soroló

„people in this town don’t go out of their way to be nice to each other.”

már eltöltöttünk elég órát a politikusokhoz simulva, hogy kijelenthessük, nincs olyan, hogy 'túl mélyre menni', ha arról van szó, hogy el akarnak érni valamit. tízezer ember az utcára kerül? ugyanmár... várom, hogy mikor feszítik túl a húrt az érdek-játékban. amikor nem fog úgy tűnni, hogy mindenki báb frank kezében, amikor elszakadnak a zsinórok, és az egész építmény ráborul. de lehet, hogy sosem fog egyik birka sem kiszökni a karámból... azt jól értettem, hogy a kedves, ámde hideg feleségével nyíltan kacsingatnak félre? mondjuk amilyen pragmatikusak, nem lennék meglepve. (btw, elég szemérmes eddig a sorozat, nem…?) (++02.02.)

„doesn’t the peachoid look like a giant... „

akkor most kotorjuk elő az agyunk hátuljából a ’próféta’ és a ’saját hazája’ tagekkel ellátott klasszikust, és poroljuk le. mert bizony hősünk is tudja, hogy foglalkoznia kell a háztáji piti ügyekkel, mert ugyanúgy ki fogják használni az ellenfelei, ahogy ő is tenné. csak nem tudom, ki tudná legyőzni ezt a stílusos rohadékot. nem tudom, hogy erény-e, ha valaki a gyászból is előnyt tud kovácsolni, de ha az, akkor minden elismerésem. és megint zseniális, ahogy a drámai nagybeszéd közben egy cinikus kikacsintással elveszik az élét, kirántanak minket az esetleges beleélésből, ’egy álnok politikust hallgatsz, basszaisten’. az is látszik, hogy több karakterrel is hosszabb távra terveznek (feleség és a meggyőzés képessége; kopasz bácsi magánélete), lehet, hogy itt lép majd életbe a fékek és ellensúlyok rendszere. (++02.01.)

„he chose money over power. in this town, a mistake nearly everyone makes. money is the mcmansion in sarasota that starts falling apart after 10 years. power is the old stone building that stands for centuries. i cannot respect someone who doesn’t see the difference.”

a sosem alvó sátán tanácsait hallhatják most: sose te végezd a piszkos munkát. csupán a kezdőlökést add meg. az emberek annyira korlátoltak, hogy úgyis szép lassan beledőlnek a saját kardjukba. elég pár szó a politikai öngyilkossághoz. a munka dandárját úgyis a sajtó fogja elvégezni. neked elég csak a megfelelő helyre cseppenteni az apró információt, egyetlen nevet, aztán nyugodtan bonthatsz egy italt, és hátradőlve nézheted, ahogy egyre nagyobb hullámok érnek a partra. (++02.01.)

„powerful people don’t have the luxury of foreplay.”

unjuk már a magyar politikai posványt nagyon, hát nézzük inkább az amerikait, az sokkal érdekesebb. welcome to washington, ahol valahogy mindenki kapcsolódik a politikához, így mindenki piszkos lesz egy kicsit. itt nem bízhatsz senkiben, itt nincsenek barátaid, mindenki egy pillanat alatt hátba szúr, mindenki terveket szövöget ellened. egy meglehetősen fontos és befolyásos ember életét fogjuk követni, úgyhogy ha mélyen akarunk merülni a mocsokban, azt hiszem jó helyre jöttünk. hideg és számító, mégsem viszolygunk tőle -és ezt a negyedik fal áttörésével érték el. mert hogy tudnánk utálni valakit, aki ilyen cinikusan kacsint össze velünk, aki szívélyesen elmagyaráz nekünk mindent. és persze teátrális lesz ettől a nézőkhöz kiszólogatástól az egész, de én pont ezt szeretem benne. meg egyébként is, kevin spacey-nél minden kis fejbiccentés emlékeztet rá, mekkora zseni is ez az ember. david fincher viszont visszafogott volt, egy igazi régivágású politikai thrillert hozott nekünk ajándékba. köszönjük, kiélvezzük. (++02.01.)

„i can feel the power vibrating off of you. it feels good, doesn’t it? hmm? it’s mine, you know? when it came into you, it left me. the law of conservation of energy.”

eleve elrendeltetett volt ez az epizód, sok meglepetés nem érhetett minket, tudtuk, hogy a lányok megküzdenek a főnökségért, túl sok variáció arra sem lehetett, hogy ki lesz a végső befutó, így nem is erőltették meg magukat ryanmurphy-ék, hogy csavargassák ezerrel. inkább a hangulatra mentek rá. bár az elején még emeltem a szemöldököm, hogy begyűrűzött ide a glee, de aztán pörgősen jöttek a próbák. majd egy szép drámával zártuk az évadot. kerekre. úgyis van olyan, hogy boszorkány-kör, hát most akkor azt írták le... (++01.31.)

most már, hogy a harmadik változatot néztük végig, elmondhatjuk, hogy jó móka ez az antológiázás (és mint a trendekből látszik, követendő példa lesz szerencsére). jólehet, meg kell szokni, hogy minden évben markánsan más kapunk. az első kényelmetlenül mászott a bőröd alá. a másodikba bedobáltak egy csomó őrült ötletet és sokk-hatást, és ezt fokozták fel, amíg a hatalmába nem kerített. a harmadik könnyedebbre sikerült az előzőekhez képest, szellősebb, légiesebb lett, talán a sok női karakter miatt, talán new orleans hozza ki az emberekből ezt a hangulatot. érdekes, hogy míg tavaly az évad eleji nagy kavarodásból egyenesítették ki a történetet, idén párhuzamosan futtatták a szálakat, hogy aztán váratlanul eldobják, félbehagyják őket, és ettől lesz az embernek egy kis hiányérzete. mert úgy érzi, hogy kicsit megvezették, játszottak az agyával, aztán ott hagyták kielégítetlenül. mert engem érdekelt volna egy erősebb boszi-üldözős vonal, egy nagyobb harc a vudu-sokkal, kicsit jobban elmerülni a mocsárban, az sosem baj, ha piszkosak leszünk. én szívesen néztem idén is ezt a vidám őrültekházát, hétről-hétre működött a hangulata. tetszett. (most csepeghetnek az infók, hogy jövőre mi vár ránk.)

„iron heights just put out a bolo for ben turner, a.k.a. bronze tiger, which, bytheway, is a terrible nickname, because tigers are not bronze.”

kicsit azért érezni egy enyhe alapozás-szagot az épületben. ami nem baj, mert erre lehet később építkezni, de nem könnyű szeretni. mert végig kell nézni, ahogy laurel botorkál át a saját drámáján (amit ő maga olyan nagyon mélynek gondol...). türelemmel kell lenni roy iránt, amíg leküzdi a dühét és el tudni indulni az igazi szuperhősi úton. egy politikai szál is kibontakozóban van (nicholas lea mikor kerekítette így ki az arcát...?). és nem csak az arrow-cave-ben lesz egyre nagyobb zsúfoltság, de valami gonosz-szövetség is formálódik (újabb spartacus színész segítségével...). (zárójeles megjegyzések napja...?) (++01.31.)

„i hope i never have to say this to you ever again, but i need you to go outside and break up with that teenage boy for the sake of our marriage.”

na, ilyenkor jön elő a sorozat erőssége, amikor minden ötlet klappol, minden szálban van valami elszállt marhaság. tudom, tudom, példák: burt és virgin(ia) szigetek, bébiszitterek, coverband fesztivál, kéz- és lábtörést, a takarító és a kertész -vérpezsdítő latinos szappanopera, mawmaw a mastermind. köszi, jó ebédhez szólt a hope. (++01.31.)

„community: lava world”

az úr 2014. éve is eljött. már nem is emlékszünk, milyen volt a világ, amikor nem vett mindent körbe a láva. amikor az emberek még nem lökték a halálba egymást a túlélésért. amikor nem kellett fájdalmas búcsút vennünk a szeretteinktől. amikor még volt lehetősségünk berakni egy gagyi de mégis szerethető kalandfilmet a videóba. lassan elveszítjük az időérzékünket. de tovább kell küzdenünk, rakni az egyik széket a másik után, megtalálni a nyugodt pontokat ebben a káoszba fordult világban, ahol elsirathatjuk a barátainkat. túlélünk mindent. értük. érted. (+01.30.)

„water cooler’s the nerve center of the whole office. first they recap last night’s cable tv, then they plunge right into office gossip.”

sok-sok inside joke, ez kell nekünk. lásd az idézetet például, ami egyszerre kacsintás a sorozat-mániásoknak és az irodai dolgozóknak. de ott voltak az it-s cuccok is. emellett jól megférnek burt fizikai poénjai is (küzdelem a nyomtatóval, hasas a papír-kupacra). a sztori is kellően kifacsart volt és rendszer-kritikus (hát ebben az országban mindenki tüntethet...?). és megtanulhattuk, mi az a kazu... (++01.30.)

„-i’m going in disguise. i’ll give you a hint. he wears a red furry suit and says ’ho, ho, ho’.

–you’re going as a pimp?”

igencsak tologatom napok óta a rész megnézését, féltem, a karácsonyi hangulattól így egy hónappal az ünnep után, nem akartam grincs lenni. szerencsére nem csak a fényes cukormáz a hangsúlyos, hanem erősen behozták a politikát is mellé -lásd még a kissé alkoholista polgármester-asszonyt, aki folyton elmenekül a nehéz döntések elől. viszont nem állom meg rosszallás nélkül, hogy túl sok volt a korábbról visszavágott jelenet, ez nem a jóbarátok, emberek... (++01.30.)

„-i think you guys are the best economic-themed band in the entire city.

-even better than radiohedge fund?”

na, hol vannak a rosszmájúak, hogy ’minek néztük ezt a sztorit 9 éven át, mikor 22 percben is elmesélhető’, na...? én személy szerint szeretem az ilyen más szögből megmutatott változatokat, amit ideális egy ilyen ijesztő számú epizódnál (200!) előszedni. jó eséllyel ilyenkorra már csak mi, a kitartóan hűséges rajongók maradtak, akik érteni fogják az utalásokat. amikkel illik egy ilyen epizódot rogyásig megpakolni. nem is volt ebben most sem hiba, volt esernyő, volt boka, savearcadia, naked man, cuki rachel bilson, majdnem találkozások, mindig pezsegtető véletlenlenek. és ahogy elvárható, egy jó adag szomorúság (és egy gyönyörű dal) is, ami mindig is ott volt a mélyben. éljen a szívolvasztó szeretet! (++01.30.)

„we all got what i call a life trap, this gene-deep certainty that things will be different, that you’ll move to another city and meet the people that’ll be the friends for the rest of your life, that you’ll fall in love and be fulfilled. fucking fulfillment, heh, and closure, whatever the fuck those two... fucking empty jars to hold this shitstorm, and nothing is ever fulfilled until the very end, and closure... no. no, no. nothing is ever over.”

az oké, hogy matthew úgy mondja a monológot, hogy beleborzongsz, na de hogy egy órán keresztül bizsergetnek, az már túlzás... és ráadásul nem csak az zseniális, ahogy mondja, hanem az ’amit’ is, komoly életfilozófia, ami után meg-megállna az ember elgondolkozni, de hát húz tovább a hangulat. és persze, jó dolog, hogy megint vannak nyom-morzsák, hogy ismét egy halottal bővült a kör, de nem jobb woody féltékeny pillantásait nézni, mint a kikérdezéseket? btw, ha nem lettek volna a vallás elleni kirohanások, nem ütött volna a kihallgatós rész sem, ugye-ugye? de itt minden ki van találva aggasztó részletességgel, az íve is, ahogy a gospel-es blues-os kezdéstől eljutunk a hideglelős zajzenéig a végére. (ha nem lennék futball-mániás, most biztos utálnám a super-bowl-t, hogy nem lesz miatta jövő héten új rész…) (++01.29.)

„my skank, slutty wife loves to get armpit fucked.”

különbözőek vagyunk. másképp kezeljük a problémákat. van, aki még nem fáradt bele a családtagjai pátyolgatásába, vagy csak van elég pénze, hogy megnyugtassa magát, hogy tett valamit a félrecsúszott porontyért/szülőért, whatever. de a fizikai vonzalmat is le lehet vezetni sokféleképpen. egy szelíd mosollyal és bullshit-dumákkal, egy gyors menettel a mocskos kocsma-klotyóban, vagy egy veszélyesen és harisnya-szaggatóan rossz döntéssel. már akkor lehetett tudni, hogy fiona bajban lesz, amikor belépett a srác a nagyon családi ebédlőbe, valahol volt a borosta alatt egy jó adag jimmy/steve. meg hát a szép barna az apjától örökölte a gyengeségét. apropó frank, megint bejött neki a híresen nagy dumája, azon sem lepődtem volna meg egy percig sem, ha levarrja a saját lányát... (++01.29.)

„it has to be my fucking music that i’m making. i mean, if it isn’t music that i love, that i make, that i wanna play, what the fuck is the point?”

tudtam előre, hogy ez lesz a legszomorúbb mardi gras epizód... pedig, ha tanulhattam valamit a new orleans-iaktól, az az, hogy hogyan fogadjuk el az elmúlást. csak ne hiányozna az öreg annyira a gyönyörű kosztümből (és akkor erre még rátettek egy lapáttal a lövöldözéssel is, mert mindig van valami faszfej, akinél fegyver van, el sem hiszem). az epizódhoz nem lehet sokat hozzátenni, a végén is pont úgy folytak az események, ahogy megszoktuk, semmi hivalkodás, csak az anyaszomorító élet. azt mondjuk sosem gondoltam volna, hogy annie képes lenne kihagyni a legszentebb ünnepet. vagy hogy davis megkomolyodik. oh, wait... és így kellett, hogy vége legyen, még egy dal, még egy pillantás mindenkire, aztán a csönd. ...and the saints are the world champions! (++01.28.)

hálás vagyok az hbo-nak, hogy kaptak a készítők öt részt, hogy lezárják a sorozatot, de pont idén sikerült újra mélységesen beleszeretnem a show-ba, úgyhogy igencsak kevésnek érzem ezt az öt részt. szoktam túlozni számtalanszor, de most teljesen őszintén mondom, hogy minden epizód végén arra eszméltem, hogy felbukkant a vége-főcím, és én akarnék még, még, még. pedig nem volt más, mint az elmúlt két évben, valami lelki rezgés lesz itt a háttérben, számtalanszor bizonyosodott már be az ilyen. hjaj, miss new orleans already... nagyontetszett. oké, félre a búval, most igyunk egyet, és szóljon a funky!

hülyén szoktak rám nézni, amikor kifejtem, hogy new orleans a kedvenc városom, mert ugye sosem jártam még ott a fizikai valómban. de az ember szerintem attól még pontosan tudhatja, hogy mihez vonzódik igazán. a sorozat segített nekem mélyíteni a képet. erősített a szerelmen ezzel az egész zenés őrülettel, ugyanakkor meg is riasztott a sok erőszak láttán. és persze tudja az ember, hogy a dramaturgiához is kellettek ezek a pontok, mégis annyi valóság sugárzik a show-ból, hogy az ember kénytelen figyelembe venni, hogy nem ez a legbiztonságosabb hely a földön. de az egyik legérdekesebb, az tuti. ha félrerakom a város, a zenék és a hangulat iránti mániámat, akkor be kell látnom, hogy nem tudnám mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani, hogy nézze a sorozatot, sőt, már akkor is nehéz helyzetben vagyok, ha el kell mesélni, hogy miről szól -egy csomó karakter hétköznapjai a katrina hurrikán után. ugye...? biztos, hogy sok ember ízlelőbimbóját nem mozgatja meg, de aki csak egy kicsit ráérez, kétségkívül hozzám hasonló szerelembe esik. bár az is tehet vele egy próbát, aki tudja értékelni a magas fokú realista karakter-építést. és bár tudom, hogy középtájon egy picit eltávolodtunk egymástól (talán túl sötét lett a színe), de például a mai napig emlékszem, hogy egy lusta vasárnap délutánon indítottam az első részt, a nap annyira sütött, hogy a sötétítő függöny sem segített sokat, de azért meredtem a monitorra, és imádtam minden percét. az ilyen utazásokért éri meg sorozatbuzinak lenni. és ha van sorozat, amit biztos, hogy újra fogok nézni, akkor itt az egyik nyertes. nagyontetszett. köszönöm az hbo-nak a kitartást, az egész stábnak az elkötelezettséget, köszönöm a zenéket, köszönöm trombone shorty-t, köszönöm lucia micarelli-t, köszönöm wendell pierce-t. life is short, let’s play a song. zulu, baby! nola forever. whodat!

„my grandfather says green eyes are a sign of the devil.”

az a baj azzal, ha valaki ál-sheriff-nek áll, hogy néha tényleg nyomozni kell... eddig is tudtuk, hogy a város körül élnek az amish-ok meg az indiánok, de valahogy én nem realizáltam, hogy ebből még komoly ellentét is eszkalálódhat. és ami csak egy ártatlan rómeó/júlia történetnek indult... egészséges feszültséget adott a résznek a gyilkosság, bármilyen szörnyű is ezt kimondani, és jót fog tenni a sorozatnak a nyomozás, bármilyen fura is ezt kimondani. a keménységre most sem lehetett panasz, sikerült megint egy vadállatot találni (persze a magánéletben lehet, hogy cukipofa, na de ahogy kinéz, és ahogy verekedik...). bár igazából nem kell ahhoz elképzelhetetlen mennyiségű izomzat, hogy félelmetes legyen valaki, elég egy csokornyakkendő is... nyugi, igaz, hogy a végéig kell várnod, de a szép ciciket nem kell hiányolnod ma sem. (++01.27.)

„you had a very fun day put together: eggs and sex and... and a really long uphill walk.”

én személy szerint ki nem állhatom a meglepetés-partikat, meg úgy ánblokk az ünnepléseket. de, mint itt is a szemléletes példa, meglehet az előnye, ha az ember elér egy neves ünnepet. ha ötletes a dolog, az tényleg lehet megható. akár összehozhatja a barátokat is. és akkor az egy jó nap lesz az emberiségnek. (++01.27.)

„30.000 years ago, masks invested their wearer with authority, like a god.”

erős rehabilitáció folyik az írók részéről laurel irányába, ma is központi szerepet kapott, mégsem fogtuk a fejünket fájdalmunkban, nem úgy, mint az elmúlt időszakban. násztáncunkat járjuk a koponya-maszk körül, kis izgalommal, kis pörgéssel, kis félrevezetéssel. és a végén egy biztosító kacsintással minden képregény-geeknek, ’itt van akit vártok, lesz még nemulass’. a b-szál szépen felvezeti a sidekick-témát, mindig kell egy trauma, hogy valaki a mestere nyomdokaiba tudjon lépni, ez most megvolt, úgyhogy lehet maszkot húzni, és üldözni a gonoszt vállvetve. (++01.26.)