„this wall must break before me or i die trying! there’s nothing else!”
a fináléban az ember mindig várja a nagy durranást. csak arra kell vigyáznia, hogy nehogy túl sokáig tartsa vissza a levegőt, mert akár az epizód feléig türelemmel kell lennie, mire minden puskapor a megfelelő helyre kerül. ismét a fal lábánál találtuk magunkat, ahol nagy volt a tét -mindenki számára. úgy tűnik, a nagy elszántság sem szül mindig pozitívumot, bár megértjük, hogy a kán miért vált ilyenné a legutóbbi támadás óta, azért szívvel nehezen tudjuk követni (és vannak ezzel így karakterek is, de ezek a szálak inkább már tovább vezettek minket a jövő évbe). marco-nak az élete volt a tét, de persze egy kis izgalom után jól működött a terve. a gonosz miniszter-elnök meg végig nyugodt tudott maradni, vagy legalábbis az utolsó pillanatig buzgott benne az önbizalom. tévés költségvetéssel nézve jó volt a csatajelenet, egy kicsit sajnálom, hogy a szemem mindig kiszúrja a digitális kamera lábnyomát, mert történelmi sorozatokban elidegenítőnek érzem (kivéve, ha soderbergh vesz a vállára egy ilyen masinát...). mindent alárendeltünk ma a fal elleni küzdelemnek, talán a meztelenségből is kaphattunk volna útravalót a következő hónapokra... ($01.13.)
miért néz az ember történelmi sorozatokat? mert akkurátusan szeretné azt viszontlátni, amit éveken át tanult? nem hiszem. nekem legalábbis ez nem igazán fontos. sokkal inkább a korhangulat elcsípése. hogy el tud-e repíteni a sorozat több héten át egy régmúlt világba -ahol az emberek pont olyan kicsinyesen harcoltak a hatalomért, mint mostanában teszik. csak szebb ruhákban... tehát fontos az intrika. de azt is tudom értékelni, ha az akkori emberek gondolkozása / szokásai beszivárognak az alkotásba, ahol az írók kicsit el tudnak szakadni a mai gondolkozástól, természetesnek vesznek olyan tetteket, amik ma már megvetendőek. és az sem árt, ha nem finomkodnak, ne felejtsük el, hogy a történelmet mindig is vérrel és spermával írták. akkor nézzük konkrétan a marco polo-t. a hangulata működött, alig vártam, hogy újra-és-újra elmerüljek benne, nagyszerűen szórakoztam tíz órán át, maximálisan el tudom ismerni minden audiovizuális erényét, szívesen kalandoztam ezekkel a karakterekkel -tehát szívem szerint már csapnám is rá a maximális billogot, de azért öreg róka vagyok én ahhoz, hogy csak a szívemmel (és a farkammal) gondolkozzak. mert bizony azért ezek a karakterek lehettek volna mélyebbek is, egy kicsit összetettebbek, de leginkább annak szeretném betudni a vázlatosságukat, hogy túl sokan voltak, így elaprózódott a rájuk fordítható idő. dehát erre való a sorozat-formátum, hogy jövőre a már meglévő alapokra építkezzenek. addig viszont szigorúan összevonom a szemöldököm, és kimondom az ítéletem: tetszett.
