soroló

„i don’t like it when you ass-fuck my best friend in the heart.”

szakítós epizód. de persze egyik sem sima ügy. a múltkori napló-gate nem múlt el nyomtalanul, kiütközhetett a női határozottság, a ragaszkodás a megszokotthoz és az új boldogságra vágyás össze-mixelése. (plusz aranyos volt a megismerkedés története, scissor sisters ftw!) hannah-ék helyzete sem egyszerű, nehéz szétválasztani az eszet és a libidót, a sima vonzódást és a perverziót (huh, brutálisan erős volt a maszturbálós jelenet). ezekhez képest jessa ügye volt a legszimplább, csupán csak a hiúságát legyezte, de gondolom a hirtelen-szex sem volt megvetendő. (++01.05.)

„i don’t want a picture of your dick because i live very near you, so if you wanted me to look at your dick, i could just come over and look at your dick.”

(hupsz, pont dicsérni akartam lena-t, hogy milyen új ötleteket dobott be a rendezésbe, erre most átadta másnak a munkát....) az a baj, hogy nehéz komolyan venni bármit is a mai részből, mert annyira uralta az a borzasztó szemöldök az egész epizódot... pedig voltak itt komoly dolgok. hogyan is kezeljük, hogy a főnök ’tapogatós’ típus? mi van, ha egy fasz miatt nem maradnak a titkok a naplóban? ha csak egyetlen feladatunk van, és azt sem tudjuk ellátni (mert épp valami politikai megszállottság lesz úrrá a gyönyörű seggünkön...)? mennyire tartozik a partnerünkre az esetleges szüzességünk? és nem, nem ironizálok, vegyetek már komolyan... (++01.05.)

„-i’m just worried that if we see each other, we’re gonna end up having sex.

-but, like, that’s okay, because you both already have h.p.v.”

(notes: néha van akkora birkatürelmem / lustaságom (a megfelelő aláhúzandó), hogy kivárjam egy amúgy kifejezetten érdekes sorozatnál a feliratot. akár több, mint másfél éven át is... (persze az első két részt újra kellett néznem hozzá tegnap.)) van, amikor valaki annyira parázik, addig kondicionálja magát a problémára, hogy természetesen megtörténik vele a baj. az előző rész-béli nőgyógyászos aggódásnak meg lett az eredménye... mondjuk ezt sem kezelte száz százalékosan komolyan lena dunham, de a ’csaj rájön, hogy a volt pasija, meleg, mindig is az volt’ kifejezetten fekveröhögős lett, minden arc princelless tanulmány. a többi csaj is alakulgat, komoly szexualizálások kilátásban... (++01.04.)

„what’s your poison, cock or tits?”

eddig ugye elrötyögtem stuart bénázásain, aggódtam, hogy ne legyen neki túl ciki néhány megmozdulása, de ez volt az első alkalom, hogy szívből megsajnáltam, ahogy sok szerencsétlen körülmény miatt megint lemarad álmai nőjéről. a másik szál kicsit lógott a levegőben, remélem lesz folytatása, vagy valami, mert különben rájuk sütöm, hogy indokolatlanul tartanak egy karaktert a képernyőn. még ha egy olyan cuki teremtmény is játssza, mint christine woods... (++01.03.)

„when does a gay man become a faggot? when he leaves the room.” (és lefagyás egy forró, melegekkel teli jacuzzi-ban...)

az élet egyik nagy rejtélyére világított most rá stephen, amit heteró ésszel nehéz emészteni, tudniillik miért is járnak a nők meleg-bárokba...? ez volt az első rész, ahol igazán szorongattam a keresztbe tett ujjaimat, mert nagyon ott volt a katasztrófa előszele, egy idétlen embert bedobsz egy rakás sznob meleg közé, ajvééé... és még az actress-competition is fejfogós volt, úgyhogy én izzadtam a szereplők helyett -megszokott testfunkció a gervais/merchant produkciók alatt. (++01.01.)

„text one, ’spread your legs and say ah’. text two: dick pic.”

haver, ne legyél már smucig, ha egy csajt ágyba akarsz vinni... és ne parázd már túl az egész szitut, vagy legalábbis győződj meg róla biztosan (az ésszerűség keretein belül), ha már féltékenykedésre adod a fejed. be cool, dobd be a lompost és sínen vagy... (b fejezet: még mindig nehéz szakmának tűnik ez a színésznőnek levés, csupa hazugság és megalázkodás. de legalább ingyen tampon jár mellé...) (++01.01.)

„-well, actually, i had a film in mind. ’battleship potemkin’.

-oh, is that the one with rihanna?”

ezek a komikusok mindent tönkretesznek. egy drámai beszélgetést, egy felszínes barátságot, egy szombat estét, a limuzinok különlegességét, az exkluzív helyek exkluzivitását... és persze sosincs szemük ahhoz, hogy a megfelelő csajra nyomuljanak rá a megfelelő időben. kár is lenne, hol maradna akkor a szánakozó röhögésünk...? (++01.01.)

„you’ve just found mr. rabbit.”

kiszelektálták a legnagyobb csavarokat ide a végére, de ez természetes egy ilyen jellegű sorozatnál. és figyelj, még csak azt sem mondhatjuk, hogy erőszak történt volna a karaktereken, mindnek volt alapja, a moralitás vagy a múlt alapján. persze volt, amire lehetett számítani, például túl gyanús volt, hogy látszólag minden elsimult, kellett még jönnie egy fordulatnak, és akkorra már nem maradt túl sok opció, de így is széles mosollyal nyugtáztam minden ötletet. kár, hogy a végére lendültem bele igazán, hülye angolok és az ő hülye rövid évadjaik... (+12.31.)

lehet, hogy megfejtettem, hogy miért nem vonzanak a festmények, annak ellenére, hogy vizuális típus vagyok. mert ez a sorozat is olyan volt, mint egy festmény, tökéletesen megkomponált képek, hihetetlenül kikevert színek, rengeteg vizuális ötlet, tényleg ajándék a szemnek. és mégsem tudtam közel kerülni hozzá. tisztelem, mint alkotást, érdekelt is, persze, de szeretetet, melegséget nem tudott kiváltani belőlem. persze a nyomasztó hangulat alaptartozéka volt, ez sem könnyítette, hogy melegség árasszon el, miközben elmerülök benne, de sajnos bennem van, hogy elvárok egy nagyfokú érzelmi kötődést, ha igazán magasra akarok értékelni egy alkotást. és nem először van ilyen, amikor elismerem valaminek az összes értékét, tisztelem, de szeretni nem tudom. így furán hangzik, hogy ’tetszett’, de ha már ezt a faramuci értékelési módszert találtam ki évekkel ezelőtt, akkor illik ragaszkodni a pontos terminusokhoz.

„not acting is genocide.”

végre elkezdték igazán használni egy másik érzékszervemet is a szememen kívül, méghozzá az agyamat. mert az ember önkénytelenül is elgondolkozik, hogy tényleg annyira rossz lenne, ha megpróbálnának valamit kezdeni a túlnépesedéssel? a módszer természetesen vitatandó, de jó, hogy nem alapvetően gonosz típusú gondolataik vannak a(z) (látszólagos?) ellenségeknek (és itt örömködnék még egy sort, hogy végre kihasználták stephen rea-t is!). végre eljött a két legfurább karakter közti komolyabb interakció ideje is, jól is működnek együtt, az sem meglepő, hogy a közös gyermekkori sors egy platformra terelte őket, és talán az sem, hogy ki beszélt többet (két szuszogás között...). de egyébként is, az eddig külön tartott szálak karakterei most hirtelen összekeveredtek, és erős lett a mix. (nekem az külön megnyugtató, hogy nem a szavam állt el, hanem csak az előző epizód átvezető jellege miatt voltam szűk-beszédű...) (+12.31.)

„the gchn1 protein is everywhere!”

álljunk meg egy pillanatra... bár most is jöttek elő baljóslatú információk az összeesküvéssel kapcsolatban, inkább a karakterekkel foglalkoztunk kicsit. és bár hangulatos volt a félelemmel és kétségekkel teli légkör, most inkább valami lendületesebbre vágytam volna. persze a vége így is ütött, még mindig versenyben van a sorozat a ’legmostohábban gyerekekkel bánás’ kategóriájában... (+12.31.)