„-mihez hasonlított ez az érzés?
-mint amikor péklapáttal tarkón vágnak.”
nem lehet könnyű pszichológusnak lenni, nap/mint/nap az emberek hisztijeit elviselni, miközben persze ott vannak a saját problémák is. (másik kamerába néz) hát lássuk ezeket egyesével... hétfő: továbbra is vékony jégnek érzem az aktuál-politikai áthallásokat behozni a sorozatba, mert ebben az átpolitizált országban akármilyen stikliről fog beszélni a mi politikusunk, biztos, hogy eszünkbe fog jutni egy valós példa. viszont nem igazán mondatnak vele konkrétumot, kicsit mismásolnak. jobban szeretném, ha leásnánk vele mélyebbre, de még csak az elején tartunk az üléseknek, lehetnék türelmesebb. / kedd: veszélyes terep lehet számomra ez a szál, mert egy negyvenes nő vágyai a hagyományos családmodellre nem biztos, hogy az a téma, amivel meg lehet fogni. de csak jó szögből kell nézni -a magánytól való félelmet én is ismerem, és bori természetessége is sokat ad ehhez a húsz perchez. valamint a kíváncsiság, hogy hogyan sikerül feloldania andrásnak benne ezt a vélt sérelmet. / szerda: egyre jobban örülök, hogy nem engedtük el ennek a két karakternek a kezét, hogy nem csak a sráccal foglalkozunk, hanem szépen végigmegyünk a válás összes stációján. / csütörtök: először megijedtem, hogy összefogott hajjal kevésbé fog tetszeni niké, mint elsőre a kiengedett lobonccal… oké, terelek, mert itt érzem a legközelebb magamhoz a témát. pontosan tudom, hogy milyen az, amikor nem tudjuk elengedni az ex-ünket, amikor látszólag jóban maradunk, és magunknak is nehezen valljuk be, hogy mennyire problémás ez a helyzet. / péntek: itt azt szeretem a legjobban látni, hogy mennyire máshogy viselkedik andrás a kanapé másik oldalán. illetve az erkélyen egy másik széken... ez a kicsit felszabadultabb érzés, a napsütés és a mélyre-ásás az anya-problémában igazán ütős kombinációvá álltak össze az utolsó percekre. / a hét megfigyelése: másfél órája azon gondolkozom, hogy miért egy batman-logós és egy zombis posztert rakott ki andrás a (gyerek-)váró falára... (++12.04.)
