„i am the fastest man alive.”
egy szempillantás alatt magával ragadott ez az egész... oké, nem nulláról kellett építkezniük, megtérülni látszik az univerzum-teremtő szándék, hogy megismerhettük már a fő karaktereket a nagy-testvérnél (és most is milyen jó volt az a kacsintás oliver-rel). bocs, előreszaladtam... az ember annyi eredet-történetet látott már az elmúlt években, moziban és tévében, hogy kicsit már belefáradt. de itt ennek nyomát sem éreztem, gördülékeny volt az egész, annak ellenére, hogy bele kellett férnie minden szokásos kelléknek a feszülős szuperhős ruci alá, és mégsem volt olyan érzése az embernek, hogy csak futkosunk ide/oda egy listával, és pipálgatunk ki mindent. mert jó a karakter, grant gustin érzékeny hőst formál meg, hatalmas rejtély szikrázik a múltjában, és elintézték, hogy minden hétre jusson szupergonosz is (és ezzel meg is különböztetik magukat a földhözragadtabb arrow-tól). szóval greg berlanti és andrew kreisberg még mindig értik a dolgukat, vagy csak geoff johns jótékony kézsimításai kellettek, hogy minden flottul menjen. illetve fusson. nem ígérem, hogy ez lesz az utolsó szaladgálós szóviccem az évadban… (pohár félig üres/tele hozzáállás: azért tart az ember attól, hogy az évadközi részekbe mennyi trükk fér majd / azért ezt a pilot-ot david nutter (szokás szerint) nagyon összerakta...) (++10.09.)