„cellists don’t get many groupies.”
egy fél mondatra is lehet egy epizódot építeni, bár érdekes, hogy ez az apró utalás coulson magánéletére az avengers-ben mennyire megmaradt az emberekben. nem is baj, hogy itt most előszedték, még egy kis érzelemmel töltődött fel a sorozat, plusz bear is kiélhette magát, mert nem csak a színpadi jelenlétnél sírt a cselló, hanem az egész rész alatt finoman, nem tolakodóan (olyan jól összehozták egyébként a képet a hanggal, hogy elgondolkoztam, hogy utánanézzek, hogy amy acker vajon azért kapta-e a szerepet, mert tényleg tud játszani a hangszeren, vagy csak az ezeréves whedon-barátság miatt ugrott be (utóbbi). érdemes egyébként figyelemmel követni bear blog-ját, jó kis insider-kedések vannak ott). az elmúlt részek után csak egy kicsit bántam, hogy kvázi heti-ügy volt a böriből kiszabadul rosszfiúval. igaz, hogy a gonosz árulóval meg kárpótoltak, megkaptuk minden idők legrosszabbul időzített régóta várt csókját... azt meg nem értem, hogy ezek az összevágott kikérdezések miért működnek minden egyes alkalommal... (++04.26.)