„-i hate goodbyes.
-there seems to be so many of them these days.”
féltem elindítani a részt -rettegtem attól, hogy valami szomorú halálesettel akarják beárnyékolni a finálét, főleg az idősebb generációt féltettem, a szívem szakadt volna meg, ha valamelyiküket gyászolni kell. de szerencsére nem akarták nekünk elrontani julian fellowes-ék a szép búcsút, így pontosan olyan befejezést kaptunk, amit vártunk -nyakig tocsogva a giccsben, idült mosollyal az arcunkon búcsúzhattunk a happyendek tengerében. és ez így van rendjén, így könnyebb elindulni ebből a szeretett kastélyból, tudva azt, hogy talán sosem térhetünk vissza ide (azért csak talán, mert az iparági pletykákban suttognak egy mozifilmről). személy szerint minden eseménynek tudtam örülni, hogy esküvőkkel, szerelmekkel, újszülöttekkel, új munkahelyekkel mindenkinek megtalálták a helyét. és hogy megbékítettek egymással mindenkit, elsimítottak olyan konfliktusokat, amiknél azt gondoltuk, hogy örökké fognak tartani. egyetlen kissé szomorkás szál volt, de az meg kellett, hogy mr.carson elérjen a nyugdíjazásáig, mert mr.barrow csak így érhette el a teljes boldogságot, és úgy természetes, hogy egy korszak lezárását szimbolizáljuk valamivel, és az öreg komornyik jelképezte a régi rendet, így ez tökéletes metafora volt így. de sorolhatnám még a végtelenségig azokat a pillanatokat, amiket szerettem (daisy új haja!), de azzal csak lerombolnám a már most is csak ingatanon álló kemény énképemet, és végleg kiderülne, hogy egy szentimentális vénember vagyok... ($$01.06.)
valószínűleg minden sorozatnak jót tesz, ha kijelölnek a készítők egy végpontot, mert így az utolsó évadot úgy alakíthatják, hogy azon tényleg érezzük a búcsúzás szelét. itt leginkább azzal érték el ezt, hogy rengeteget utalgattak vissza a kezdetekre, kicsit nosztalgiára késztetve minket, kicsit párhuzamba állítva az akkori karaktereket a több mint tíz évvel későbbi önmagukkal. és látszik is szépen az út, amit sokan bejártak. és örültem annak is, hogy idénre már nem jutott egyetlen mély-dráma sem, nem volt olyan szál, ami miatt kényelmetlenül kellett volna fészkelődnöm, még a kórházas hajcihő is szépen futott ki. és néha ez kell, nem a szívszaggató szomorúság, a lélektörő huzavonák, hanem csak az öröm, amit afelett érzel, hogy még egy kis időt eltölthetsz ezekkel az emberekkel, akiket úgy megszerettél az évek alatt.
egyre sötétednek az éjszakák, az ember sok réteg ruha alatt fagyoskodik, de ha szerencséje van, akkor magával ragadja az ünnepek hangulata. nem véletlen, hogy nekem ez a téli hangulat az elmúlt években összekapcsolódott a downton abbey-vel -mert lehet, hogy elsőre csak a véletlenen múlt, hogy épp karácsonykor próbáltam be a sorozatot, de utána már nagyon is tudatosan mindig télen akartam újraélni ezt az élményt. és lehet, hogy az akkori felkapottsága miatt figyeltem fel a sorozatra, de kellett hozzá fogékonyság, hogy maradjak is. és vissza akarjak jönni -minden alakalommal ugyanazzal a kedvvel. még akkor is, amikor kicsit laposabbá vált az ittlét, ha olyan dolgokkal kellett szembesülnöm, amikkel nem szívesen tettem, de ezekben a rosszabb periódusokban is ugyanolyan öröm fogott el, amikor meghallottam a zenei főtémát. és nehéz lenne elmagyarázni mondjuk egy hozzám hasonló harmincas férfinek, aki a szabadideje nagy részét geek dolgokkal tölti, hogy mi az ami ennyire megragadó egy ilyen klasszikus történetben. mert lehetetlen dolgok jutnak eszembe -hogyan magyarázod el a vidéki anglia illatát...? mert számomra mindenképp a legfontosabb a hangulata volt, ez a rusztikus régi korszak, egy mára eltűnt világ az arisztokráciával, a kimértség és szépség birodalma. és amikor ezt a nehezen megragadható világot megtöltötték ezekkel a csodálatos karakterekkel, szerintem akkor dőlt el igazán, hogy nem fog elereszteni egyhamar ez a világ, ez a sorozat. és persze, kereshetünk egy csomó réteget, a társadalmi kérdéseket, a sosem nyugvó változás plasztikus bemutatását, de az ember nem ezeket fogja hiányolni egy pohár brandy mellett, hanem azt, hogy kicsit ejtőzzön a könyvtár-szobában őlordságáékkal, vagy hogy egy kicsit pletykálhasson odalenn a konyhában. és persze az özvegy grófné minden fintorát...
(az értékelés megváltozásáról itt lehet olvasni, tudom, hogy kicsit furán jön ki, hogy pont a végére nem rakok pecsétet, de aki rákattint a sorozat tag-jére, az érezheti, hogy mire nyomtam volna...)
