„each drop of roman blood spilled in honor of those taken from us.”
mint egy gyermek, az írók kezébe helyezem kezem, és hagyom, hogy vezessenek az általuk választott ösvényeken. magukkal ragadnak, mélyről csalják elő az érzelmeimet, az örömöt és a bánatot. csapdába csalnak. elhiszem, hogy arra megy ki a játék, hogy bemutassák pompeius-t is, aztán másfele indulunk. elhiszem, hogy minden idők egyik legutáltabb karaktere túlélheti azt a sok mocskot, amit elkövetett, de az isteni igazságszolgáltatás mégis lecsap rá. nem tudom nem imádni őket, amiért ide, mindennek a végére sikerült visszacsempészni egy kicsit az arénák hangulatából, a régi időkből. és mindezt még megkoronázták a temetés-jelenettel, ahol jelképesen elbúcsúztunk mindenkitől. borzongató. eljött az istenek által kiszabott idő. már semmi sem állhat közénk és a végzetünk közé. (+04.11.)
