„we don’t kiss.”
sosem az ember választja, hogy kihez kötődik, az magától alakul ki. és ez néha érthetetlen vadhajtásokhoz vezet. mert nem biztos, hogy a legkedvesebb ember lesz a barátunk. nem biztos, hogy ahhoz vonzódunk, akit elvárna a társadalom mellénk. nem biztos, hogy képesek vagyunk megfelelő döntéseket hozni, ha egy bizonyos személyről van szó... mindenki megkapta ma a nagy karakter-pillanatait, de úgy, hogy a szívem szakadt bele. rohantam volna megvigasztalni virginia-t, amikor tehetetlenséget érzett; megveregettem volna a keksz-király vállát, amikor az szembesült a házasélete minden hazugságával; átöleltem volna a szöszit, amikor rádöbbent az igazságra; és atyai pofont osztottam volna ki bill-nek, aki még mindig túlságosan ragaszkodik az egójához. és persze a színészek is maximálisan hozták az erősségeiket, mindig kifizetődő a minőségi szereposztás. (valamiért egy kisebb összeget tettem volna arra, hogy sarah silverman megmutatja a cicijét a show-ban, és félig igazam is lett...) (++09.02.)