„i’m an energy reader. and i’m very familiar with lust energy. it’s obvious. you just had sex.”
egy érzéki jelenet egy férfi szemszögéből: két összetapadt test vonaglik; egy nő ezt így ábrázolja: a férfi nyalja a nőt, majd egymásnak simulva beszélgetnek hosszasan. és a női lelkemnek hála én az utóbbira szavaznék bármikor... megint tudtak csavarni a kereteken, most először cserélődött meg a két mesélő, homályban hagytak minket az időkezelést illetően (vagy más jobban érezte, hogy párhuzamos volt a két vonal, vagy külön napon történtek az események...?), plusz a nyomozós jelen is egy lezárási ponthoz érkezett. volt viszont, ami erősen összekötötte a szálakat, az, hogy a családokkal foglalkoztunk elsősorban. és nem is tudom, hogy melyik hősünk járt rosszabbul, melyiknek van nagyobb indoka menekülni -a másik karjaiba. alison habókos anyukája még csak/csak (bár ott meg a gyerekkori sérelmek gyógyulnak nehezen), de a férje családjával összeeresztve már komoly repesz-gránát. noah-nál viszont kifejezetten felhúztam magam, ahogy a nagyszülők (és a kedves feleség) kezelték a helyzetet, még jó, hogy a kocsiban lezajlott apja/lánya beszélgetés balzsam volt az idegeimre. (++11.13.)