizódot végig tud szenvedni a megjátszott orgazmus témakörében -hát hol élt eddig ez az ember...? nagy farok nagy hiszékenység? (abban meg tök igaza van tanyának, hogy a nők nem fekete-fehérek, mert én tapasztalatból tudom, hogy rózsaszínek...) (**02.08.)

„there’s a room full of real women out there and they’ve got real vaginas.”

a kurvának pszichológusnak és lelki támasznak is kell lennie valahol, főleg, ha nem hagyományos, kicsit problémás az ügyfél. ray végülis ügyesen teljesíti a munkájának ezt a fajta arculatát. közben charlie pimp-ségből oktat, hogyan kell keményen bánni a beosztottal, oké, hogy mindezt önös érdekből teszi, de hatásosan. lenore meg azt csinálja, amihez a legjobban ért: kavarja a kavarni-valót. de miért nem vetkőzik már vagy hat epizód óta...? (**02.08.)