„let’s face it, not every choice we make is blessed with moral clarity. especially in our business.”
szembemenni a konvenciókkal? egy pörgős évadot egy lelkizős nyugis résszel zárni? az íróknak már megint van tökük, de ez a húzás nem biztos, hogy kifizetődő lesz. érdekes, hogy kétszer jártunk idén amerikai földön, és mind a kétszer olyan magánéleti zűrbe bonyolódtunk, ami nem állt jól a sorozatnak. mert persze, gyászoljunk meg egy színészt, oké, foglalkozzunk carrie gyermekével is, de itt volt egy komoly mother-issue, némi szívzűr quinn-nel, és az idézetben is emlegetett morális dilemma -lepaktálhatunk-e egy terroristával, ha abból érdekünk származik. és ez így együtt too much. még a lassan csordogálást is el tudom nézni, de ezzel a lötyögő feszültségtelenséggel nem tudok mint kezdeni. azért nem volt teljesen elveszett az epizód, mert a színészek mentették a menthetőt, őket jó volt nézni, ahogy fáj nekik, ahogy csalódnak, ahogy konspirálnak. és talán ez egy jó átvezetés lesz az ötödik évadhoz. (++12.23.)
a minap az jutott az eszembe, hogy az rtl annak idején ’a belső ellenség’ alcímmel kezdte vetíteni a sorozatot, én meg most keresgélhetem azt a belső ellenséget pakisztánban... nem tudhattuk előre hogy mit kapunk ettől az évadtól -miután az előző vége egy lórugással felérő változás hozott. de szerintem nem sokan csalódtak. a cia vs terroristák fő-vonal megmaradt, viszont nagyon jót tett neki, hogy kiléptünk az amerikai kontinensről -jól állt neki a pakisztáni forgatag. néhány résznyi felvezető után megérkezett az a bizsergető feszültség is, ami annyira magával tud ragadni a sorozatban. nem igazán van mostanában olyan show, ami ennyire megugrasztaná a vérnyomásom. és persze most is ott voltak a morális kérdések, és a karakterek sem csak papírmasé bábok voltak, akiket csak ide/oda rángatnak az írók. szóval. sosem árt, ha frissíteni szeretnél a sorozatodon, a lényeg, hogy ésszerűen tedd, hogy ami jó, és működik, az megmaradjon. és itt pontosan ez történt. nagyontetszett.
