„i’d say we hit bottom. but i had a great fight. everyone’s alive. we’re together.”
furcsa volt ez így, hogy kettévágták a küzdelmet, míg jay-t az előző epizódban láttuk meggyőzően győzni, addig ryan a mai epizód elejére jutott -szintén egy gyors győzelemmel. bár lehet, hogy akartak adni valami kis bunyót a fináléban is, mert azon kívül csak a magánéleti zűr ment, extra formában, mert ugye ez a félévad-finálé, itt kell még jobban megnyomni a drámát... úgyhogy szegény srácok egy pillanatig sem élvezhették ki a sikeres estét, mert csak úgy ömlött a képükbe a sok negatív élmény. volt itt öngyilkosság és eutanázia, túladagolás és könnyes búcsú, de olyan töménységben, hogy egyre jobban fulladoztam tőle... egész sokat foglalkoztunk nate-tel is, akitől az egész epizódban vártam a commingout-ot, de csak nem jött el, viszont megint tudott rideg fasz lenni, most épp az anyjával -mondjuk azt valljuk be, hogy ő legalább megérdemelte, hogy valaki keményebb legyen vele. de a végén az alvey-val való beszélgetés is arra utal, hogy talán találtak a srácnak egy új utat az írószobában... ha végiggondolom, csak egyetlen helyen hatott igazán a dráma -amikor ryan megtette, amit az édesapja kért, mert nagyon okos volt a rendezői munka, a közelivel és a csönddel. ($$04.11.)
az egész (fél)évben azon panaszkodtam, hogy mennyire túlzásba vitték a drámát, úgyhogy nem hiszem, hogy másra számítottatok, minthogy most is erről fogok írni. mert még valahol meg is érteném, hogy nem érzik elégnek az írószobában, hogy tényleg csak a harccal foglalkozzanak, csupán az edzőteremben töltsük minden időnket, felkészüléssel a következő bunyóra, de az nem megoldás, hogy átessünk a túloldalra, és minden szereplőt csak nyomjunk egyre lefele a szarba, mert ha kiölünk minden szórakozást a sorozatból, akkor minek akarna visszatérni a néző -mert azért annyira meg nem mélyek a karakterek, hogy igazán (le)építeni lehessen őket. jelenleg bizonyos hangulati elemei és jay még a sorozat mellett tartanak, de ezek nem tudom, hogy meddig lesznek elegendőek...
