„country music, it’s the genre for storytelling. you get to know the characters within four minutes and fall in love or hate.”
innen magyarországról nézve átérzem dave-et, amikor nagyon távolinak érzi magától a country-t, mert úgy tűnik, ahhoz, hogy igazán átérezd ezt a stílust, oda kell születned az amerikai délre. ennek ellenére engem is meg tud fogni valami a stílusban, de igazán csak a felszínt tudom kapargatni. és ezt éreztem dave-en is, érdekli a dolog, beledugja a lábujját a hangulatba, szívesen hallgatja a műfaj nagy öregjeit, meglepődve figyeli az a gyáripart, ami a zenére épült tennesse-ben, de azért van egy pont, amikor azt mondja, hogy eddig és ne tovább. most először hiányzott a személyes érintettség, illetve csak egyetlen kapcsolódási pontot talált -egy furcsa producerkedést (én köszöntem szépen a zac brown bemutatását). talán az lehet a nyitja a dolognak, hogy a country-hoz át kell kicsit itatódni istennel, és az nem mindig könnyű. van viszont a stílusnak egy másik vetülete, amit dave jól megtanult: egy dalnak egy történetet kell elmesélnie, és megint tele is pakolta a szöveget olyan referenciákkal, amikről majd eszünkbe jut az a sok ikon, akiket hallhattunk nyilatkozni a sorozatban. (++11.02.)
