„trombones rule the world. yes, indeed. fuck the trumpet, you know? jockamo fee nane, motherfuckers.”
megértettem végre. bármilyen szar érhet, a zene mindig kisegít, kihúz, kirepít belőle. úgyhogy szóljanak azok a harsonák. a sok negatív szál ellenére így pozitív volt a kicsengése (még a vége-montázsnak is). és valahogy úgy éreztem, hogy most sikerült visszacsempészni valamit abból a zsezsgésből, amit az elején éreztem anno. lehet, hogy pofonvágnak, de jólesik. van ilyen. (+05.24.)
én szégyellem magam, amikor tologatni kezdem a sorozat epizódjait, ha türelmetlenül dobolok egy-egy rész közepén. mert még mindig jó megmerítkezni a mocsárban, a fülledt dallamokban, a keserédes életsorsokban. csak le kell tudni hozzá lassulni, átvenni a tempóját, és ez nem mindig megy. de látod, a finálé után meg azt éreztem, hogy de nézném még ezt, akkor kapta el igazán a szívem. szóval, pironkodva, de csak tetszett-et tudok kiosztani.
