„we’re finally awake!”
sam esmail nem bírja ki, hogy ne zavarja össze épp annyira az agyunkat, mint a főhőséét. nem mutatja meg a várva várt nagy eseményt, inkább ugrik három napot és titkolózik -mert megteheti, hisz’ jól fel van építve elliot betegsége és az ezzel járó zavarok. de legalább azt megmutatja, hogy milyen következményekkel járna egy ilyen méretű összeomlás, hogy hogyan reagálnának a puccos öltönyökbe bújt fejesek és az adóságtól nyögő egyszerű népek. és riasztóan valóságos az egész, amin még erősítenek is azzal, hogy igazi ország-vezetőkről vágnak be igazi dokumentum-képeket (nem beszélve az olyan apróságokról, mint az ashley madison-botrány emlegetése, ami mintegy másfél hetes valódi hír). de nem is baj, hogy ezzel közelítenek a valósághoz, mert a mindent behálózó globális vállalattal úgyis elemelték kicsit a történetet. a hallucinációkról már nem is beszélve... (amikor kiderült, hogy a valósággal való túlságos hasonlatosság miatt tolják el egy héttel a finálét, akkor kicsit ambivalens érzések kerítették hatalmukba az embert, mert várná, hogy láthassa a finálét, ugyanakkor meg is érti, hogy nem akar egy tévétársaság kegyeletsértő lenni. most látva az ominózus jelenetet, kicsit érintőlegesnek érzem a kapcsolódást, de eszembe sincs háborogni, hogy miért nem láthattam egy hete a részt.) ($09.04.)
a monotonitásban a friss levegő baromira üdítően tud hatni. a semmiből jött ez a sorozat, így talán erőteljesebben tudta bevinni a gyomrosait. mert haver, igencsak megsorozott... már az elején meg tudtak fogni a különleges narrációval, az egyedi hangulattal, a szuggesztív főszereplővel, és a rejtélyességgel. aztán ahogy egyre bonyolódtunk bele a társadalmi harcba, úgy vonzott be még inkább magába. aztán először lelkileg facsartak ki, majd utána dobták az agyunkat is... rég volt már, amikor sorozat ennyire meg tudott lepni, még úgy is, hogy bevallottan nem is akart ilyen nagyot szólni a csavar, mert csak beváltották azokat a jeleket, amiket előtte bőszen mutogattak nekünk. és az a vicces, hogy úgy tudtak eredetiek lenni, hogy közben nagy kalapemeléseket tettek korábbi jelentős alkotásokra (tök jó, hogy fincher köpenyéből már ilyen alkotók bújnak ki). hmmm, még ha akarnék sem tudnék belekötni, ha valami ennyire tudatosan van összerakva írásilag, rendezésileg, színészileg, mondanivalóilag, annak én is csak kalapot tudok emelni: nagyontetszett. (sam esmail-t azért most utálom egy kicsit, mert nem elég, hogy ennyire tehetséges író/rendező, de még el is jegyezte a napokban emmy rossum-ot. igazságtalan az élet...)
