„i told ’em, you don’t take a musician to jail from new orleans for playing for another musician.”
ha van sorozat, ahol muszáj kivárnom a feliratot, akkor ez az (azok az imádnivaló akcentusok...). de mindig megéri. most is. nyitójelenet: antoine a taxiban, már mosolygok. aztán felhúzom magam a rendőri köcsögösködésen. majd annie kezd énekelni, és én érzem, hogy hazaértem. talán ezeken az oldalakon még nem jött ki teljesen a neworleans mániám, de most lesz majd néhány hetem rá. valahol ki kell élnem magam, ha már a saints nincs a rájátszásban... na, de vissza a sorozathoz. ahogy megszoktuk, komótos tempóban felvettük a sok hétköznapi szálat, újra beköltözhetünk ezeknek a nagyszerű embereknek az életébe. és persze folyt és folyt a zene minden utcasarkon. de kellett már ez nekem! whodat! (ja, és csak egy mondat a lelkesedés illusztrálására: „i ain’t no grown-up. i’m a musician, god damn it.” szívemből szólt, mr.batiste.) (+01.05.)