„i see why they call this place ’hell on wheels’. rough men, loose women, whiskey, sin, and guns.”
az előző évad vége romokat hagyott maga után – minden értelemben. így a megújult írócsapat ezekből kellett, hogy újra felépítse a sorozatot. vissza kellett hozni bohannon-t az őrület széléről egész a főnökségig, elő kellett ásni a régi arcokat (már akik túlélték a tavalyi mészárszéket), és persze kellett pár új érkező is. és borzasztó stílusosan tették mindezt, szépen ráhagyva a teljes első részt. nem felejtették maguk mögött a hangulatot sem, ahogy a megfelelően ütős zenére a hóban elindult a gőzmozdony, ott megcsapott a füstje. a második félben is megtalálták a módját, hogy az esetleg újonnan felszállóknak kapaszkodókat nyújtsanak, szépen körbejártuk az ideiglenes szállást. és persze jöttek az első problémák is, keménykedés és véráldozat nélkül nem épülhet fel semmi ezen a tájon. szigorú mormon-kritikával zártuk ezt a nagyszerű nyitányt, rideg szívek felett hidegen fúj a nyugati szél. (+10.08.)