soroló

„i’m not robin hood.”

hé, nem is tudtam, hogy maga gaius baltar jön gonoszkodni a sorozatba! és akkor a többi vendégről még szó sem esett… úgy érzem, a maguk módján megpróbáltak egy valentin-napi romantikus epizódot adni nekünk, legalábbis a sok randizás, ismerkedés, szép ruhák és csókok ilyen érzetet keltettek. reméljük thea leendő pasiját inkább a város szutykosabbik felének bemutatása végett hozták be, és nem egy újabb lovestory kedvéért… miközben egy hagyományos heti-rosszfiút üldözünk, azért szépen alakulnak a háttérben az események is. cool. (+02.24.)

„90% unlikely to run.”

ha a sorozat csak zenés összeállításokból állna, amikben bemutatják a reggeli készülődést, én azt is nézném... olyankor nyílik ki igazán a hangulat. de persze ennél többet kapunk. parázs volt a hangulat, hangos vitákkal teltek a párbeszédek, barátok és érdekpartnerek ugrottak egymás torkának, majd csillapodtak le szép lassan. a verseny-jelenetet most sem úsztuk meg idegzsába nélkül, fura, hogy tud aggódni egy lóért az ember, miközben nincs is oda az állatokért... (+02.23.)

„is that zucchini in your pants?”

többszálú epizód volt, azaz sok fele indultunk el, így érzésre inkább csak alapozás volt ez, legalábbis jócskán a levegőben maradtak a szálak. apu és a most felbukkanó testvér. az internetes párkeresés. house-né cuddy és az ő méretes kannái, amiket sajnos ebben a sorozatban sem tett köz-szemlére. az üzleti életben vajon mindenki szexéhes ösztönállat? vagy rasszista bunkó... (+02.23.)

„i’m sorry, i’m just not in the mood for historical nudity. please, mr. president, put your pants back on.”

ennél a sorozatnál mindig a ciki-humort szoktam kiemelni, pedig van benne bőven kedves-mosolygás is. mint ma. a fiúk közös bachelor-party-ja pont ilyen volt, elég csak ron fagyis bajszája gondolni, vagy andy arcára, mikor elkapja andrew luck labdáját az endzone-ban. a csajok már inkább a hagyományos humor vonalon mozogtak (kipixilezett pénisz, park-ügyek), de így volt meg a kellő egyensúly. (+02.23.)

„700 guests in this hotel. one of them is planning a murder.”

spórolós volt az epizód abból a szempontból, hogy szinte csak két helyszínen jártunk, egy hotelban és az őrsön. de minek kéne több, kevés díszlet előtt is ugyanolyan jól lehet lazán gyakni a rosszfiúkat, mintha egy csomó puccos helyen rohangáltunk volna. ráadásul nemzetközivé fokozódott a helyzet, jó tudni, hogy az amerikai íróknak legalább nagyjából van fogalma arról, hogy mi történik mi felénk. a meglepetés-cliffhangernél meg szó szerint tapsoltam örömömben, csak szólok. (+02.22.)

„i hate weddings and i hate valentine’s day.”

pro: kurt és blaine korai depeche mode-ot énekel. újra rachel/finn duett. a love me / love me not jelenet. santana újabb nőt csábít az ágyába. artie új csaja. minden régi arc feltűnt egy pillanatra. nem tették elviselhetetlenül nyálassá a bálint-napi epizódot. feelgood-nyomok. kontra: még mindig a régi kapcsolatokon rágódunk. az esküvő előtti borzasztó dalra azt hittem, hogy ide íródott musical-paródia, de kiderült, hogy tényleg egy musical-ből emelték át. kis-puck hatalmas arca. a végén a semmiből felbukkanó p-szál. eredmény: egál? (+02.22.)

„destiny might be a lady, but victory has a penis.”

az igaz barátok önzetlenek, mindent megosztanak egymással. mondom mindent. parkoló-helyet, leendő kapcsolatot, kemény cukorkát, óvszert. jó, hogy nem csak összehozzuk hőseinket, oszt’ jó lesz attitűddel állnak hozzá az írók a nagy eseményhez, hanem a tényleges következményeken is átrágják magukat először. ez sok kínos humorral jár együtt, hálistennek. (+02.22.)

„transcending is bad. it’s bad.”

miért akarunk másnak látszani az emberek szemében, mint amik igazából vagyunk? ez volt a mai rész esszenciája, és tényleg nagyon jó kérdés. főleg a szerelemért vagyunk képesek hülyeségeket bevállalni, legyen az bár olyan észveszejtő baromság, mint a newage-es meditáció. de elég csak a ’mások szemében’ applikációra gondolni. hülyeség ez srácok, just be yourself! (+02.22.)

„why would a dude put his penis in another dude’s mouth?”

rule no.1: sosem hagyod ott a nőt nyalás közben! továbbra is rettegésben telik minden egyes percem, amit gallagher-ékkel töltök, mert tudom, hogy bármelyik pillanatban robbanásszerűen temetheti be őket a szar, akkor gödröt ásott körülöttük az élet. oké, tudom, elveszik az élét, de úúúúúgy szeretem ezeket a srácokat, egy percig sem szeretném őket sírva látni. de az élet kurva nagy szopás, ez van. főleg, ha a piás öreged elfelejtette, hova is ásta a hullát. ha mindenki téged szopat. ha eluralkodik a káosz a nappalidban. most komolyan, egy ilyen nőtől sajnálni a reggeli kielégülést? bunkóság, haver, bunkóság. (+02.21.)

„there are elements in the human body that need to take flight. ejaculate’s just one of them.”

tudod mi a különbség (az amúgy zseniális) almost famous és ez a szar között? ott csak beszéltek a zuhanás közben szexről és szerelemről, itt meg láthattuk is a dolgokat. nehéz dolog ez a művész lét, inspiráció nélkül nem megy. kutatni kell, alámerülni, puncikba, popsikba, drogokba, őrültségekbe, hogy igazán azt tudd kipréselni magadból, ami annyira baszkurál. (+02.21.)

„sometimes in the theater, the real drama happens before the curtain rises.”

heti tanulságok: szülőnek lenni kettős érzés, néha a felhők felett ugrálsz, olyan büszke vagy, elégedett, ahogy végignézel a családodon, néha viszont felrobbansz a dühtől. a színpadi lét is hasonló ehhez, a szereplés-vágy és a közösség érdeke néha nem vág egybe. (miket fecsegek itt össze-vissza, fhuuj...) (+02.21.)

„boats, boats, boats!”

három pillanat volt ma, amiért érdemes volt megnézni az epizódot: 1. amikor kiderült, hogy ismét többféle verzióban fogjuk hallani (és látni) ugyanazt a sztorit. 2. amikor lilly lelkivilága drámába fordult. 3. a végén kötelező volt megmutatni az újabb lapot a playbook-ból. oké, legyen egy negyedik is: visszatért kyle maclachlan. (+02.21.)

„everybody, shut up right now and tell me where’s the boo?!”

ááh, ezeket a lüke srácokat még kirabolni sem lehet rendesen... avagy hogyan csöppenjünk hihetetlen eseményekbe a saját lakásunkban, alsógatyában. tiltakoznál esetleg, hogy nem volt vicces a rész? elutasítva! de durván! (+02.19.)

„this rage is going to get you killed.”

illúziók. tévhitek. csalódások. szép nyugodtan rágtuk újra a múltheti konfliktusokat, kicsúcsosodtak a szívbeli problémák, nehezen enged a múlt. aztán egy kicsinyes bosszú géppuska-ropogós ütem-váltást hozott. látványos, cool, de kicsit túlhúzott lövöldözős jelenetbe fojtva az epizódot. nem először fordul már elő, hogy nem találják az arányokat az írók, bár most csak finoman koppintok rájuk, mert a lassú nem unalmas, a lövöldözés nem fárasztó volt, csak mindkettőből egy picit sok. (+02.19.)

„the son of a coward.”

ha már a ’kicsoda is rumpi fia’ fordulattal nem tudtak meglepni (túl sok volt a clue?), így hát írtak bele egyéb kiszámíthatatlan fordulatokat. lásd fless-szál, a sántaság története. vagy a storybrook-i rossz-arcok tényleges terve. azonban régen rossz, ha az ember csak a csavarokért néz valamit. ma engem például a színészi játék sokkal jobban magával rántott. robert carlyle a létező összes arcát megmutathatta, a mosolygóstól a törékenyen és kétségbeesetten át az őrült kacagósig. michael raymond james is újra bizonyította, hogy miért is őt szerződtették erre a fontos szerepre. hangulat és mozgalmasság, még akkor is nagyszerű a sorozat, ha kilép a megszokott hátteréből. (külön dicséretben részesíteném a maszkmestert, aki a tenyér-szemeket készítette.) (+02.19.)

„scooby-doo”

így jár az, akinek tologatják a premier-időpontját -nála februárban van halloween. tudtam értékelni a részt, mert továbbra is szeretem a referencia-humort, és itt bőven volt utalás, egy egész elátkozott háznyi, de annie-hez hasonlóan én sem nézek horror-filmeket, így a hangulatáért nem voltam oda. az viszont tanítani való, ahogy egy rémisztgető klisé-halmazból is tudnak tanulságot kifacsarni... (+02.19.)