„they’re really fucking snobby about the difference between editorial and advertorial. which is such fucking bullshit because we all work at the same magazine.”
sok szó esik a sorozatban az írásról, de ez volt most a legszemléletesebb, hogy mi vár igazán az írókra, ha nem akarják, hogy éhező nyomorékként végezzék az utcasarkon: el kell vállalni valami agyilag nem megterhelő, lélekölő szart, és reménykedni benne, hogy egyszer talán az önálló gondolataidat is kiadhatod a kezedből. nekem grafománként ez végtelenül szomorú átérezni. de az sem jobb, ha a másik fő szálra gondolok, ahol két magányos embert boronálnak össze. bár az reményre ad okot, hogy azért a különbözőség nem minden, hogy némi csikorgó összecsiszolódás mindig lehetséges. csak ne legyen végtelenül buta a másik... (++03.15.)