soroló

„you gotta see the cock on this thing. it’s like four louisville sluggers all duck-taped together.”

szerintem tök alap, hogy az ember kitörli a böngészője előzményéből a kellemetlenebb oldalakat, miután megkönnyebbült. az emberi természethez hozzátartozik a szexualizáció, így a mentősök is kénytelenek felvenni a munkával járó kellemetlenségek listájára az ezzel járó szörnyűségeket. kicsit szomorú voltam, mert végig vártam, hogy tényleg beszervezték-e rachel mcadams-t egy kis mókázásra. na mindegy, megyek és keresek róla magamnak pucér képeket. (++05.18.)

„meowmeowbeenz”

én tényleg szeretek mindenkit (+5 pont), és érdekel minden technikai újdonság (+5 pont), meg tök jó dolog, hogy az emberek figyelnek egymásra (+5 pont), de ha vannak olyanok, akik megérdemlik az osztást, akkor azok az app-függők (-5 pont), meg azok, akik mások figyelmétől függenek (-5 pont). ó, kapjátok már be (-10 pont). (nagyon bírom a sorozatban, hogy egy ilyen apróságból mindig apokaliptikus véget tudnak kerekíteni, megfelelő viszonyokkal, frakciókkal, életterekkel, viselkedési formákkal.) (++05.18.)

„you have broken just as many laws, and the only difference is, i didn’t wrap myself up in the american flag and try to convince people that i was a hero.”

olyan ez, mint mikor veszel egy technikai eszközt, és meglepődve tapasztalod, hogy sokkal több funkció van benne, mint gondoltad. szerintem mindenki meg volt győződve róla, hogy a nagy tárgyalás azért van, hogy lelepleződjön a világ számára a gép, hogy hallassa a hangját a kisember, aki nem akarja, hogy belelássanak a mindennapjaiba. aztán mindenkit átvertek. téged is, valld be. pedig ott volt a szemünk előtt a megoldás, csak nem akartuk észrevenni. mint mikor kreálnak egy ál-hírt, hogy eltereljék a figyelmet. kell valaki, akit a középpontba helyeznek, akit ki lehet kötözni a falu főterére, hogy a nép a köpködése közben ne vegye észre, hogy kirabolják a kamráját. (még szerencse, hogy nem én írom a sorozatot, akkor a fentiekhez hasonló zavarosság uralná...) várható volt, hogy feszíteni fogja a feszültség az epizódot, húztak minket fel-fel-fel a nagy csavarig. hogy aztán az egész társaságot srapnel módjára szórják szét, hogy jövőre össze kelljen rakni a darabokat. nem tudom, hogy van-e tökéletesebb búcsú egy radiohead számnál. (++05.17.)

a múltkor lapozgattam a blogon, és megakadt a szemem azon, hogy tavaly ilyenkor azt írtam a kritikában, hogy ’ennyi’ hiányzik, hogy az általam adható legmagasabb kategóriába lépjen a sorozat -hát idén meglett az az ’ennyi’. nem tudom, hogy csinálják kis-nolan-ék az írószobában, talán több fehér táblán dolgoznak, mint máshol, de mesterien vannak összefűzve a szálak, mindig érzed az isteni kezet, ami az események mögött van, még akkor is, ha épp egy kevésbé érdekes hetiüggyel bekkelik ki a hetet. lehet, hogy megirigyelték az abc-től a kettéosztott évadokat, de itt is jól elkülöníthető a két fél, a földhözragadtabb és noir-osabb hr elleni harc az igencsak bátor karakter-halál meglépésével, és a második, kicsit a valóságtól elemeltebb, filozofikusabb, tudományos/fantasztikusabb isteni csata a mesterséges intelligenciákkal. és mindkettő nagyon működött. a női szakasz végleg beilleszkedett, kár, hogy ezzel a rendőrosztagot szorították háttérbe, de mindennek ára van. próbálom erőltetni a nyúltagyam, hogy volt-e nemszeretem rész idén, de nem jut eszembe egy sem. nagyontetszett. ha minden network-sorozat fel tudná magát küzdeni erre a szintre, akkor nem fordultam volna el ennyire az országos tévéktől. (ja, és asszem ez a sorozat tartja nálam a legkülönbözőbb helyeken nézés rekordját...)

„your reticence to do what is necessary is why your city burns.”

ha összeállítanánk a sorozatok nagy évkönyvének ezévi kiadását, ez a rész, biztos, hogy a kiemelt finálék között szerepelne. nagy volt a húzóereje a történet kifutásának, a monitorhoz szögeztek az akciók, közben nem felejtkeztek el a karakterek közti viszonyrendszerről sem, és még egy felicity/oliver-rajongóknak kidobott puszi is belefért. és gyönyörűen keretbe foglalták az évad legfontosabb kérdésével: ölhet-e egy hős. na jó, leveszem az okoskodó szemüveget, mert elsikkad a lényeg: mennyire király volt már, ahogy a két csapat egymásnak esett, és röpködtek a nyilak és a pofonok! vagy a két egymásra vágott kemény bunyó! vagy a feszülős ruhák a lányokon! (++05.16.)

az előbb végignéztem az epizód-címeken, és akkor tudatosult benne, hogy mennyi mindennel foglalkoztunk idén (for example: deathstroke, birds of of prey, suicide squad, league of assasins, speedy, barry allen, mr.blood, ms.rochev...), és mégsem érzem azt, hogy túlzsúfoltság lett volna, jól zsonglőrködtek a srácok a labdákkal. örülök, hogy bátran forgatják a képregényeket, nem tartogatták a szálakat és a karaktereket későbbre. de egyébként is van tökük keményebben odarakni bizonyos dolgokat, nem kímélik a szereplőket, és nem kímélnek minket sem. talán azért nem indítottam a lejátszást minden héten maximális lelkesedéssel, mert kicsit túl sötétre mentünk idén, de egy ilyen erős ellenfélnél ez nem csoda. meg kell egy hős jellemfejlődéséhez, hogy alászálljon a sötétségbe. úgyhogy felesleges a hiszti a részemről. ez volt talán még egy kicsit baja az évadnak is, hogy nem bántak könnyen a női karakterekkel hiszti téren, mindig volt valaki, aki durcázott, és ettől a nézők is durcáztak, so... plusz halkan suttognám a szélbe, hogy a szigetes flash-ek is egyre kevésbé izgattak, bár ezt az írók is érezhették, mert jövőre komoly változások lesznek abban az idősíkban, úgy tűnik. apróságokon múlik, millimétereken, hogy nem a céltábla közepébe talál. mirakuru-val turbózott tetszett. csak egy kérdésem maradt: már kétszer majdnem tönkretették a várost -jövőre ezt hova lehet fokozni...?

„do i look like marty mcfly?”

annyit kerülgettük az elmúlt részekben az időutazás fazekát, hogy muszáj volt beleesnünk. mondjuk volt annyi csavar a dologban, hogy nem egy gonosz által kreált teljesen kifordított világba utaztunk (mint amire én számítottam), hanem csak egy alternatív múltat kaptunk, apró változtatásokkal. persze az alapokhoz nyúltunk a snow/charming kapcsolathoz, mert egy mesében mindig az örök szerelem a legfontosabb, de jó volt nézni, ahogy emma-ék (oh, bocs, princess leia) próbálják elkerülni az időutazós paradoxonokat. mert marty mcfly óta tudjuk, hogy ha nem jönnek össze a szüleid, akkor jaj neked... a visszatérés után túl happy volt a hangulat, mindenki tudta, hogy ennyi boldogság nem szokott kiáradni az írói szívekből, úgyhogy gyorsan fagyasztottak és törtek/zúztak, aztán meg majd ráfogják arra, hogy kellettek a jövő évi alapok... (továbbra is volt értelme neil korai halálának (és nem arra gondolok, hogy így a captain-swan rajongók elégedetten dörzsölhetik a kampójukat), mert most is tudták ehhez kapcsolni az érzelmi töltetet. meg persze a szeretethez.) (++05.15.)

az ifjú herceg kiállt palotájának legmagasabb erkélyére, szétnézett birodalmában, és örömmel látta, hogy minden rendben van. a tavalyi csapongás után pont kapóra jött a kreatív csapatnak, hogy az abc új vetítés-politikát vezetett be ettől az évadtól, és több sorozatát is kettészedte. így két darab tizenegy részes erős koncentrátumot kaptunk idén. az első feléről már megemlékeztem a kvázi-finálé kapcsán, még nem voltam teljesen elégedett, de jobban működött a sohaországos sztori, mint vártam volna az előtte lévő kisebb csalódás után. a második felére meg egy rossz szavam sem lehet. na jó, csak négy: nem utaztunk eleget oz-ba. jól csavarták az ötleteiket, rebecca mader látható élvezettel gonoszkodott (visszatér még?), jól működött a kollektív összefogás a közös ellenséggel szemben, újra elkapott a gyermeki hév, mint a legelején. a kötelező délutáni alvás helyett már alig vártam a lefekvés előtti esti mesét hétről-hétre. csiribú-csiribá, legyél aranyos és erős tetszett.

„-so, what do you say? you ready to change the world?

-no. i’m ready to kick some ass.”

az egy dolog, hogy cool szövegeket írsz, de azokhoz kell egy sam jackson is, aki úgy tudja elmondani őket, hogy a néző le-salakanyagozza a bokáját. eddig is működött a coulson/fury kémia, de ma egy új szintre emeleték azt (btw, ki gondolta volna, hogy ennyi játékidőre meg tudják nyerni a black madafaka-t). olyan mindentbele kaja lett ez a finálé, sok akcióval, persze, egy kis drámával, amire azonnal lecsaptak néhány jól irányzott poénkodással. próbálták lezárni az idei fő szálakat, de azért persze bent hagyták a kiskapuk kulcsait a zárakban. egyetlen ajtót csaptak csak az orrunkra jó erősen, a ’gonosz mindig visszatér’ toposzt, big like ezért. bill paxton őrült tekintetéből elegendő muníciót kaptunk így is. hadd ne mondjam, hogy a végét úgy rakták össze a változásokkal, hogy az ember azonnal szaladna az újságoshoz kérdezni, hogy nem tudja-e, hogy mikor jön az új szám. hogy szeptemberben...? (++05.15.)

a múltkor keringett a neten egy vicces összeállítás arról, hogy a tévés döntéshozók milyen ’nagyszerű’ ötleteket és megjegyzéseket szoktak küldeni a sorozatok készítőinek. van egy olyan gyanúm, hogy whedon-ék is megkapták a maguk kis note-jaikat a sorozat elején. mert biztos nem tanultak a hibáikból, amiket a dollhouse kapcsán elkövettek (ha már nem emlékeznétek, vagy kiszálltatok volna idő előtt, ott is a fox hülyeségei csökkentették az elején az élvezeti faktort, de aztán sikerült nagyon kikupálni). én nem vártam mozifilmes élményt, tudtam, hogy körülbelül meddig mehetnek el tévés keretek között, ezért eszembe sincs panaszkodni a látvány vagy a nagyszabás hiánya miatt (sőt, emlékszem, volt mikor kifejezetten dicsértem, hogy ezt sikerült kisképernyőre összehozni). de kétségtelen, hogy kellett pár rész, amíg minden résztvevő belerázódott, amíg az ember többet nem kapott, mint egy könnyed matinéra való limonádét. a nagy robbanást viszont a végére tartogatták, ahogy illik, bátor lépés volt a marvel-éktől, hogy ennyire összefűzték a cap.am. után a két médiumot. és a sorozatnak is nagyon jót tett, hogy ennyire megbolygatták az eseményeket. elkötelezett híve vagyok a cinematic universe-nek, és örülök, hogy nem fogcsikorgatva kell indítani hétről-hétre a kistesón futó mellék(?)-ágát. tetszett.

„sometimes she gives you a hand, and then sometimes she pisses right down your leg.”

valami jót tehettem ma, mert egy vicces epizódot kaptam a sorstól. tudtuk előre, hogy a srácok addig játsszanak a karma nevű szörnyeteggel, míg az lecsap rájuk, hogy túl sokáig lengetik az a francos bears/packers jegyet, hogy leszarják a fiatalokat. csak simán valami jót tenni? hát kinek van arra ideje meg pénze...? szag-érzékeny vagyok, úgyhogy próbáltam nem beleélni magam a hugyos hajléktalan poénba... (++05.15.)

„hank, i waxed a hooker today. she was young and cute and totally down to fuck.”

egy kissrác kielemzi egy kurvanéni gyantázásra váró punciját -igen, californication-t nézel... eddig jól viseltem karen hisztijeit, de hogy meg akarjon fosztani egy szűz tinifiút a dugástól, az túlmegy minden határon... lehet, hogy azért mondom ezt, mert a kis gyapjas minket képvisel, a béna csajozásra képtelen gyíkokat, respekt neki! hogy ezek mellé, lehűtésképpen, ágyék-lehányós sztori kellett, hát egészségükre. (++05.14.)

„now pachamama shall drink your blood and grant me the power to save my people.”

no, már el is értünk az évad-nyitány flashfoward-jához. jó látni, hogy leo és riario kvázi barátok lettek, sosem egyszerű az imádnivaló utálnivalót úgy sodortatni, hogy a jók oldalára kerüljön, mégis megmaradjon az érdekessége és a hitelessége. plusz még egy kis drámai háttér-adalék is megadatott a vatikán kardjának mára, hogy végképp a szívünkbe zárjuk. nem csak kezdésnél érződött, hogy az utolsó kanyarok jönnek a finálé előtt, mert elkezdtek közeledni a szálak itáliában, de mondhatjuk azt is, hogy a gonosz pápa köti őket össze, hisz’ hozzá látogat a kissé naiv ottomán herceg, és ő bukkan fel nápolyban is. a szöszi hercegné hirtelen milyen sok szerepet kapott ma, konspirációban és vetkőzésben is erős volt. kellett ellensúlyozni a perui lány egyoldalúságát (’jaj, leo, kell a könyv, mindenáron’)? úgy tűnik, befejeződtek a kalandok ezen a misztikus tájon, stílusosan, kora-újkori sky-divinggal és robottal. (++05.14.)

„ask your warm friend, guy fawkes out there.”

én nem is értem, hogy lehetett oly’ hosszú időn át sikeres a brit királyi sereg -láthatóan széthúzás volt a tisztek között is (arról már nem is beszélve, hogy a nemes származású tisztek más elbánásban részesülnek a közkatonákkal szemben). ráadásul még egy katonai célokra teljesen alkalmatlan vörös kabátban is harcoltak... nem is olyan egyszerű az információszerzés, ezt mindenki könnyen megtanulhatja, mert lehet, hogy a kínzás mit sem fog érni, lehet, hogy nem sikerül jól csűrni/csavarni a szavakat, lehet, hogy nem elég jók a megérzéseid. de egy háborúban kritikus, hogy mennyire tudod, hogy mit tervez az ellenség, ezért kell küzdeni minden kis morzsáért. érdekes kisszínes volt az egész epizódon áthúzódó guy fawkes analógia, vagy mondjuk a korabeli melegség pedzegetése. (++05.14.)

„occasionally, i drop a teacup to shatter on the floor. on purpose. i’m not satisfied when it doesn’t gather itself up again. someday perhaps, a cup will come together.”

elropogtatott sült énekes madár, égő hulla száguld, és még csak át sem jutottunk az első bekezdésen... eddig sem volt gyenge a szimbolizmus a sorozatban, de tovább erősítettek rajta, vallási motívumokkal. meg a családi kötelékek hangsúlyozásával, apaság, báty/húg viszony. michael pitt-et továbbra is élvezet nézni, ahogy kínoz és őrültködik, kis színes karakter lesz ebben a monokróm világban. az utolsó néhány percben már elkezdték éreztetni, hogy közeleg az idei finálé, az eddigi bizonytalan kétkedőknek adtak néhány kártyát a kezükbe, hogy mindenki értse, egy hatalmas átverés áldozatai lettünk mindnyájan, igazi klasszikus long con-nal van dolgunk, kedves nyomozó-társaim. (++05.13.)

„lee marvin wasn’t in ’the wild bunch’. it was william holden.”

ha már kiterjesztett sztorit kapunk, tök természetes, hogy a flashback-technikához nyúlnak. engem érdekel is, hogy például hogyan zajlott le a félresikerült rablás. de fontosabb persze, hogy sokkal többet megtudunk így a gecko-tesókról, nem csak azt, hogy az egyik cool a másik meg freak. mert ez máshogy freak. adagolják ám a rejtélyt, meg a misztikumot, csak hogy érezzük az ízét. hmmm. megjöttek fuller-ék is, és robert patrick méltóképpen felveszi a kesztyűt harvey keitel-lel. az mondjuk fura, hogy juliette lewis helyett egy igazi csitrit kaptunk, de reméljük ennyi tini-szenvedéssel letudta az utat. bár tőle csúnyább lesz hallani, hogy ’eat my pussy’. már ha nem lesznek pussy-k belerakni. de egyébként rodriguez nagy élvezettel nyúl magától, már vártam, hogy mikor látszódik majd át a csomagtartó, az meg evidens volt, hogy ritchie átnéz a kéz-lyukán. (++05.13.)

„-you think your wife’s blackmailing you?

-you ever nail a greek woman? after 40, their pussies grow teeth.”

még gyászidőszak van, ezért is szomorú, hogy ennyire vigyorgásra ingerelnek. és piszok módon, bújtatottan teszik sokszor. mondjuk egy beszélgetés hátterébe teszik a humor-forrást. vagy csak finoman utalgatnak. nem bántanak, csak olyan fura morbid módon szórakoztatnak. süketnéma bérgyilkos? még bele is férne, ha nem adam goldberg tolmácsolna neki faarccal, mert az már vicces. felbérelni egy végrehajtót a feleség ellen? így egy columbo epizód kezdődik, de aztán visszakérdez billybob kettőt, és te már bírod ki, hogy ne húzd mosolyra a szádat. lassan göngyölődnek a szálak a minessota-i mínuszokban, de pont ez ad neki egy kis extra ízt. (++05.13.)

„broadway bitches is off and running.”

kötelező körök: tök rendesek murphy-ék, hogy odaengedik chris colfer-t is az írói asztalhoz, nem is végzett rossz munkát a srác, bár a legjobb szálat magának tartogatta. szentimentális vénember leszek, ha már most elérzékenyülők attól, hogy egy csapat öregember újra élni kezd egy kicsit (persze ha olyan trú arcok vannak közöttük, mint lando calrissian, akkor érthető is a dolog). és egy kis tanulság is volt belecsempészve a madonná-tól kölcsönkért flitterek közé, a művészeknek a saját karrierjük az első, és ezt a szülőknek/gyermekeknek/barátoknak meg kell érteniük. és persze meg kell bocsátaniuk. rachel kaparása kevésbé tetszett, mert bár a kutyák cukik voltak, én macska-párti vagyok, illetve nem tetszett, hogy eredetileg csak a reputáció miatt kezdte az egészet. so, cuki kis rész volt, meglepően kevés dallal. (++05.13.)

„i am a whore. remember?”

(picsába, ha ezt írom, akkor már megint vége van egy résznek...) jó volt az elején kiszabadulni a főváros fullasztó levegőjéből, hogy aztán kétszeres erővel nyomják vissza a fejünket a végén. a főcímnél túl hirtelen suhant el az új város a szemem előtt, úgyhogy csak másfél perccel később kezdtem bazdmegolni, ’braavos, bazdmeg, braavos’. a könyvekben úgyis nagy homály fedi a vasbankot, örülhetünk, hogy itt jobban előtérben lesznek. theon-nal bűzössel inkább csak a drámát akarták erősíteni, azt viszont most nem mondhatja senki, hogy dany-t csak folyton menetelni meg várost-foglalni látjuk, egy hétköznapi uralkodós procedúra sokkal többet mutatott a személyiségéből, mint az elmúlt pár részben bármi. és hát ezek után tértünk vissza királyvárba. én még nem mára számoltam a tárgyalással, de köszönöm szépen, hogy lélegzet-visszafojtva nézhettem végig ezeket a perceket. ahogy felháborodhatott az ember a nyilvánvaló hazugságokon, ahogy felidéződtek régi ügyek és mondatok, ahogy egy kis reménnyel teli levegőt engedtek a tüdőnkbe, majd kiszorították az egészet egy szégyenteljes árulással. peter dinklage felrakta a fejére a koronát, és az emberek leborultak nagysága előtt. (++05.12.)

„you know the mythology of leda and the swan?”

mindenkinek jár egy második esély. valakinek ki kell tisztítania a szervezetét és egy kicsit megalázkodnia. valaki kipróbálhatja az apa-szerepet, sok év után. valaki meg csak élhet tovább még egy kicsit. ma jobban összefűzték a klón-sztorikat, mint idén eddig bármikor, akár a rendezéssel is, amikor ébredésre ébredés volt a válasz. merülünk egyre lejjebb a sötét múltba, úgy tűnik, idén kaphatunk nagyobb válaszokat is. mármint ha elhiszünk bármit is, megbízunk bárkiben is. ...és azt hogy csinálták, amikor a testvérek ölelkeztek...? (++05.12.)

„it would please me greatly if you would do me the honor of removing your jizzbox from our executive branch of government.”

ha az volt a cél, hogy minél kevesebb ellenfél legyen az elnöki székért, akkor, khhmmm, nem jöttek be a számítások... na, de ne csak munkáról beszélgessünk, egyre növekszik a magánéleti ügyek száma az epizódokban, és jó látni a srácokat, ahogy együtt eresztik ki a gőzt rendre. még egy szaftos pletykára való kapcsolat kéne, és rendbe lennénk. (++05.12.)

„i’ve always told you that when life gives you lemons, you try to make lemonade out of it, but, yeah, i know lately life’s been throwing you a lot of lemons and you just end up making shit, so... stop making shit.”

fura egy amerikai szokás ez a közbelépés, de ha már ilyennel lep meg a családot, legalább csináld stílusosan. és persze úgy, hogy egy kívülálló jót röhöghessen az egészen. aztán mégiscsak az a legjobb, ha megfogadod a tanácsaikat. talán igazuk van. (++05.12.)

„join me, doctor. with me, you will behold terrible wonders.”

a filléres regények már jó ideje szórakoztatják és rémisztgetik az embereket, mert néha elég a prímér ösztönöket kényeztetni. adaptálni ezeket mozgóképpé nem is olyan egyszerű, hogy ne hassanak rossz értelemben vásárinak. de john logan a megfelelő oldalaknál nyitotta ki ezeket a füzeteket, jó néhány irodalmi lapot is csempészve közéjük. régóta a gyengém a viktoriánus korszak, valahogy van valami baljóslatúság a hangulatában (és mennyi jó film merült el ebben a hangulatban, sherlock holmes, from hell, sweeney todd (ha már john logan), de ha nem ragaszkodunk angliához a ’viktoriánus’ jelzővel, akkor ott volt a vidocq is). itt is jól sikerült megragadni ezt, és nem csak a horroros felütéssel, majd később a vérbel/bélben úszó történettel, de az egyszerű utcaképekkel is. ha már showtime, nem is fukarkodtak a piros festékkel, az egy darab szolid szex-jelenetet viszont kicsit keveslem. hát nem a cicik miatt szerződtettétek eva green-t...? nem bizony, hanem mert nagyon jól áll neki ez a hidegség. de elégedett vagyok a castinggal is, josh hartnet-en meglepődtem az első híreknél, de ez a jenki pisztolyhős passzol hozzá, timothy dalton meg mindig látható élvezettel hozza a szerepeit, úgyhogy szeretjük. csak hol rejtegetik billie piper-t? reménykedtem benne hogy egy ilyen gárdával minőségi szórakozást fogok kapni, ez meg is történt, sőt, a rejtély-faktorral még emelték az érdeklődésemet. nice work, gentlemen. (++05.11.)

„if you can smuggle cabbage, you can smuggle something more valuable: information.”

olyan szomorú, hogy itt európában annyira el vagyunk telve magunktól, hogy szinte semmit sem tudunk az amerikai függetlenségi háborúról -pedig én (szinte) elvégeztem a történelem szakot, és még így is ezt kell mondanom. de sebaj, erre való a tévé, hogy tanuljon belőle az ember. némi kritikus éllel, persze. mert tudjuk, hogy a háborúk sosem feketék/fehérek, hogy mindkét félnél van valami igazság, viszont a művészeti alkotásoknál óhatatlanul torzul ez a kép. a jenkik szemében az angolok csak fehér parókás gonosztevők voltak, akik nem csak a szabadságukban akarták korlátozni őket, hanem a nőkre is szemet vetettek, meg csak úgy kegyetlenkedtek úri kedvük szerint. és persze biztos, hogy van alapja a dolognak -meg azért ennyi sarkítás férjen már bele, tanárúr. utólag okoskodom ám, mert a megtekintés közben nemigen jutottak ilyenek eszembe, működött a show, hozta a korhangulatot, dobálták hősünket cseberből vederbe, és persze kiépítették a kapcsolati hálót. a kémkedős történetekbe mindig lehet jó adag feszültséget passzírozni, mindig ott lebeg a lebukás veszélye, így talán nem lesz olyan látványos, mintha egy katona szemszögéből látnánk az eseményeket, de könnyen lehet, hogy izgalmasabb. úgy tűnik, az amc-vel a keleti partra is ugyanolyan érdekes lesz utazni, mint nyugatra. (++05.11.)

„-first time out, guys rarely begin by sticking an entire soda bottle up their ass.

-yeah, usually guys start with something smaller. you didn’t have any zucchini or carrots?”

vajon lehet-e vicces dolgokat kihozni egy olyan alapvetően drámai munkakörből, mint a mentőzés? élő példa, itt előtted. valahogy vonzom ezeket az amerikai remake-eket, úgy tűnik, nekem jól esik, ha kicsit kerekítenek az eredeti angol/ausztrál/dán/satöbbi élességén. főleg, ha megtartják az egyik legfontosabb összetevőt: a csípősséget. már most látszik, hogy a show legnagyobb erőssége a párbeszédek lesznek, belefér az egymás osztása, a popkult, meg az ordenáré poénkodás is. jól összeválogatták a karaktereket, bár ez a ’mindig kell egy rookie’ szabály már kezd egy kicsit fárasztó lenni. so, duma a kocsiban, fura esetek, shoot, még egy kis magánélet is belefér, és nem lesz szükség defibrillátorra. (++05.11.)