„i knew a girl that died...”
neeeem volt elég az előző rész vége, most még egyszer összetörték a szívünket -és nem csak azért, mert újra láthattuk a cukilányt a flashback-kezdésnek köszönhetően, hanem azért is, mert tudatosodott bennünk, hogy tényleg elliot volt az, aki elindította őt azon az úton, ami egy csomagtartóban végződött... mindenki máshogy gyászol, és bár elliot-nál nem láthattuk ennek egy részét (egy hónapot ugrottunk), de súlyos igazságokat mondott ki nekünk ezzel kapcsolatban a narrációban -minden gyász elhalványul idővel, ez ellen nem tehetünk semmit. esetleg megpróbálhatunk némi feloldozást szerezni, ahogy a szöszi teszi most ennyi évvel az anyja halála után -de kétlem, hogy sikeres lesz a lélek-procedúra. az őszinteség segíthet, ahogy hősünk kitárulkozott a pszichológusának –ez ismét egy olyan erős jelenetet eredményezett ez, ami után csak bámultam egy darabig a sötét laptop-monitort. bár már előtte is meggyőztek, hogy ez ismét egy kurvajó epizód, elég csak újra borzonganom, ha az fka twigs-re komponált fojtogatásra gondolok... (btw, komponálás, továbbra is magas számban jönnek az asszimetrikus kép-komponálások, de miért mindig jobbra vannak elcsúsztatva a képek? ebben van valami koncepció?) ($08.14.)