„how can you imagine i’ll ever trust you again?”
mennyivel egyszerűbb az élet, ha nincsenek titkok, ha őszintén megbeszélünk mindent egymással. na ez az a tanulság, amit nehezen értenek downton-ban (de mondhatnánk akármelyik szappanoperát is helyette)... pedig a néző mindig nagyokat sóhajt, ha végre a karakterek összedugják a fejüket, és valamilyen megoldásra jutnak, nincs hiszti, csak céltudatosság. de persze azért nem bírta ki az íróstáb, hogy a gyerekügy lábjegyzeteként ne rejtsen el megint egy kis titkot, amit majd elő lehet szedni a spájzból alkalomadtán... érdekes, hogy eddig jegelték bates-éket, az elmúlt két részben sokkal több képernyő-időt kaptak, szerencsére épp a (többé/kevésbé) boldog időszakukat élik, ilyenkor mindig jó rájuk nézni. daisy is mindig kivirul, amikor az öreghez mehet látogatóba (és nem épp a munkáspárt miatt aggódik, furán szuszakolják be a valóságot a sorozatba...). de bejártuk az érzelmek teljes palettáját, innen az örömtől a szomorúságig (az özvegy grófnénak is van lelke), és a felháborodásig (sose állj szóba főúri ficsúrokkal!). (megértem, hogy 12 év telt el a pilot óta, tehát kezdeni kellett valamit a kutyával, de muszáj volt ilyen fájdalmasan búcsúznunk tőle...?) ($01.15.)
