„i instinctively know where to press, where to squeeze, where to stroke, and where to lick. won’t you let me show you, lester, how i can bring men back to life?”
maradtak az elmúlt részben behozott témák, de annyira zseniálisan volt felépítve az egész, hogy egy szavunk sem lehet arra, hogy nem haladtunk előre. mint látjuk, nem könnyű kigyógyulni a betegségekből, főleg, ha az agyunk a legfőbb gátja a továbblépésnek. persze van, aki már előrébb-haladott állapotban van, de mögötte ott állnak a támogató tömegek, ráadásul képes kibeszélni magából a problémát (furcsa látni, hogy az aa gyűlés nem mostani találmány). virginia is próbálja megtanulni, hogyan lehet az elmét gyógyítani, bár a pszichológusos jelenetekben leginkább az tetszett, ahogy lizzy caplan az arcával játszik, ahogy előadja a hazugságait a nagy jó érdekében. a sors iróniája, hogy nem szándékosan adja aztán a jó tanácsot. bár nem is jó ötlet erőltetni a dolgokat, erre figyelmeztet lester története, plusz ez hozta az egyetlen humor-forrást is a részbe (ó, bárcsak lenne egy ilyen „doktor”-nőm...). kellett ez a feloldás, mert aztán ezer kő súlyával csapott le a két főhős közti beszélgetés a sokat látott hotel-szobában (idén minden kulcs-jelenetet ide összpontosítanak). de kellett ez is, hogy tovább tudjunk lépni, hogy a végén gyógyultnak mondhassuk magunkat. (++10.17.)
