„4 non blondes. that’s a perfect soundtrack for a lobotomy.”
wachowski-ék persze tom tykwer-t is bevették a buliba, aki szép képekkel hálálta meg a baráti bizalmat. továbbra is érdekes figyelni, hogy hogyan súlyozzák a szálakat, ma például az volt a feltűnő, hogy az epizód első feléből kimaradtak az angolszászok, inkább a világ többi felén örömködtünk és szomorkodtunk kicsit (és az örömöt tényleg szűkmarkúan mérik, minden mosolygásra jut elkomorulás -na jó, berlin-ben még buli az élet, de az ilyen típusú srácoknak nem sokáig lesz az). keleten a család intézményét kezdtük ki, sőt, a hagyományos értékeket (az indiai vallást és a koreai nők semmibe vételét). aztán jöhetett amerika is, hogy végre kiszabadítsuk nomi-t, és újabb lépéseket tegyünk, hogy megértsük ezt a fura kapcsolatot. ami, mint láthatjuk, szülhet igazán felemelő pillanatokat is -mert lehet, hogy már a giccs-kategória határát súrolta a közös éneklés, de baszki, nagyon tudott működni. ($06.13.)