„yaminote. it means, ’the hand’.”
ha elektra, akkor a kéz-nek is meg kellett érkeznie; ha a kéz, akkor ninják hadonásznak a kardjukkal és dobálják a shuriken-eket -és ez azt eredményezi, hogy olyan látványos összecsapásokat fogunk kapni, mint amik keretbe foglalták az epizódot. akár lehetne attól tartani, hogy a halhatatlanság misztikumát ledobja majd magáról a sorozat, de scott glenn olyan hatásosan mesélte el a legendát, hogy eddig működni látszik a dolog. a másik ember, akinek elhittük minden szavát, az frank castle felettese volt, mert clancy brown úgy dörmögte azokat a szavakat a tanúk padján, hogy nem lehetett nem a hatása alá kerülni... mert bizony nem csak a ninjákkal való harc volt hatásos, hanem az is, ami a tárgyaló-teremben történt. végre matt is kapott egy erős jelenetet az esküdtek előtt, de aztán nem arra vitték el a szálat, mint amire számítottunk volna, hanem a teljes káosz felé. de ez a váratlan fordulat két dolgon bicsaklott meg: 1. karen vádló szavain, mert nagyon nem akartam, hogy összevesszenek matt-tel; és 2. bár nagyon okosan csak a végén írták ki a vendégszereplő színész nevét, amikor elindultunk a hosszú sétára a folyosón, már ki lehetett találni, hogy ki lesz az út végén... ($$04.03.)