„jesus, another fine irishman brought down by the bottle.”
kíváncsi lennék, hogy elleshető/tanulható-e ez a mesteri epizód-szerkesztési technika, vagy csak sutter-ék kezében működik ilyen jól. megint zenés montázstól zenés jelenetig íveltünk, a kettő között meg kis keménykedés és karakter-pillanatok (ez utóbbira a kedvenc példám a jax/nero közös kocsikázás volt), és írói durvulás dögivel (szegény katey sagal-t nagyon utálhatja a férjura...). a végén meg az a durva, hogy hiába történik szörnyűség, nem bírod levakarni az arcodról a mosolyt, és muszáj azt dünnyögnöd, hogy ’kurva sutter, megint megcsinálta’. annak ellenére, hogy ott volt ez a lehetősség a kisagyad hátuljában, túl ragaszkodóak voltak az írek, és túl faszkalapnak ismertük meg őket az elmúlt években, hogy ne legyen egy ilyen húzások. welldone, motherfuckers, we are at war... (+10.12.)
