„i hate these nazi pigs.”
nem elég, hogy általában az alja-népből lesz idióta rasszista náci, de még a színpompás világról is lemaradnak a fekete/fehérben látásuk miatt. bezzeg jax! miután kiiktatta a ’sárgákat’, azt hittem, hogy egyből a ’feketék’ jönnek, de még közbe kellett iktatni némi kitérőt a ’barnákkal’ és a ’hófehérekkel’. a szemünk előtt sakkozik a térség minden résztvevőjével, és alig hisszük, hogy minden szorult helyzetből így ki tudja magát tárgyalni. vannak, akiknek ez jóval kevésbé megy, azok bekerülnek egy szűk gödörbe, vagy akár még rosszabb lesz velük. próbálok valahogy átkötni juice-ra... mert ez az idióta képes volt elfogatni magát, oké, hogy épp rosszban volt a két klub, de azért tudhatná pontosan, hogy a patkányságot még ilyen esetekben sem viselik ezek a zsivány-hűségre épülő szervezetek. de meg lett így a nagy találkozás (ejj, jax minden szemvillanása...), de egyéb járulékos kárral is járt együtt (gemma magyarázkodhat az autó miatt). hamarosan megtudhatjuk, hogy milyen az, amikor jax kimutatja az érzéseit -mint ahogy ma többször is szóba került, nehezen tudja kimutatni azokat. (úgy tűnik, fura lesz lea michelle-t bármiben látni, ahol nem énekel, pedig biztos hogy bármilyen szereppel könnyen elbír.) (ja, és mennyire csúnyák már azok a színes motorok, amiket a bastards-tagok lovagolnak...) (++10.18.)