„my name is james cook. i did something once. my ghosts won’t let me forget it.”
úgy emlékeztem, hogy nem nagyon bírtam cook-ot, pedig most teljesen rendben volt a karakter. oké, hozzászámolhatom, hogy már nem harsány nagypofájú tahó, mint kezdetben volt. viszont még mindig jól vonzza a szart. örültem neki, hogy nem merültünk mélyen a drogbizniszbe meg a rendőrség elöli hercehurcába, inkább jött egy femmefatale, és az érzelmekre gyúrtunk rá, úgyis mindig minden a nők miatt történik. a végén meg korrekt thriller-hangulat lett úrrá a szívünkön. nagyszerűen működött a narráció, ha már lekerekített lezárást nem akartak írni nekünk (what for? az élet megy tovább), de szépen aláhúzták vele a mondandót. (+08.10.)
eddig is volt tökük a készítőknek, most sem mentek messzire egy kis bátorságért. mert nem lehet könnyű megküzdeni a korlátolt rajongókkal, akik most eléggé mást kaptak, mint amit vártak. valahol nem skins volt ez a három történet, hanem kompakt kis indie filmek, amiknek történetesen a főszereplőit máshol is láthattuk már. nyugodtabb, felnőttesebb, hidegebb. hogy rosszabb lenne, mert kilúgozták a féktelenséget? cseppet sem, csak másabb. érdekes kísérlet volt, tetszett.
tegyük fel, hogy egy tini odajön hozzám, bácsi kérem, tudom, hogy sok sorozatot néz, ajánljon már valamit nekem, biztos, hogy a skins lenne az egyik első, ami eszembe jutna. és így lesz ez még évekig valószínűleg. mert sikerült valami új ízt hozni az elcsépelt közhelyek közé. frissességet, bátorságot, szerethetőséget. hitelességet. persze, túlpörgették, amennyire lehetett, de azért nem távolodtunk el soha túlságosan az összehányt padlótól. és hát olyan keretbe csomagolták mindezt, ami szintén figyelemreméltó újítás volt -gondolok itt a karakter-centrikus epizód-szerkezetre és a kétévente megújulásra, persze. azonban ezek adják az értékelhetőség nehézségeit is, hisz' nincs olyan, hogy minden csapat, minden figura egyformán tetsszen, hogy ne érezd magad egy kisebb hullámvasúton. de egyébként, ha be is csúszott egy-két kevésbé érdekes történet/életút, a szokásos szemgyönyörködtető operatőri munka és az igényes kézzel válogatott lemeztáska mindig átsegített rajta. és a tudat, hogy a következő fejezetnél simán fejbevághat egy érzelmi katarzis. tetszett. bár már kezdek öregedni, örömmel venném, ha kapnánk hasonló színvonalú tini-sorozatokat. és nem csak azért, hogy legyen mit mutogatnom az édes cuki lánykáknak...
