„all sorrows can be borne if you put them in a story.”
hát mindenki hasonul hannibal-hoz? látszólagos közöny lesz az arcukon, ahogy tudomásul veszik a halált. azt eddig is tudtuk, hogy senki sem tudja kivonni magát a bűvköréből, de talán már átléptük a határokat a hozzá való hasonulásban. will is műalkotást készít a halottból...? egyébként is hipnotikusan nyugodt a hősünk, miközben litvániában járva kutatja nemezise múltját (most már értem, hogy miért mondták, hogy lesznek szemelvények a hannibal's rising regényből is). annak örülök, hogy már nem kell majd magányosan lépkednie a nyomok után, mert most talált magának egy szövetségest (és az ország nevének kiírásáig nem értettem, honnan szerzet egy lada niva-t, aztán megvilágosodtam...). eközben olaszországban a szokásos kulináris bacchanáliák alatt fogynak el a kurátori tagok, és ismét bebizonyosodik, hogy a jégvágót fel lehet használni élet-ellenes cselekedetekhez... továbbra is mindent beborít a szimbolika, és amíg ólomlábakon jár az idő, van lehetőség elmélkedni a szentjánosbogarak és a csigák jelentőségén. és ez egyáltalán nem baj. ($06.21.)