„cbs doesn’t like dildos.”
már múltkor felvillanyozott, hogy behozták a tévé-felvétel ötletét, és most nagyon jó volt végigkövetni az egész folyamatot, ahogy bill át tudott lendülni az összes negatív tulajdonságán virginia segítségével, ahogy meg kellett tanulnia a kompromisszum-készséget, ahogy a stáb-tagokon leképezhető volt, hogy hogyan reagálnak az egyszerű amerikaiak a kutatásra, ahogy libby igazán szembesülhetett a szellemi összhanggal. és aztán úgy volt felépítve a rész, hogy ez a főszál és a mellék-vonalak is a végére érték el a csúcspontot, és négy ilyen nagyszerű csúcspontot nagyon jó volt átélni -egyszerre ért minket dráma és érzékiség. és ahogy most visszagondolok, mindegyikben kulcs-szerepet kapott az önértékelés: ginny nem tud magára jó anyaként gondolni; bill visszataszítónak tartja a külsejét; a ducinéni kezdi elfogadni önmagát, miután levezeti a szexuális vágyait; libby-nek nagyon rendbe kéne raknia magában, hogy ki is ő valójában. leírva egyszerűnek tűnnek, de ennél sokkal jobban voltak megírva a párbeszédek és a monológok... (a történelmi kontextusok is tetszettek, ha már tévé, nem maradhatott ki a kennedy/nixon, ha már feketejogi mozgalom, akkor king doktornak is helye kell, hogy legyen.) (++11.13.)