„he’s dead and all we’ve got left is his voice in our head.”
valószínűleg én is úgy voltam ezzel az epizóddal, mint ti, egyetlen porcikám sem kívánta a megtekintését, mert tudtam, hogy fájni fog. pedig nem is vagyok egy érzelmes típus. azért jó, hogy elkészült ez a rész, jó, hogy megnézhettük, mert tényleg segít. okosan nem arra mentek rá ryanmurphy-ék, hogy olyan nagyon meghassanak minket, csak egy cory-hoz méltó epizódot akartak. ahol nem számít, hogy miért és hogyan történt a szörnyűség. ahol mindenki megkapja a maga gyász-perceit. ahol az egész stáb őszintén kirakhatja a szívét elénk, és együtt búcsúzhatunk egy olyan embertől, aki hozzánőtt a szívünkhöz az elmúlt években. ahol azért lehet beszúrni egy-két csípős beszólást is, mert nem is a glee lenne, ha nem oldanák egy kicsit ez a betontömböt, ami a szívünket nyomja. ahol nem lesz erőltetett a lecke, tovább kell lépni, nekünk élnünk kell, persze sosem feledve a szerettünket, aki már nem lehet velünk. köszönjük a stábnak, hogy végigcsinálták ezt nekünk, el nem tudom képzelni, milyen piszok nehéz lehetett. veletek vagyunk. always. (+10.13.)
