„what’s wrong with scared? scared is a superpower.”
végre olyan jó volt elveszni megint a történetben... a kezdésnél mondom, ’huh, mi ez a filozofálgatás?’, aztán kaptunk egy kis esetlen randit, ami engem valamiért moffat bácsi ’coupling’-jára emlékeztetett. aztán ahogy kerekedett a történet, arra gyanakodtam, hogy az angyalok és a csend után megint kapunk egy félelmetes gonoszt, plusz örömködtem, hogy pont jókor kezdtem el olvasni a sandman-t, ez a paráztatós álom-világ belevág a jelenlegi hangulatomba. annak is örültem, hogy az új karakter építését is olyan who-san sikerült beépíteni a mai részbe. és nem volt elég, hogy eddig minden perccel új kanyart vettünk, hogy fogalmam sem volt, hogy merre is van a fenn és lenn, mikor is kiderült, hogy bizony a fundamentumhoz tartottunk, a doktor esszenciájához. és itt már csak csóváltam a fejem, zseni ez az ember, bárki bármit mond. nem kellenek ide szörnyek, a félelem bennünk van. és ha már nagyon nyomasztó lenne a sötét, elég egy-két csípős beszólás meg egy ölelés, hogy megnyugodjon a lelkünk. (++09.15.)