soroló

„i need to know the extent of your commitment how much you really want to change the face of our continent.”

kicsit sötétebb volt a hangulat, talán most éreztük igazán a nagyobb tétet, vagy többet szerepeltek a rosszfiúk (végre charles dance-t is hagyták kibontakozni). de ez csak egy apró mellék-íz volt, fináléhoz méltóan nagyszabással sodortak magukkal az események, robbant, lőtt és üldöződött minden és mindenki, aminek és akinek kellett. és aztán megint egy város feletti magaslati ponton búcsúztunk a srácoktól. (ja, és van egy kollégám, akinek a szava járása, hogy ’a nulla nem egy szám’ -és igaza van. btw, tök jó, hogy nem csak poént csináltak a visszaszámlálásból, hanem beépítették a csavarok közé is.) (+06.01.)

végleg eluralkodott az átívelés a sorozaton, de az esetek 97,5 százalékával ellentétben, itt nem biztos, hogy jót tett neki. mert repetitív lett a kioldó- és/vagy bomba-keresés. meg afrika (annak ellenére, hogy a kontinens különböző vidékein jártunk). de nincs nagy baj, nem kell hívni sem mentőt, sem taktikai egységet, még mindig egy mocskos szórakoztató akció-mókával van dolgunk, némi apró változtatással még szerethetőbbé tehető. sebesült tetszett.

„the finns are famous for their sense of humor.”

tudjátok ti is jól, mit szeretünk európában -a kis különbségeket. hogy lehet nyugodtan dohányozni. hogy tudnak viccelődni. hogy meg lehet fogni egy fontos politikai személyiség mellét. mindegy, hogy selina merre jár, kínos helyzetek szegélyezik a lépteit. otthon meg szépen készítik elő a nagy eseményeket, hogy legyen min szörnyülködve röhögnünk. (u.i.: csodálom, hogy most a finnek jöttek, az ilyen ötleteknél a magyarokat szokták előkapni.) (+05.29.)

„when my dad is ready, he gets to pick his own girlfriend. that’s the big upside to your wife dying. also, not having to think before you speak.”

heti tanulságok: lehet jól kezelni a halált -csak a végére hozták be a keserédességet, addig teret engedtek a poénoknak. florida a nyugdíjasok otthona -ja, ezt eddig is tudtuk. évadzáróba mindig kell extra -mondjuk kicsit elszakadni az otthoni környezetből. (+05.27.)

éves tanulságok: jó nagy kudarc volt ez az egységesített értékelő-írás, sokszor küszködtem, hogy mit is írjak. de nem csak magamban csalódtam, hanem az évadban is. nem is ez a jó kifejezés, inkább eltávolodtunk egymástól. már nem tudok lelkesedni, nem tudok akkorákat nevetni. fogalmam sincs, kiben van a hiba, nincs is kedvem kutakodni. tetszett. ennek ellenére, szégyen-vagy-sem, erőteljesen gondolkozom a pihentetésén. más azt mondta róla, hogy lejárt a szavatossága így a negyedik évadra -hát...

(update: annyira sikerült pihentetnem, hogy azóta sem folytattam. most mondjam ki...?)

„today’s activist is tomorrow’s leader.”

csak nem akarunk eltávolodni idén a 'fekete kontinens'-től, de ma nem bántam, sütött az afrika-hangulat, egy karizmatikus vezető, néhány szegény-negyed gondoskodtak erről. ismét kaptunk egy fontos női szereplőt, idén ez trend, bár most egy bizonytalan, kissé naív lányka törte meg az eddigi erős nők sorát. elbúcsúztattunk egy fontos mellék-alakot, meg is leptek a kiírásával, de így elmondhatom, hogy mindkét oldal érzelem-vezérelt lett ebben a harcban. ami, nem kell mondanom, ismét csak nagyszerűen koreografált jelenetek formájában került elénk. (mellékes: kétszeresen is bizonyították, hogy rossz dolog felizgulva távozni a túvilágra...) (+05.26.)

„you know what the first nuclear bomb was called? ’little boy’.”

pont ez kellett most egy fárasztó munkanap és másfél sör után -a szokásos nonstop akció-lövöldözős-robbantós móka. oké, többet megtudtunk a gonosz bácsi céljairól (rise africa!), a két főhős erős női kapcsolatokat kapott, és azt hiszem ennyi pluszt tudok felsorolni, hogy növeljem a begépelt karakter-mennyiséget, mintha ez kilóra menne, esetleg az életem függne tőle, mert egy pisztolyt szorítanak a fejemhez, egy bombát meg a tökömhöz... (+05.25.)

„trombones rule the world. yes, indeed. fuck the trumpet, you know? jockamo fee nane, motherfuckers.”

megértettem végre. bármilyen szar érhet, a zene mindig kisegít, kihúz, kirepít belőle. úgyhogy szóljanak azok a harsonák. a sok negatív szál ellenére így pozitív volt a kicsengése (még a vége-montázsnak is). és valahogy úgy éreztem, hogy most sikerült visszacsempészni valamit abból a zsezsgésből, amit az elején éreztem anno. lehet, hogy pofonvágnak, de jólesik. van ilyen. (+05.24.)

én szégyellem magam, amikor tologatni kezdem a sorozat epizódjait, ha türelmetlenül dobolok egy-egy rész közepén. mert még mindig jó megmerítkezni a mocsárban, a fülledt dallamokban, a keserédes életsorsokban. csak le kell tudni hozzá lassulni, átvenni a tempóját, és ez nem mindig megy. de látod, a finálé után meg azt éreztem, hogy de nézném még ezt, akkor kapta el igazán a szívem. szóval, pironkodva, de csak tetszett-et tudok kiosztani.

„fuck the music industry. no, i spit on it, annie. i piss on its grave.”

nem túl vidám dolgokra sikerült felfűzni a mai epizódot -a feladásra, a kilátástalanságra, amikor érzed, hogy valami véget ért, amikor nem látod a kiutat. csak érzed, hogy ott lehet a megoldás, az alagút vége, de még nem látod. és csak néhány szálon indultunk el a pozitív úton, nem kaptuk meg a feloldozást. (zeneileg ismét erős volt a felhozatal, annie hegedűjétől libabőr, davis tombolásától mosoly, a 97 éves muzsikus bácsinak meg hatalmas tisztelet!) (+05.24.)

„he wants people who can get the job done. and from everything i’ve read, that might be you.”

most néztem meg az epizódot, de már el kell gondolkoznom, hogy milyen ügyben is folyt a nyomozás. csúnya jel ez... persze ha az ember ennyit morog egy elhibázott főszálon, akkor nincs kedve még ilyen részletekre is figyelni. futottunk egy kört az ’elmegy-e beckett’ pályán, persze a lehető legrosszabb írói döntések szegélyét néztük, amit megkoronázott a célbaérés. ez most hogy...? (+05.23.)

fura dolog abba belegondolni, hogy egy olyan dolgon kérem számon a nevetést és a humort, ami igazából olyan szörnyűségekről szól, mint a gyilkosságok. de mondjuk idén egész rendben volt a humor/dráma arány, az már más kérdés, hogy milyen volt a humor és a dráma minősége. persze, heti 42 perc belefér, el van vele az ember, de én azt a régvolt bizsergést akarom érezni, amit úgy tűnik, végleg kiveszett. tavaly is meglengettem már a kasza árnyékát a sorozat felett, akkor az új felállás miatt kapott még egy esélyt, most ősszel talán erősebb leszek. inkábbtetszett.

„that’s classified.”

úhh, beütött a paranoia-thriller feeling, világ-összeesküvés, drón-támadás, észak-északnyugat felől hitchcock is integet. hát ki más lehetne a világ segítségére, ha nem tony almeida, izé, beckett és castle... kicsit azért próbálták megbolondítani a nyomozást (azzal, hogy korlátozottak voltak a bizonyítékok hozzáférései). de hogy miért kell kate-et folyton csábítgatni akármilyen irányba is, azt nem nagyon értem. (+05.23.)

„who’s gonna be your bomb buddy?”

sem az időhiány, sem a hirtelen jött plusz berendelés, sem más indok nem lehet arra, hogy klipsót készítsenek sorozat-epizód gyanánt. mert oké, hogy jó érzés feleleveníteni a régi ügyeket és poénokat, de azért nemár... még úgy is nemár, hogy a jelen események működtek, átjöttek az érzelmek. bár már megint kate-nek volt rossz. az előtt az infó előtt meg értetlenül állok, hogy csak a bostoni robbantás miatt lett megcserélve a 21-es és 22-es rész, mert ugye itt megerősítették a szerelmet, ott meg elbizonytalanították... (+05.22.)

„the guy won a macarthur genius award.”

addig tökéletesen elégedett vagyok az évelődéssel, egymás agyának húzásával, amíg elsősorban a humor miatt szedik elő, és nem akarják hülye irányokba elvinni azokat, vagy a karaktereket. így castle féltékenykedése a határ ezen oldalán volt, a ’merre megy a kapcsolatunk’ meg odaát. maradjanak inkább a szexi-kate vonalnál, az nagyon bejövős... a rész többi aspektusáról csak annyit kérdeznék: ioan gruffudd? (+05.21.)