„two broken hearts on the road to tomatoes. that country song writes itself.”
annyi technikai bizbaszra szoktam figyelni, ezért furcsa, hogy itt a hetedik évad végén tűnt csak fel, hogy a nyitó- és záró-dalokon kívül nem használnak zenét a sorozatban. és most sem azért ütött ez szöget a fejemben, mert unatkoztam és elkalandoztam volna, hanem mert annyira hozzászoktattak máshol, hogy zenével vezetik az érzéseinket. el kellett gondolkoznom azon, hogy miért szokatlan, hogy csak hasznos hang van a kulcs-jelenetek alatt. és volt egy pár ilyen. pedig azt hittem, hogy a múltkori lélekzúzó sokk után levezetünk, és felkészülünk az utolsó kilométerekre, azaz a jövőhétre, és az első félben így is volt. nem is gondoltam bele, hogy mit fog jelenteni mondjuk unser-nek, amikor megtudja az igazságot. és persze itt voltak megint a klubok, a fegyverek, az írek, a szokásos körtánc, amiben a rosszfiúk próbálnak boldogulni. de aztán ma sem maradhatott el a sokk. mindhárom halál benne volt már a levegőben, de az ember reménykedett. nem arról van szó, hogy mindenki megérdemelte volna az életet, de a néző ennyi év után már nehezen engedi el a választott családtagjai kezét, bármit is követtek el. (lehet bántani sutter-t a kegyetlenkedései miatt, de azért nem mondhatjuk, hogy érzelem-mentes lenne, ne tudna szép búcsút írni egy karakternek, ha akar. vagy hogy ne lenne benne tisztelet a múlt iránt -hogy ne tudná, hogy honnan indult.) (++12.06.)
