„it’s a box of memories. memories that i’m not ready to let go of yet.”
szentimentál finálét sikerült kanyarintani idén, amiben azért akadtak mosolygások a poénok miatt is (a flashback-ek szokás szerint ütöttek, és winston sem fogta vissza magát), de inkább érzelmi mosolygásokat adtak a búcsúzással és a nagy egymásra találással. emellett realizálhattuk, hogy örökké fogjuk járni a köröket jess és nick körül... ($05.18.)
minden kapcsolatban eljön az a pillanat, amikor úgy érzed magad, mint egy ezerszer kimosott alsónemű... amikor csak úgy vagytok egymás mellett, nem zavar a másik jelenléte, gyakran még szórakoztat is, de már nincs semmi varázs, csak olyan természetes, hogy vagytok egymásnak. próbálom megfogalmazni, hogy mit is érzek a sorozattal kapcsolatban, de úgy érzem, nem sok sikerrel. mert kicsit ez a belefáradt/semleges állapot állt elő, nézem, ha van új rész, mondjuk ebéd közben elszalad a húsz perc, addig vigyorgok két falat között, de egyébként nem jut eszembe, ha nincs, sőt, az sem nagyon tudnám megmondani, hogy mik történtek év közben. volt már, amikor ilyen indokkal fejeztem be egy sorozat nézését, de úgyis csak jövőre érkezik a folytatás, talán egy kis távolság jót fog tenni a kapcsolatunknak... inkábbtetszett.
