„the price of great love is great misery when one of you dies.”
az első mosolyom a rész alatt? maggie smith bebotorkált a képbe... személy szerint én örülök neki, hogy nem a közvetlen gyász-időszakot kaptuk meg intenzíven, hanem ugrottunk kicsit az időben, így a haláleset praktikus problémáival tudtunk már foglalkozni (mi lesz a birtok kezelésével? mi lesz az örökséggel?), és a szemünk előtt indulhatott el a gyászból való kilábalás is. a többi rész a szokásos downton-i rusztikus hangulatot hozta, zajlanak a kis játszmák, szócsaták, évelődések, romanticizálások (habár: a valaha készült legkevésbé nyálas valentin-napi epizód...?). és telik az idő szépen. nem vagyok egy divat-mániás, de azért a londoni részeknél feltűnt, hogy a ruhákkal is beléptünk a nagyon-húszas évekbe. és akkor az edényes mixerről még nem is beszéltünk... (++02.20.)
