„when i went to chicago, you know, i put it like this: i was looking for a dime and i found a quarter.”
bár eddig az volt a módi, hogy különválasztottam a fikciót a valóságtól, így nem kerültek fel a blogra a szösszeneteim mondjuk (az) an idiot abroad-ról vagy a hard knocks-ról, de annyira vártam ezt a show-t, és annyira lelkesedtem egy órán keresztül, hogy most kivételt teszek. vagy új precedenst teremtek... so, miről is van szó: a foo fighters úgy döntött, hogy az új album dalait nyolc különböző városban veszik fel, beépítve az adott város behatásait, és a hangszerek mellett kamerát is vittek magukkal, az hbo meg mosolyogva biztosította nekik a helyet a műsorrendben. nem csodálom... mert nem csak annyit látunk, hogy a srácok molyolnak a hangszereken (bár vannak érdekes insider jelenetek is), hanem tényleg egy utazáson veszünk részt -térben és időben egyaránt (hű, nagyon zsurnalisztikus lettem, dave jól picsánrúgna, ha tudna magyarul...). mert elmerülünk az amerikai zenei kultúrában is, az adott városra specializálva, persze. chicago-ban kezdtünk ma, és néhány gyors vágás után kikötöttünk a blues-nál és a punkrock-nál, két olyan műfajnál, ahol a szabadság mindenekfelett áll. érdekesek az interjúk, lenyűgöző, hogy milyen korabeli felvételeket ástak elő, és van egy jó adag személyes szűrő is, amin dave átereszti ezt az egész főzetet. nem csak piszokmód élvezetes (hiába van mindjárt éjfél, ha lenne új rész, már indítanám is), de elhatároztam, hogy jövő héten jegyzetfüzettel ülök le, mert egy csomó istentelenül jó zenét fedezhet fel magának az ember... ja, és fű alatt elkészült az első dal is, ami amellett, hogy kurvajól szól, még rengeteg utalást is tartalmaz a szövege az interjúkra, így tök jó lesz majd, hogy a későbbi hallgatáskor is beugranak majd ezek az emberek, ez az életérzés. (++10.20.)