„ne gondolja azt, hogy mindig mindenért a szülők a hibásak.”
(még ha a sorozat ennek pont az ellenkezőjét is sugallja...) heti megfigyelés: ma ruha-fronton tudtam összefűzni az első három részt, ferencet először láthattuk öltöny nélkül, misi végre levette azt a ronda pulcsit (örültem, hogy utaltak is rá), és talán most először volt (farmer)nadrág orsolyán. / hétfő: már emlegettem az öltöny-tényezőt, mint változást, de sokkal komolyabb lelki törést láthattunk -a munka elvesztése miatt. tipikus depresszióba zuhanós jelek, amikor minden az értelmét veszti. nehéz kérdés, hogy ki lehet-e ebből jönni. / kedd: pont azon gondolkoztam, hogy idén talán kevésbé megyünk mélyre, de most is kiderült, hogy mennyire türelmetlen tudok lenni ilyenekben -mert amint orsolya elkezdett beszélni az anyjáról azzal a gyűlölettel a hangjában (vö. andrással a pénteki napon), majd amikor kiderült az igazság az abortuszról, akkor éreztem meg azt a letaglózó mélységet, amiért tavaly(előtt) is el voltam varázsolódva. / szerda: egyből látszott, hogy misi nincs jobban, csak látszat az egész bájvigyor, de az anyák nagyon vakok tudnak lenni. továbbra is nagyon szeretem, ahogy andrás hozzááll a fiúhoz, ahogy meg tudja változtatni a hangja tónusát, amikor vele beszélget. / csütörtök: és ha már kellett a mélység, akkor a héten dupla dózisban kaptam. azt már eddig is tudtuk, hogy a bátyja lesz a kulcs virágnál, de most már beexponáltuk az édesanyát is (megint a szülők...). de ez még csak a felszín lett volna, inkább az ájulás utáni rész miatt voltam oda az epizódért. ilyenkor valahogy mindig előjön belőlem az ölelős ösztön, és szaladnék a képernyőn át, hogy vigaszt nyújtsak -egy fikciós karakternek. nagyon fura érzés ez. / péntek: azon is gondolkodtam ma, hogy a szerkezetből adódóan csak ezeket a néhány perceket kaphatjuk andrás magánéletéből, de most ezzel a péntekkel kárpótoltak, és igazán mélyre áshattunk a doki lelkében. ami után az ember azt mormogta fejbe kólintva: nem hagyhattok így itt minket... (++12.10.)
