„volt már olyan fájdalmad, ami nem múlt el?”
a hét megfigyelése: így, hogy ember egyben néz meg egy heti adagot, valahogy jobban feltűnnek a párhuzamok. hogy a most a vágyak mellett az álmok is fontosak lettek -sőt, két karakter el is aludt a terápia közben. nem lehet véletlen. hétfő: az egyik álom elmesélése itt történt, egy rémálomról van szó, ami a gyerekkorhoz kapcsolódik (hmmm). de máté gábor nem csak ezt tudta nagyon plasztikusan elmesélni, hanem az egész dániai történet végi pörgött a szemem előtt, pedig csak egyszer láttam egy dokumentum-filmet christiania-ról. úgy tűnik, hogy generációs probléma lesz leginkább a háttérben, mennyire tipikus, hogy undorodva mondja ez az idősebb generáció a ’drogoskurva’ szót... / kedd: itt nem voltak álmok, csak vágyálmok, amiket hol ki mer mondani bori karaktere, hol inkább visszakozik, hogy nem is gondolta komolyan. egyre jobban rajzolódik ki az a férfigyűlölő nő, aki igazából nem is gyűlöli a férfiakat, csak a saját bizonytalanságát, és ezt mindenkin levezeti, főleg a magabiztos nőkön és férfiakon. / szerda: andrás jól bánik a gyerekekkel (kivéve a sajátjait), tök jó, ahogy megtalálja velük a hangot. de viszonylag hamar félreraktuk misit, és azt a fajta civódást kaptuk helyette, amit már tavaly is oly’ fájdalmas volt nézni -a szó pozitív értelmében. néhány mondatnál most is összetört a szívünk. / csütörtök: az tetszik legjobban niké-ben, ahogy zavartan a szemét forgatja, az ilyenektől lesznek teljesen hitelesek a pillanatok. itt sűrűsödött az elején emlegetett két téma, az alvás és a (rém)álom. és őt is nagyon jó volt hallgatni, ahogy a családjáról mesélt. / péntek: mintha visszaugrottunk volna egy évet -ágnes abban a legjobb, hogy felbassza andrás agyát az égig, és mi piszokmód élvezzük, ahogy láthatóan megy a vércukorszint egyre fel. fel. fel... (++12.08.)
