„we live and die to serve you, black sky.”
meg kell mondanom, többször az futott át az agyamon az epizódot nézve, hogy vajon költségvetési dolog lehet-e, hogy ebben a sorozatban sokkal jobban néznek ki a verekedős részek, mint máshol (mondjuk mint az arrow-ban), vagy csak itt jobban törődnek a koreográfiákkal... mert most is bőven kaptunk verekedős részeket, és örülök, hogy behozták a ninjákat, akik ellen matt nem harcolhat a szokásos módján, mert túl halkak és fifikásak, így nagyobb a tétje a pofonoknak. és nem csak a jelenben vannak kemény bunyók, hanem a múltban is akadtak -és az a legjobb, hogy nem csak azért néztünk vissza elektra kislány-korára, mert belefért az időbe, hanem mert kiderült, hogy (hatásszünet) fontos dologra hivatott. remélhetőleg pozitív dolgokra, és nem ragadja magával a hatalom-vágy, a sértettségből fakadó bosszúvágy, vagy bármi egyéb frusztráció... nem hanyagoltuk a punisher-t sem, mert ugye senki sem gondolta karen-nen kívül, hogy odaveszett a hajótűzben. de nem is az volt a nagy releváció, hogy él, hanem hogy (hatásszünet) teljessé tették a történetét, (szinte) az utolsó lepel is lehullott a tragikus múltjáról. és most, hogy ott álldogál a brutális fegyverarzenált nézve, reméljük arra gondol, hogy még a fináléban használnia kell ezt a rengeteg fegyvert... ($$04.07.)